szerző:
Bicsérdi Ádám

A magyar kulturális élet egy nagy káosz, amiben a nála kevésbé harcos típusok nehezen találják a helyüket - mondja Till Attila, aki várja, hogy letisztuljon a kép a TV2-ben is. A harsány Sztárban sztár helyett most inkább a csendesebb, de annál izgalmasabb Propagandáról faggattuk a tévés-filmest. A műsorról, amely aktuális évadában transznemű írót és provokatív képzőművészt is bemutat. Közben már célegyenesben Tilla új filmje, amelyben amatőr kerekesszékesekből jön ki az elkeseredett punk életérzés. De kell-e még a moziknak magyar film? Vagy már halott a mozi?

 

 

hvg.hu: Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott,  hogy „vannak Magyarországon hagyományosan olyan műfajok, amelyek nem mennek. (…) Túl sok olyan művészeti ág van, ami nem érdekli a magyarokat, a döntéshozókat pláne nem, nem figyelnek, nem gondolják, hogy fontos, ebben egyáltalán nem vagyunk korszerűek.”  Azóta tapasztal korszerűsödést?

Till Attila: Azt fontos tisztázni, hogy ezt akkor nem a művészeinkre, hanem az intézményekre értettem. Nagyon szerteágazó kultúrvitába mennénk bele, ha ezt most kiveséznénk. Én nem is biztos, hogy jó vagyok ebben az okoskodásban. Csak azt fejtegettem, hogy például a kortárs képzőművészet szerintem nem jut el kellő hatásfokkal a magyarokhoz, és ha a képzőművészet intézményeit elavult gondolkodású emberekre bízzuk, akkor azzal csak ártunk ennek a közegnek.

Nem feltétlenül a központosítással van bajom – ne feledjük, ezt nem csak a Fidesz csinálta, hanem már előtte is jellemző volt. Néha jobb egy erős, tehetséges vezető, mint egy lusta, tehetségtelen csoport.

De azt azért el tudom mondani, hogy mi nem tetszik a mai kultúrközegben. Például pont a képzőművészetben olyan személyeket neveznek ki döntéshozó pozíciókba, akik beszűkültek, nem nyitottak a vitára. Közben meg azt látom, hogy tehetséges kurátorokat, művészeket szorítanak háttérbe. Pedig vannak olyan közös ügyek, amiket meg kellene vitatni, politikai hovatartozástól függetlenül.

A magyar kulturális élet egy nagy káosz most, és sajnos mindig is kicsit az volt. De nagyon nehéz témába nyúltunk, mert semmiféle megoldást nem látok ezen a téren, eleve az egyénnek csak konfliktusos lehet a viszonya az intézményekkel szemben. Én harcos típus vagyok, és megtalálom a magam útját, de közben sajnálom azokat, akik nem ilyen alkatok, és csak keresik a helyüket ebben a káoszban.

Talán a kérdést úgy lehet lezárni, hogy ha egy kultúrában a legmagasabb rangú döntéshozókban megvan az igény, hogy korszerűek legyenek, hogy nemzetközi értelemben is helyt akarnak állni, ha szellemileg nyitottak, akkor van esély, hogy az általuk létrehozott konstrukciók is működni fognak.

hvg.hu : A TV2 jövőjéről mint ott dolgozó, tud már bármit is?

T.A.: Még nem igazán tisztult a  kép. A bizonytalanság a legrosszabb. Én nagyon szeretném, ha Dirk (Dirk Gerkens, a TV2 leendő vezetője – a szerk.) megérkezne egy lovon egy baromi nagy zászlóval és lándzsával, majd ránk üvöltene, mi letépnénk magunkról a ruhát, és elindulna az ostrom. Én már mennék a csatamezőre.

hvg.hu: Már javában zajlik a Propaganda új évada, amely ezúttal nőkre fókuszál. Egy-egy szereplő az átlagnéző számára meghökkentő lehet. Kiss Tibor Noé például transznemű író, Fajgerné Dudás Andrea képzőművész saját testével játszik alkotásain. A nézők ingerküszöbét akarják megpiszkálni?

