A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Remeg a kezem. Nekidőlök a korlátnak, keresztbe fonom a karom a hasamon. Lassan lefelé csúszok, a ballonkabátom már a Deák téri koszt söpri. Le kell ülnöm. A lejárat körül kiemelkedő kopott márványkeret épp jó háttámlának, itt mennek le a járókelők a 3-as metróhoz. Becsukom a szemem egy picit, úgy hátha jobb lesz. "Are you OK? Minden rendben?" – szólít meg egy Hop-on-hop-off reklámember pár másodperc múlva. De elrontotta a kísérletet, ez túl hamar ment.
Újrakezdem. Leülök, de így se telik el fél perc, egy nő hajol oda hozzám, hogy megkérdezze, segíthet-e. "Köszönöm szépen, hogy megkérdezte, nagyon helyesen cselekedett, ez egy szociálpszichológiai projekt arról, hogy idejön-e valaki segíteni, ha nyílt utcán valaki látszólag rosszul érzi magát." Orosz Gábor, szociálpszichológus taníttatta be velem ezt a szöveget, mielőtt kirajzottunk az egyik legfrekventáltabb budapesti csomóponthoz, hogy lemérjük az emberek segítőkészségét.
Előre mondta, hogy nem kell majd sokáig várnom: rendezett ruhában voltam, ápoltan, sminkelve, fejem búbján napszemüveg. Kontrasztként utánam egy férfi ült le ugyanazon a helyen, ugyanabban a testhelyzetben. Rajta kopott farmer, haja félig felnyírva, kissé bozontosan, háromnapos borostával. Eltelik egy perc, kettő, talán három, de több nem. Egy fiatal fiú, aki egyszer elhaladt mellette, visszafordult, hogy segítsen.
A harmadik kísérlet már rizikósabb, egy hatvan körüli nő fekszik végig a közeli padon. Öltözéke nem feltűnő, nagykabát van rajta és hosszú szoknya, táskáját maga mellé teszi, szemét ő is becsukja. Senki rá sem hederít. A kísérlet vezetője látja, hogy ez a végtelenségig is eltarthat, ezért instruálja a nőt, hogy feküdjön le a pad mellé a földre. Így is eltelik jópár perc, mire egy szakadt férfi odatáncol mellé, és mellékfekszik. Hangosan gúnyolódik a nőn, talán bolond, talán ittas. Erre egy öltönyös fiatalember odasiet és megdorgálja a férfit: "Nem szégyelli magát, ahelyett, hogy segítene! Takarodjon innen!". Aztán felsegíti az asszonyt.
A negyedik bátor – kell ugyanis némi kurázsi ahhoz, hogy az ember nyílt utcán kiszolgáltassa magát a járókelők kényének – a felüljáró lépcsőjén keresztbe fekszik, magas, fiatal férfi, ápolt külsővel, széltében szinte egészen elfoglalja a lépcsőfokot. Neki sem kell több pár másodpercnél, hogy segítségére siessen egy fiú, aki felfelé tart. Orosz Gábor szerint ez esetben is várható volt a sebes reakció: minél inkább útban van valaki, annál hamarabb segítenek, de ha valakin látszik, hogy nem hajléktalan, ahhoz is könnyebben odamennek, mint egy szakadtabb emberhez.
De más tényezők is közrejátszhatnak: minél többen vannak az utcán a segítségre szoruló körül, annál kevésbé számíthat segítségre. Hogyhogy? Mert megoszlik a felelősség, mindenki a másiktól várja, hogy megoldja a helyzetet (bystander-effektus). És hogy nő vagy férfi segít-e inkább: előbbiek azért hajolnak oda, mert gondoskodóak, a férfiak meg azért, mert az önzetlen cselekedet révén hétköznapi hősökké válnak.
| Bystander-effektus |
| A szociálpszichológiában bystander-effektusnak hívják a járókelők közönyét, amire először 1964-ban figyeltek fel, amikor New York Queens negyedében nyílt utcán megölték a 28 éves Kitty Genovesét. A két késszúrással hátba döfött nő hiába kiabált segítségért, nem reagáltak az emberek. A pszichológusok ekkor kezdték el vizsgálni az áldozat után Genovese-fenoménnak is elkeresztelt magatartást, és kísérletekből kiderítették, hogy ha tömegben kerül valaki bajba, csupán a járókelők 40 százaléka segít, ha azonban csak egy ember van a közelben, ő 70 százalékos eséllyel lép közbe. Azóta számos kísérlet készült, a legutóbb, 2014 februárjában a norvég S.O.S gyermekfalu készített kampányához egy videót, melyben egy 11 éves didergő kisfiút ültettek le egy oslói buszmegálló padjára. |
A hétköznapi hősiesség nem közömbös a magyaroknak, bármennyire is furcsa. Ez nem csak a fent leírt szerdai kísérletből derült ki. A Hősök Tere-projekt kitalálói közvéleménykutatást végeztek, és a kérdezettek 1 százaléka negligálta csupán a kérdést. A legfontosabb jellemzők pedig, amelyekkel egy hétköznapi hőst leírtak: bátorság, erő, segítőkészség, önfeláldozás, önzetlenség, figyelmesség. A kezdeményezés célja, hogy minél több honfitársunk vértezze fel magát ezekkel az attribútumokkal, mert akkor jobb lesz a világ. De már attól is, ha felismerjük saját közönyünket: mert akkor a következő ilyen esetben talán mégis rászánjuk magunkat, hogy cselekedjünk, még akkor is, ha sokan vannak körülöttünk, és könnyebb lenne elsumákolni.
A közönyös, széteső társadalom ellenharcosaihoz itthon már százhúszan csatlakoztak önkéntesként, a következő hónapokban pedig többször találkozhatunk velük Budapesten és országszerte. A programok között lesz konferencia, kiállítás és szabadtéri fesztivál. Június 15-én például a Budapest Parkban lesz egy Helló Hősök esemény, utána pedig 20-án önként jelentkező felső tagozatos tanárokat képeznek ki az egész országban, hogy azok továbbadják a pozitív attítűdöt a gyerekeknek.
További információk Facebookon, illetve a projekt honlapján elérhetők.
