szerző:
Béndek Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A Könyvfesztiválra jelent meg a HVG munkatársának, Hont Andrásnak a gyűjteményes kötete. A „Senkiföldjén harmadszor” című könyvről és szerzőjéről Béndek Péter filozófus írt egyedi hangvételű kritikát.

Hadd indítsak a szerző (jó) szellemében. Az a tény, hogy recenziót írok a könyvéről abba a lapba, amelynek ő rovatvezetője, én meg a lapnak – ám még konkrétabban neki – alkalmi, bár ingyenes beszállítója, nagyon kérdésessé teszi a kritikám  elfogulatlanságát, szeplőtelenségét, érdekmentességét. Most, hogy felhívtam a figyelmet erre, még inkább. Szóval ez egy bonyolult hermeneutikai helyzet. A becsület, a tájékoztatás és a tanítás e kötelező hangja megszólalhatott volna egy csillagozott lábjegyzetben is, és minden bizonnyal így is történt volna, ha a helyzet ne simulna olyan jól a – persze most már világosan elfogult, tisztázhatatlan személyi összefonódásokkal terhelt – mondandómba. A helyzet ugyanis, amit recenzeálnom kell a felkérés alapján stb. stb., az maga a simulás. Tudnillik ha van témája, Hontnak, akkor a sorsdöntő – nemzeti – hermeneutikai helyzet az,  amelybe simulunk. Egy ideje. Ötszáz éve mintegy, amiből Hont gyűjteményes kötete tizenöt évet fog át, az első beválogatott publicisztika 2003-ból beemelt lévén. Harminc évet fog át, ha az írásoknak a rendszerváltásnál nyíló horizontját nézzük.

Hont András a helyzet szakértője, amelybe közösen simulunk. És amelynek egy kezdetben érdekes, ma már inkább bosszantó szegletébe végül ő is belesimul. De erről később.

A szerző látószöge egyértelmű – ha valaki nem olvasta volna korábban az írásokat egyenként, akkor – a kötet bevezető mondatából: „Ezerkilencszáznyolcvankilenc halott.” Mellbevágó, de nem csak mert a legtöbb nyitó mondat jó, amelyben benne van egy „halott” és még rövid is, hanem mert rögtön eszünkbe juthat: nagyjából ezzel indokolta a kötet és politikai életünk tagadhatatlan főszereplője, Orbán Viktor is a maga 2010-es „forradalmát”. Az, hogy jószerivel nincs ma már Magyarországon, aki komolyan venné a visszatérést a 2010 előtti – értsd, alkotmányos – állapotokhoz, nincs olyan, aki kritika nélkül tudná szemlélni azokat, nem beszélve az akkor kormányzatok tevékenységét, Orbán győzelmét hirdeti. Hont Orbán győzelmének a krónikása, miközben a krónika természetesen a győzelembe való lassú beletörődés dokumentuma.

 

Hont András dedikál a Könyvfesztiválon
©

A látószöghöz azonban hozzátartozik a felelősségről – konkrétan az értelmiség és Orbán politikai ellenzékének felelősségéről – való folyamatos állásfoglalás is, amelynek összegzését ugyancsak megkapjuk egy rövid mondatban már a kötet elején: „a tényleges gyakorlatot és a mögöttes mentalitást illetően Orbán Viktor rendszere nem tagadása, hanem örököse és továbbfejlesztője húsz esztendő visszás jelenségeinek”. Az álláspont érlelődése nyomon követhető az időrendbe szerkesztett írásokon, és a rezsim valós természetének felismerésével együtt idejekorán, 2011-re fixálódik.