T.A.: Lehet, hogy néhány nézőt egy-két dolog megbotránkozat, de közben ugyanez a néző lehet, hogy boldogan tapsol a Sztárban sztár alatt a nőnek öltözött férfiaknak. Az emberek imádták a Bonnie Tylernek öltözött Gáspár Lacit a Sztárban sztár döntőjében – abban a döntőben, ami ötéves nézettségi rekordot döntött meg. Akkor ez most csak hülyéskedés, vagy felér egy társadalmi érzékenyítéssel?

Egyébként a Propagandát ismerő nézők nem hiszem, hogy megbotránkoznának bármin is, ők nyitottak a világra és a kevésbé ismert emberekre is. Aki nem annyira jártas ebben a világban, mégis ottragad a műsor előtt, abban valószínűleg ott lapul az igény, hogy találkozzon a világ igazi arcával. Azzal, hogy a világ sokszínű, mind külsőségekben, mind a gondolatokat tekintve. Az meg, hogyha megjelenik egy cikk az adásról, és a kommentelők gyalázkodnak alatta, az ő szalonfasiszta rutinjuk.  Ami még lehet, nem is akkora baj. Inkább ezt csinálják, mint hogy a baseballütőt markolásszák.

©

A cél a Propagandával lényegében annyi, hogy olyan izgalmas embereket mutassunk be, akik minket, műsorkészítőket is izgatnak. Hogy egy ismert sztárról van szó vagy egy olyan emberről, akit nem láthatsz a kertévékben, nekünk mindegy. Mi nem esztétikai ítéletet hozunk azzal, hogy kiről csinálunk műsort.

Azt például remélem azért érzékeltettük, hogy Kiss Tibor Noé elsősorban egy kiváló író. Az ő személyiségét viszont nehéz elkülöníteni a transzneműségétől. Nyilván néha ő is unja, hogy erről kell beszélnie, de hazug lett volna a műsor, ha erről nem kérdezzük.

hvg.hu: Épp Kiss Tibor Noé beszélt arról az adás végén, hogy mintha az értelmiség ugyanazokat a köröket járná, és csak magának csinálna mindent. Nem ugyanez a helyzet akkor a Propagandával is? Nem csak azok nézik, akik amúgy is ismerik ezt a közeget?

T.A.: Én a képzőművészeti közegből indultam, na azt meg lehetett unni! Amikor ugyanazt az 50-100 embert látod mindig, akkor azért már van, hogy főbe lőnéd magad a saját kiállításod megnyitóján. Még akkor is, ha a szellemiség nagyon rendben van.

A televízió azért más. Itt nem látom, kik nézik a műsort, és a számok is mások. A Propaganda a legsikeresebb időszakában eljutott kb. 300 ezer emberhez. Ma ez a szám olyan 100 ezer körül lehet. És szerintem még mindig be tudunk vonzani ebben a világban kevésbé jártas nézőket is.

hvg.hu: Most is visszanézhető online a műsor, de nem lenne célszerűbb a késő esti sáv helyett alapból netes sorozatként eladni a Propagandát?

T.A.: Ahhoz, hogy online el tudjuk adni, le kéne rövidíteni a mostani ötvenperces formátumot. Azt meg nem szeretnénk. Jó ez a hosszúság, egy tévés portréműsorban szerintem amúgy is kell ennyi ahhoz, hogy kicsit részletesebb képet kapjunk az alanyról. Amúgy is a hosszú cikkek, videók rajongója vagyok. Szerintem egy hosszabb filmnél is előáll egy érdekes helyzet: még ha untad is néha, minden egyes perce jelentősebb, ha utólag visszagondolsz rá.

Most szponzorált tartalomként valójában mi gondoskodunk a Propagandáról, ami nagy küzdelem a mai, kultúrát nem igazán támogató világban. Szerintem egy országos kereskedelmi csatorna üzleti modelljébe egy ilyen műsornak is be kellene férnie, de sajnos mást mutat a mai magyarországi gyakorlat.

hvg.hu: Sokféle műsorban kipróbálta már magát, de van olyan műsorötlete, amit a jövőben még megvalósítana?

