szerző:
hvg.hu

Sárosdi Lilla húsz évvel zaklatási ügye után állt a nyilvánosság elé és az amerikai producer, Harvey Weinstein botránya után elmesélte, vele mi történt. Férje, Schilling Árpád szégyelli magát mindazért, amit férfitársai elkövettek a múltban és a jelenben.

Megírtuk, hogy mi történt Sárosdi Lillával húsz évvel ezelőtt, egy próba után, amit megnézhetett, odaült mellé egy 40-50 év körüli férfi, a név nélkül szereplő nagyrendező barátja, sztorizgatott, majd a próba végén azt mondta, menjenek.

Aztán egy fehér BMW-ben voltak, hárman, majd egyszer csak a rendező térdel előtte az ülésen, slicce letolva, „pici löttyedt hímtagja limbál a szemem előtt, “Puszild meg!“ – hallom az instrukciót” – mesélte. Elsírta magát, a rendező sértődötten szállt ki, őt a barát hazavitte. „Az évek alatt nem csitult bennem ez az ügy. Ha arra gondolok, hogy ez az ember fiatalembereket tanít azóta is, akkor feljön bennem a harag.”

Weinstein botrányai és felesége története után megszólalt a férj, Schilling Árpád is. Ő a Facebook-oldalán azt írja, hogy a történetet ismerte már, de soha nem biztatta arra a feleségét, hogy hogy nyilvánossá tegye az ügyét, mert „egyrészt tudtam, hogy ez rendkívüli megterhelés lesz számára, másrészt, mert nem tudja majd bizonyítani, amit ténylegesen átélt. Soha nem kételkedtem abban, hogy amit végül önszántából leírt, valóban megtörtént vele. Ő úgy érezte, hogy ebben a helyzetben tudatosítani kell magunkban, ami Hollywoodban megesik, az bizony Magyarországon is rendszeresen előfordul.”

Úgy látja, a művészvilág rendszeresen visszaél a hatalmával, ugyan nem mindenki él a megfélemlítés eszközével, de ettől nem kell leborulni azok előtt, akik normálisak. „Gyakori módszer a színészek megalázása, amely során a rendező minősíthetetlen hangon, vagy személyességig menő sértegetéssel préseli ki a delikvensből az eljátszott karakter igazságát, amely ilyen formán a magánember valós szenvedésévé válik. (…)Ezen felül ismert az a gyakorlat is, hogy producerek, színházigazgatók, rendezők, már befutott színészkollégák és bármely más, hatalommal rendelkező művészek a nekik kiszolgáltatott, szerepre, társulati tagságra ácsingózó, többnyire fiatal színésznőket, táncosnőket, de akár színészeket és táncosokat is szexuális „szolgáltatásra”, „kedves viszonzásra” kényszerítik, avagy vezetik rá.”

Elmesél egy történetet is Schilling, a Színház-, és Filmművészeti Egyetem elvégzése után több színházigazgatótól kapott felkérést, legyen a házi rendezője. Az egyikük úgy próbálta meg a szerződés aláírására bírni, hogy a frissen felújított színházának öltözőiben az újonnan megvásárolt pihenő ágyakra mutatott, és azt mondta: „íme az ágyak, itt lehet majd baszni a színésznőket.”

Szégyelli magát mindazért, amit férfitársai elkövettek a múltban és a jelenben, ő maga maximálisan ellenzi a hatalmi erővel való visszaélést, akár nővel, akár gyerekkel, akárkivel szemben. Feleségéről azt mondja, ma már nem ülne be abba az autóba és ha „meg egy hímtagot mutatnának neki, amivel nincsen dolga, azt egyszerűen tőből leszakítaná. Gondolkodás nélkül, azt hiszem!”

Bejegyzését azzal zárja, a „szereposztó díványnak a múzeumban a helye, vagy még jobb, ha egyszerűen felaprítjuk és elégetjük.”