hvg.hu: Sokan keverik a kocsma- és klubkultúra fogalmát: előbbiben Budapest a régióban élen jár, utóbbiban azonban jócskán el van maradva. Milyen okokra vezethető vissza ez az aránytalanság?

Csete Gábor: Az elsődleges okok mindig az igények és a pénz. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki ma Magyarországon klubot nyit, többnyire sem anyagilag, sem agyilag, sem a közönség formálásának terén nincs olyan szinten, hogy be merjen vállalni egy szilárd koncepciót. Ha valaki mégis tisztában van azzal, milyen irányban mozognak a nemzetközi trendek, hogy ezekből milyen szubkultúrát lehet itthon összegyúrni, ráadásul pénze is van és hajlandó adni a projektnek egy-két évet arra, hogy gazdaságilag és szociálisan is megtalálja a helyét, az általában nincs pozícióban. A magyar klubtulajdonosok többsége félelmetesen profitorientált, ezzel pedig saját maguk alatt vágják a fát, hiszen a legjobb, később esetleg kultikussá váló kezdeményezések termelte bevétel a kezdeti időszakban elenyésző, vagy egyáltalán nem is létezik.

Polhodzik Ádám

A helyzetet csak nehezíti, hogy Budapesten mára nagyon kevés olyan ingatlan maradt, amelyben jó klubot lehetne kialakítani: tíz évvel ezelőtt más volt a helyzet, de azóta gyakorlatilag minden beszorult a belvárosba, noha onnantól kezdve, hogy valahol hangos zene szól, valódi kálvária kezdődik. Ha mégis szerencséd van, s a lakóközösség egyáltalán rábólint, hogy befektethess a hangszigetelésbe, úgy olyan pénzek kezdenek mozogni, amelyeket egy hagyományos értelemben vett klub közönsége nehezen termel vissza.

hvg.hu: Törvényszerű mínuszból indulni?

Cs.G.: Idén nyáron a tulajdonos Budapest Film Zrt.-től megkaptuk az engedélyt, a pénz is összegyűlt, úgyhogy minden erőnkkel belevágtunk a Toldi hangszigetelésébe és átalakításába. Ez hatalmas beruházás nekünk, ami valószínűleg számszerűleg csak nagyon sokára fog megtérülni: mégis öröm, ha az embernek kizárólag anyagi korlátai vannak.

A cél esetünkben is az, hogy egy nyugati, haladó szellemű klubot hozzunk létre, szimbiózisban élve a mozival, minél változotosabb, de azért piacon is élő zenei stílusokkal. Ezt kezdtük el a Toldiban, a Lärm-ben és - méreténél fogva kicsit lassabban - a Fogas Házban is. Félreértés ne essék, ma is sok hely indul így, megcélozva egy kulturált, erős zenei irányt, de ezek közül csak kevésnél tart ki a kezdeti lelkesedés. Van egy nyitóbuli, amire elmennek a trendválasztó arcok, de aztán nem telik el három hónap és a tulajdonosnak beugrik, hogy még ha meg is élne az aktuális forgalomból, ő annál többet szeretne kivenni. Ennek pedig az a vége, hogy - még, ha a klub fenn is tudná tartani hosszútávon a fogékony közeg érdeklődését - inkább lazít a zenei kínálaton, és populárisabb programokkal, erősebb fogyasztókat céloz meg, mondhatni elputtósodik.

hvg.hu: Mi az a szint, mikor a profitorientált klubok túlburjánzásáról beszélhetünk?

Cs.G.: Amíg péntek este az utolsó kocsma is megtelik, nyilván nem jelenthetjük ki, hogy gazdaságilag életképtelen lenne ez a rendszer. A gond inkább a fejekben van. Budapesten adott az embertípus, aki bizonyos alaptőkével kitalálja, hogy nyit egy kocsmát a hétben’, aztán majd biztosan jól megél belőle. Jobb esetben felkér egy grafikust, rosszabb esetben valamelyik rokonát, hogy csináljon egy harsány logót a helynek, aztán előkerül valami haverjának a barátnője, aki valami egészen fantasztikus belsőépítész és szül egy teljesen kaotikus enteriőrt. A tulaj pedig úgy könyveli el, hogy attól, hogy nála neonzöld a kárpit, mindenki az ő kocsmájába akar majd menni. Kiírja, hogy olcsó a sör, a hely pedig tényleg tele lesz.