T.A.: Nekem örök vesszőparipám, hogy szeretnék egy beszélgetős műsort, amiben többen reagálunk a világ dolgaira, dumálunk, viccelődünk. Kilépnék kicsit a formátumok rabságából. Olyan műsort szeretnék, amit csak a benne szereplő személyiségek visznek el. Egy ökörködő, de közben a személyesebb, mélyebb témákat is érintő műsorra gondolok. Ahol egész egyszerűen számít, hogy ki mit mond.

©

hvg.hu: Az interjú után az új filmje, a Tiszta szívvel (egy kerekesszékes bérgyilkos műfajokon átívelő sztorija – a szerk.) filmforgalmazójához megy. Ennyire célegyenesben van a film?

T.A.: Az utómunka zajlik most, de a címen még mindig gondolkodom. Ez egy munkacím, érdekes, hogy amikor írtam a forgatókönyvet, egyszer csak beugrott és elkezdett segíteni az eredeti vers hangulata. Nagyon furcsa dolog, mert a József Attila-versnek semmi köze a filmhez. Csak a hangulatához, a film lényegi rétegéhez van köze. A Tiszta szívvel azért motivált, mert megjelenik benne valami elementáris elkeseredettség és szerintem a magyar irodalomban ez az első igazi dögös, rock and roll gesztus. Azért ez a szöveg még Iggy Popnak vagy Nick Cave-nek is jól állna!

Nem véletlenül dolgozta fel ezt a verset a KEX, a Syrius vagy Hobo. Amúgy is ha a XX. század magyar költészetéről beszélünk, akkor abba szerintem bele kell venni a rock and roll szövegeket is, Bródy János, Pajor Tamás, a  Kontroll csoport, Víg Mihály vagy Menyhárt Jenő dalszövegeit, és ha ezt a hatalmas halmazt nézzük, akkor is nagyon fontos állomás a Tiszta szívvel.

A filmben olyan elesett emberek a főszereplők, akikben a versben megjelenő elkeseredettség, düh benne van. Akiknek egyrészt tökmindegy, akár embert is ölnek, másrészt meg itt inkább egy punk hisztériáról van szó, egy kis begyorsulásról, egy őrületről.

hvg.hu: Miért döntött úgy, hogy igazi mozgássérültekkel forgat?

T.A.: Először csak az izgatott, hogy olyan filmet szeretnék, amiben mozgássérültek a főszereplők. Ezzel párhuzamosan jött az a vágy, hogy ne színészekkel játszassam el ezeket a szereplőket. Lehetett volna az is, hogy csak amatőrökkel forgatok, de az végül sokkal nehezebb út lett volna. Viszont botrányosnak gondoltam, hogy az eddigi filmekben mindig eljátszatták egy színésszel a mozgássérültet, és soha nem mertek kerekesszékes színészt alkalmazni – a Buharov testvéreken kívül.

A Tiszta szívvel forgatása már befejeződött
©

Thuróczy Szabolccsal (a Tiszta szívvel egyik főszereplője) is annyira szoros barátságban vagyok, hogy elképzelhetetlen lett volna, hogy nélküle csináljam meg ezt a filmet. Olyan a mi viszonyunk, mint amilyen Jancsó és Cserhalmi, vagy mint Fassbinder és Hanna Schygulla esetében lehetett. Alkotótársak vagyunk, egymás támaszai. Nyaralni sem megyek a gyerekek nélkül, filmet sem készítek Szabolcs nélkül.

hvg.hu: Milyen volt a munka az amatőr szereplőkkel?

T.A.: Itt a lényeg nem az amatőrön vagy a profin van. A tapasztalatom alapján,egy profi színésszel is sokat kell foglalkozni, együtt gondolkodni, hogy igazán jó legyen a filmben. Ha valaki nem színész, akkor még arra is kell idő, hogy felgyúrd arra a szintre, hogy egyáltalán tudjon szerepelni. Fenyvessi Zoli (a film főszereplője) nálam nagyon tehetségesen megharcolta ezt a szintet. Az amatőr színészeknek egyébként is már van egy erős hagyománya a magyar filmben, Jeles András Kis Valentinójától kezdve egészen Mundruczó Kornél több filmjén át Szimler Bálint Itt vagyokjáig. Szóval nem volt ez forradalmi lépés a részemről. Korábban a Csicskában is ehhez a megoldáshoz nyúltam.

