szerző:
MTI

Sarah Jessica Parker szerint lesz harmadik része a Szex és New Yorknak. A történet már megvan, de a film előkészítését még nem kezdték el.

Sarah Jessica Parker szerint a Szex és New York voltaképpen trilógiának készült, és a színésznő szerint el fog készülni a harmadik része is.

A 49 éves színésznő csütörtökön a New York-i 92Y zsidó kulturális központban beszélt egy közönségtalálkozón a tervezett folytatásról.

A harmadik film története már megvan, ám a produkció előkészítése még nem kezdődött el, eddig valahogy nem látták elérkezettnek az időt - mesélte Parker. "Véleményem szerint ez egy kis film" - fűzte hozzá.

A New York-i újságíró, társasági rovatvezető Carrie Bradshaw (Parker) és barátnőinek története a televíziós siker után 2008-ban és 2010-ben folytatódott a filmvásznon. "A stúdió győzött meg arról, hogy belevágjak az első filmbe, aztán a folytatásba. De az első naptól nagyon élvezetem a munkát, egy pillanatig sem bántam meg" - emlékezett vissza a színésznő.

A Szex és New York harmadik részének forgatása évek óta beszédtéma, de hivatalosan még nem erősítették meg az új epizód forgatását.