Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Az eljövendő napok 2016 egyik legjobb filmje, Isabelle Huppert-nek pedig a főszerep felér egy politikai állásfoglalással. Mia Hansen-Løve-vel, a rendezővel beszélgettünk.

A francia Mia Hansen-Løve-ról eddig is egyértelmű volt, hogy generációja egyik legtehetségesebb rendezője, de a Berlinalén a legjobb rendezés díját elhozó új filmjével, Az eljövendő napokkal (L'avenir/Things to come) megalkotta legerősebb művét.

"Soha életemben nem voltam még ilyen szabad"

"Huppert egy középkorú filozófia-tanárnőt (Nathalie) játszik, aki a megszokott módon csordogáló, francia értelmiségihez méltó élete során egyszer csak váratlanul teljesen magára marad. Férje egy másik nő miatt elhagyja, anyja már inkább teher, mint támasz, a kiadó, ahol eddig könyveit publikálhatta, már nem kapkod az írásaiért. A L’avenir kérdése így egyetlen mondatban összefoglalható:

mihez kezd egy középkorú nő, ha hirtelen rászakad a szabadság?

Hansen-Løve nagyon finoman terelgeti a történetet, amely nem valamiféle megoldás felé halad, inkább arról mesél, hogyan találhatunk újra magunkra szép lassan egy elveszettnek tűnő élethelyzetben" – írtuk még a berlini világpremier után a filmről, amely november 3-tól végre a magyar mozikban is látható.

Az eljövendő napok sikeréhez talán az is kellett, hogy a rendező most dolgozott talán a számára legkézenfekvőbb alapanyagból. Egyáltalán nem véletlen, hogy az életét egyik napról a másikra újrakezdő Nathalie filozófiatanár a történet szerint. "Két filozófia-professzor gyereke vagyok, ezért is lehettem talán bátrabb ebben a témában. Egyik nagyon kedves rendezőmhöz, Éric Rohmerhez (a francia új hullám egyik kulcsfigurája - a szerk.) hasonlóan szeretek olyan közegről filmet csinálni, amelyet nagyon jól ismerek. Nem azért, mert ragaszkodnék a saját életből merített témákhoz, csak

biztonságot ad, ha ismered azokat az embereket, akiket be akarsz mutatni.

Az eljövendő napok esetében szinte egy élet tapasztalataiból meríthettem" – mesélte az önéletrajzi ihletettségről kérdésünkre Hansen-Løve, aki korábbi filmjeiben is elég specifikus közegre fókuszált.

Mia Hansen-Love az Ezüst Medvével Berlinben
©

Előző rendezése, az Eden a francia elektronikus zenei szcéna hőskorát, majd hanyatlását mutatta be, elég hitelesen, hiszen a forgatókönyvet testvérével, a komoly DJ-karriert befutó Svennel közösen írta. Az áttörést hozó Viszlát első szerelemben pedig szintén saját életének egy meghatározó, fiatalkori epizódját dolgozta fel.

Az eljövendő napok alapötlete nem a saját tapasztalatokból indult ki. "Először a karakter született meg a fejemben: egy nő, aki rengeteg nehézségen megy keresztül nagyon rövid idő alatt. Az is fontos volt a számomra, hogy bemutassam, bárkivel, bármikor – a film főhősének esetében ötvenen túl is – megtörténhet ez.

Elveszted a szüleid, elveszted az állásod, stb. Persze nem mindenkinél ilyen drasztikus szerencsére, de az érdekelt, ha mégis így történik, hogy birkózik meg ezzel a főhősöm. Ez volt az első gondolatfoszlányom, a kiindulópont.

Huppert-nek is kihívás volt a szerep

Hansen-Løve elmondása szerint a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy Nathalie szerepét Isabelle Huppert-nek szánja. "Nem is nagyon tudtam volna elképzelni mást, bevallom. Talán a legjobb élő francia színésznőről beszélünk. Fontos volt nekem, hogy benne megvan az az intellektuális mélység, amit a filmemben meg akartam mutatni. Tud ironikus, cinikus, de őszinte, és nyitott is lenni. Tökéletesen értette, mit akarok elérni, ezért nem volt szükségünk sok átbeszélésre a forgatás előtt. Nagyon a részleteken, az apróságokon múlt ez a szerep, azt gondolom, ez imponált Isabelle-nek is.

Tudta, hogy Nathalie személyisége nem fekete-fehér. És azt is fontos megjegyezni, hogy Isabelle-nek szinte politikai kiállás volt, hogy egy szabad, önálló, középkorú nőt formálhat meg. Ami persze megint nem azt jelenti, hogy ennek a karakternek nincsenek gyengeségei, ne lenne sebezhető.

Isabelle Huppert és Edith Scob a filmben
©

Való igaz, Huppert-rel kissé összenőtt a kimért, hideg, entellektüell nő szerepe, ebben a filmben azonban több színt is megmutat. "Egyetlen kérésem volt felé: mutassa meg ebben a hősben a gyengédséget is. Hogy van életigenlés a történtek ellenére is Nathalie-ben. Képes élvezni egy sétát, egy beszélgetést is, de a belső békéjének keresése közben nyilvánvalóan vannak rosszabb pillanatai is. Végül abszolút visszaadta azt, amit elképzeltem."

A radikalizmus sem megoldás

Az eljövendő napok egyik fontos mellékszála, hogy Nathalie egy olyan diákcsoporttal is barátkozik, akik Párizs helyett a vidéki életet, a teljes elvonulást és a radikalizmust választják. Amikor arról kérdezem a rendezőt, ez egyfajta modern mozgalom-e jelenleg Franciaországban, ő kissé árnyalja a képet. "Való igaz, ismerek ilyen embereket, akik kivonulnak a városi létből, köztük színészeket is, de azért mozgalomnak nem nevezném ezt. A filmben Nathalie kritizálja is őket, hiszen nagyon nehéz a mai társadalomban újradefiniálni a radikalizmust. Néha ez a fajta kivonulás egyszerű nárcizmusból fakad. De van ezekben az emberekben őszinteség, naivitás is, ami megérintett. Nem biztos, hogy képesek lesznek forradalmi gondolatok megfogalmazására, de szerintem a próbálkozásuk tizteletreméltó. Ezért mutattam meg őket is a filmben."

Huppert Roman Kolinkával, az egyik radikalista fiatalt játszó szereplővel
©

Azt is fontos megemlíteni, hogy Hansen-Løve egy valamiben nagy harcostársa Nemes Jeles Lászlónak. "Irtózatosan fontos volt, hogy ezt a filmet analóg technikával, szalagra forgathattuk. A producereimnek ez sok fejtörést okoz, hiszen ezért mindig nagyobb költségvetéssel kell számolnunk. Az Edennél muszáj volt kompromisszumot kötnöm, mert ott csak digitális felvételre tudtunk pénzt szerezni. Ez egy örök harc, de ezzel nem vagyok egyedül, főleg, hogy olyan rendező vagyok, aki mindig szeretne a lehető legtöbb napot a forgatáson tölteni."

Az eljövendő napok már a mozikban országszerte.

Nem kéne megfosztani ezektől az élményektől a magyar nézőket

A kamerák előtt az életükért küzdő menekültek, a drónprogramból kilépő és a hazaárulás vádját kockáztató amerikai veteránok, és egy háború, amelyet nem fegyverekkel, hanem számítógépes vírusokkal vívnak, de hatása súlyosabb lehet egy atombombánál - az idei Berlinalén inkább a dokumentumfilmek szolgáltatták a témát, de azért így is akadt a játékfilmek között olyan, amit szívesen látnánk a hazai mozikban.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!