A szerző látszöge tehát a nagy hatású napi publicisztikán túl a mély publicisztikai életmű lehetőségét is rejti, és az ebből készített mostani válogatás pandanja lehetne (amennyiben ez a rendszer felépüléséé volt) TGM Másvilág című 1994-es kötetének, pl. Felbomlás, Elmállás, vagy valami hasonló címen. De ehelyett az orrunk előtt lévő kötet címe lett az, ami, jól kifejezve egyfelől a horizontnak a benne rejlő lehetőségekhez mért szűkösségét, másfelől az írások ismétlődésekbe való visszaesését. Senkiföldjén harmadszor lenni nem épp leányálom, de segítene a helyzeten, ha a krónikás nemcsak érdekesebbé akarná tenni ezt a tapasztalatot, hanem jelentést is tudna adni neki. Érdekesség és jelentés egymást támogathatnák. De nem teszik. Nem ismerem annyira Hont munkásságát, hogy eldöntsem, kifért volna-e egy ilyen válogatás az eddigi életművéből, de jó volna, ha mégis. Mert akkor jöhet még egy érettebb kötet.

A másik kortárs szerző, akinek példája jót tett volna a kötetnek, Széky Jánosé, konkrétan a Bárányvakság. Székyben minden benne van, ami Hont politikai érdeklődését is elmélyíthetné és a politikai -- a kötet második felében egyre inkább aktuálpolitikai -- korlátait kitágíthatná a politikai elemzés felé (nem a törökgábori értelemben). Széky „vasháromszöge”, a velünk élő kádárizmus, az elitek konkubinátusa és kiegyezése, az ország erkölcsi és politikai reményeinek szisztematikus feltrancsírozása egyetlen egységes narratívát és gondolkodói ethoszt képez a politikai események értelmezésének hátterében. Hontnak van egy hasonló szerzői ethosza, amelynek a szabadelvű konzervativizmus, a gúny és a bátorság ritka kevercse ad hatalmas erőt, de érzésem szerint legkésőbb 2012-re megfeledkezett a saját erejéről, amely túl ritkán emelkedett ki a felejtésből utána. Nem tudok másra gondolni: túl azon, hogy megváltozott a rendelkezésére álló publikációs környezet, Hont – maga számára észrevétlenül -- a NER áldozatává vált. Belesimult az ellenzéki sajtóval szembeni olvasói és politikai elvárásokba, és ez felülírta az írások tizenöt évéből az első tízre jellemző elméleti igényességet és erkölcsi komolyságot. A pozíció légiessé vált, a horgonyok eloldódtak, az esszéista lehetősége visszahullott a publiba. A TV ott kísért a billentyűzeten.

Hont az egyik, megkockáztatom „a” legnagyobb élő stilisztánk a szó legjobb, hagyományos értelmében vett hírlapírók között. Érezhetően hatott rá a reformkor nyelvétől Mikszáthon és a nyugatosok át Örkényig, TGM-ig és Esterházyig mindenki, aki valaha minőségi írást végzett magyar nyelven. Olyan, a kötetbe is beválogatott nagyszerű darabok, mint az Orbántól Orbánig, a Túléljük ezt is, azután meghalunk, a korai Katyvasz és a Revolverország csőre tölt – hogy sorban haladjak, de említhetném szinte bármelyiket 2010-ig főként a Hírszerzőről, vagy néhányat az azt követő évekből --, stilisztikai bravúrok, de amiért az utókornak még mindig izgalmasak, az a megcsillanó vagy néhányukat keresztbe-kasul átjáró erkölcsi és elméleti komolyságuk, és az ennek köszönhető biztos, máig érvényes kritikai pozíciójuk. Mindaz, ami jócskán megfakult vagy felhígult az újabb darabokban, amiért ezek közül túl sok mára csaknem érdektelenné vált. Olybá tűnik, ha tetszik (ha nem), Hont András mediatizálodott. Valódi veszteség ez. Bízom benne, hogy van még visszaútja. Visszautunk.

„Értelmiséginek lenni annyi, mint igazat mondani. Tekintet nélkül.”

„Egy elemző munkája ott kezdődik, ahol az ön cikkei véget érnek.”

Hont Hontnak. (Nem akarok eljátszani a hontalanság rémével.)

 

A Senkiföldjén harmadszor című kötetet május 11-én, pénteken 17 órától Ceglédi Zoltán mutatja be, utána a szerzővel Mészáros Sándor, a Kalligram kiadó vezetője beszélget.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!