Polhodzik Ádám

Megtelik külföldiekkel. A külföldiek pedig imádják, hogy Budapesten minden olcsó, lehet vándorolni a hetedik kerületben, és gyönyörűek a magyar nők. Ennek köszönhetően - bár mostmár egyre több külvárosi magyar is betalálja a vigalmi negyedet - gyakorlatilag a külföldiek tartják el ezeket a kocsmákat. A kocsmák profitot termelnek, az önkormányzat pedig jelen esetben önerőből a világon semmi másra nem tudná használni az üzlethelyiségeit. A szituáció tehát gazdaságilag mindenképp előnyös. Az, hogy kulturális szempontból mit nyújt, egész más kérdés.

hvg.hu: Az Európában jelenleg etalonnak számító berlini klubélet is a pestihez hasonló evolúciós folyamatokon esett át.

Cs.G.: Berlinben ma nem találkozni olyan hellyel, amelynek ne lenne valamiféle mondanivalója. Ez az üzenet pedig nem merül ki annyiban, hogy zöld a bárszék: a klub bizonyos zenét, kultúrát szolgáltat, speciális gasztronómiai kínálattal rendelkezik, vagy egyszerűen csak rengeteg barátja van a tulajnak, de olyan nincs, mint itt, hogy valami tuskó felszerel három sörcsapot, arra bazírozva, hogy majd nála rúgnak be a turisták.

Nyilván Berlin esetében egy teljesen más gazdasági és szociális környezetről beszélünk. Ott még találkozol igazi punkkal, hippivel, élőzenét kedvelő tömegekkel. Azzal együtt pedig, hogy nagyon sok olyan ingatlan van Berlin belvárosában, amelyeket a pesti példával ellentétben nem cseréltek le különböző újépítésű papírházakra, nem bontották le a régi gyártelepeket sem, hanem megpróbálják azokat kreatívan hasznosítani.

A másik fő különbség, hogy amíg Pesten a város mértani közepének számító belvárosban koncentrálódik minden, a berlini Mitte megmaradt klasszikus, nagypolgári formájában, az igazi klubok pedig a külsőbb területekre vándoroltak. Ez az élhetőbb rendszer itt is működhetne, ha a többségnek nem derogálna elhagyni a Király-Kazinczy utca tengelyt.

hvg.hu: Mennyiben kényelmi szempont a vízfejűség?

Cs.G.: Budapesten az emberek többségénél kezd annyiban kimerülni a szórakozás, hogy elmennek inni, egyik helyről a másikra vándorolnak, amíg el nem érik a kívánt állapotot. Ilyen igények mellett a helyeknek értelemszerűen nem érdekük törekedni arra, hogy kultúrát nyújtsanak. Miért kellene, ha nélküle is ugyanúgy fogy a sör?

Polhodzik Ádám

Ennek pedig az az eredménye, hogy Budapesten a lehetetlen kialakítású, koncepció nélküli mikrotáncterek uralkodnak, és nincs olyan hely, amelynek lenne egy konkrét iránya, és tudna nyújtani valami fogódzkodót azoknak a fiataloknak, akiknek momentán az Erzsébet téren bolyongásban merül ki az életük.

hvg.hu: Mennyire van hitelesítve ez a rendszer?

Cs.G.: Ez a rendszer most még felfutóban van, hosszú távon azonban - városvezetésileg - olyan formában fenntarthatatlan, hogy a belváros egyetlen nagy bulinegyed legyen, hogy minden lukban legyen egy kocsma, és minden vasárnap egy komplett kerületet kelljen takarítani. Egyszer csak ki fog pukkadni ez a lufi, akkor pedig csak azok maradnak fent, akik valóban valami unikálisat tudnak nyújtani.

Ez nem újdonság, a világon mindenütt a kevésbé edukált helyek romjain alakult ki ez az úgynvezett klubkultúra. Persze nem arra kell gondolni, hogy hirtelen jön egy meteor, a nagy dínók megmaradnak a kicsik meg jól kipusztulnak, de már akár ötéves távlatban számolni lehet egyfajta váltással.

hvg.hu: Mit jelent ma Pesten az underground?

Cs.G.: Meg lehet kövezni, de én annak ellenére hiszek az undergroundban, hogy valaki néhány éve kitalálta, hogy inkább ne is használjuk ezt a szót. Bár kicsit fiatalnak érzem magam, hogy ebben a témában hitelesen beszéljek, de nekem ma is minden underground, amelytől úgy érzem magam, hogy újat kapok, olyan emberek társaságában, akikben csapongva váltakozik az öngyilkosság gondolata és a teljes eufória. Egyszóval minden, ami olyan érzést kelt, hogy talán a társadalom kevésbé befolyásolható tagjai közé tartozom, aki ráadásul nem ott és nem úgy fogyaszt kultúrát és szórakozik, ahol azt a közvélemény szerint illene.

Az undergroundnak nincs szótári jelentése, a korszakokkal nem csak a réteg szereplői, de a céljai is változnak. Underground igen is létezik, csak ma nem ipari hangzású gyári zenékkel és nem egy konkrét politikai vezetés ellen lázadva.

hvg.hu: Mennyiben hisz a közönségnevelésben?