De nem tartom kizártnak, hogy legközelebb csak színészekkel forgatok, ez téma és karakterfüggő nálam.

hvg.hu: Filmes bemutatkozásában, a Pánikban így volt, és azt elég kedvezően fogadták.

T.A.: Én inkább vegyes fogadtatásnak nevezném. Sokaknak egy-egy történeti szál jött be. Vagy Bánsági Ildikó, vagy Gubík Ági karakterét bírták, de volt, aki a meleg rendőrök szálát csípte. Túl sok mindent zsúfoltam abba a filmbe, túlcsordultam. Erre amúgy is hajlamos vagyok. A Tiszta szívvel is egy mozaikszerű, műfajok közötti film lesz, meglátjuk, erre hogy reagál a közönség. 

hvg.hu: A filmforgalmazás jelenlegi helyzetéről is sűrűn megosztja a véleményét. A Veszettek például durván megbukott, pedig ott nem is a film minőségével volt a fő gond.

T.A.: Nincs konkrét megoldási javaslatom, csak gondolkodom erről a témáról. Mint minden filmes manapság. Lehet, hogy aztán annyit agyalunk erről, hogy majd jön egy új filmforgalmazási, filmfogyasztási modell, ami teljesen elsöpri a mostani vitát. A Veszettek esete baromi érdekes, mert az a film egyszerűen nem jutott el az emberekhez. Vannak olyan filmek, amiket azért nem néztek meg sokan, mert nem voltak jók. A Veszetteknél más a helyzet.

De a vitát két részre kell osztani: egyrészt kérdés a klasszikus moziba járás jövője: a filmszalag és egyáltalán a közösségi moziélmény intézménye, a "vetítés" erősen megrendült. A fiatalokra már az a jellemző, hogy úgy tanulnak például angolul, hogy a telefonjukon nézik a sorozatokat. És ez nekik a filmnézés is. A film egy fájl, a mozi pedig a kezedben van és akkor kell életre, amikor akarod. Lehet, a magyar filmre is ez a sors vár.

Másrészt ott van az a kérdés, hogy egy film hogyan jut el a tömegekhez? A magyar recept szerint ha vígjáték, akkor eljut. És itt visszatérünk ugye oda, hogy bizonyos filmeknek nem célja , hogy tömegeket szórakoztassanak, mert nem a közízlést akarják kiszolgálni, nem pénztermelő vállalkozások, hanem egy alkotó személyes elképzelései valósulnak meg benne. Erre szokták a tömegek azt mondani, hogy ilyen öncélú művészfilmekre nincs szükség!

Na, és akkor itt már akkora paradoxon áll előttünk, hogy a vígjáték és a sablonmozihívők zavarukban megharapják egymást,

mivel jelenleg a világban a legsikeresebb és legnézettebb magyar film, a Saul fia, amely kőkemény művészfilm, de több pénzt termelt, mint az összes kommersz film mostanság együttvéve.  Na, akkor most milyen film és hogyan jut el a tömegekhez?

Az elmúlt pár évben azért kiderült, hogy a magyar filmek esetében jót tehet a tudatos marketing, de ennél jóval erősebb a szájhagyomány útján terjedő propaganda. Tökéletes példa a VAN erre. Elterjedt a filmről, hogy jó. Ennyi. Ez az ősmarketing a művészetben, amikor a műalkotásnak van saját ereje.

50 és 150 ezer közé tesszük a sikeres magyar filmek nézőszámát, ez nem számottevő üzletileg.  Azt kéne kideríteni, hogy ez a szám növelhető-e. Nem vagyok benne biztos, hogy a magyar mozikban igen.

Cikk megosztása
Címkék