Cs.G.: Nem csinálnám ezt az egészet, ha nem hinnék benne. A közönségnevelés a fogyasztói társadalom alapja: csak amíg valaki jobbnál jobb pólót, szebbnél szebb telefont akar eladni, addig mások egy picit undergroundosabban közelítik meg a témát. Belefolyni az emberek gondolataiba és olyan élményeket generálni, melyek hatására talán eltöprengenek: ezt a műfajt csak így szabad, csak így lehet csinálni. Elcsépelten hangzik, de igenis kell egyfajta küldetéstudat.

Polhodzik Ádám

Nehezen fogható rám, hogy bevételorientált programokkal foglalkoznék. Balanszírozni persze muszáj, van olyan program, amelyre nem vagyok a legbüszkébb, de a bevételéből ki tudok gazdálkodni egy másik estét, amely ugyan financiálisan nem állna meg a saját lábán, ám értékesnek gondolom. Ha ennek a gazdasági egyensúlynak az az ára, hogy valaki mondjuk amiatt szid, hogy a Toldiban van meleg buli Britney Spears-es zenei fővonallal, akkor egészségre. Én attól még ugyanúgy imádom ezeket a bulikat és komoly fejlődési lehetőséget látok bennük.

hvg.hu: Milyen esélyei vannak Budapestnek arra, hogy belátható időn belül Európán belüli kulturális gócponttá váljon?

Cs.G.: A jelenlegi kormány gondolkodásával semmi. Nem azt mondom, hogy totál liberalizmusra van szükség egy gazdaságilag nagyon nehéz helyzetben lévő államban,  de - bár ezt nagyon utálom kimondani - a jelenlegi rendszerben vezető pozíciókban ülő emberek gondolkodása nem teszi lehetővé, hogy - legalább kulturális értelemben - Magyarország a nyugathoz csatlakozzon. Persze egy rezsim valakinek mindig jó, és valakinek mindig rossz. Példának itt van a már-már szimbolikus hellyé váló Akvárium Klub, amelyet hihetetlen összegű állami támogatásból újítottak fel, és most turistákból és a Hajógyári-szigetről kiszorult közönségből elképzelhetetlen bevételeket generál. De mit is kaptunk vele?

Egy profi rendezvényhelyszínt, világszínvonalú technikával, amelynek a hasznosítása egyelőre sajnos annyiban merül ki, hogy Punnany Massif koncertet tartunk, végigjátszatjuk az összes ezer főt tudó hazai zenekart, utána meg elhívunk néhány még anyám is szereti-énekesnőt és rockzenekarokat. Ennél többet lehetne visszatenni abba a bizonyos közösbe, én legalábbis nagyon vártam.

Mindezt azzal együtt mondom, hogy tudom, az Akváriumot az ország talán leghozzáértőbb brigádja szervezi, akik előtt hatalmas tisztelettel emelem a kalapom, de az tény, hogy egy személytelen, tolakodó, vizuálisan ingerlő helyet sikerült egy hegynyi pénzből összehozniuk, ez nagyon bánt. Ebben a metódusban nincs semmiféle cél, se küldetéstudat, kizárólag arról szól, hogy rengeteg pénzből csináljunk egy funkcionálisan 100 százalékos helyszínt, amelyben nincs más, mint vérprofi és száraz, futószalagszerű szakmaiság. Sajnos egyre többet látom, hogy akármilyen profi emberek dolgoznak egy helyen, ha fejétől bűzlik a hal, akkor nem lesz egyben a projekt. Dehát manapság, ugye mindent gyorsan és erőszakosan illik csinálni.

Polhodzik Ádám

Igen, az egykori Gödörben nem volt milliárdos koncertterem meg ledfal, de volt egy atmoszférája annak, hogy kölyökként a lépcsőkön ülve együtt ittam a cigánnyal, a punkkal, a technossal, együtt vadásztuk a bőrcuccos művészlányokat, most pedig kinyalt gyerekek koktéloznak és lépkednek jobbra balra a drum’n’ bass bulin. Ez pedig szerintem nem az az üzenet, amit egy államilag támogatott, a város közepén lévő profi gigaklubbnak közvetíteni kellene. Nyilván nem arra gondolok, hogy töltsék fel vörös boros punkokkal Budapest legfrekventáltabb közterét, de fáj, hogy nincs balansz. Ez a ráerőltető, tolakodó viselkedés a jelenlegi kormányzat politkájának sajátja, és amíg ez ilyen általános, addig nem csak az autógyárat meg a telefonszolgáltatót fogjuk elriasztani, hanem a művészeket is.