Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megunni.

Ilyen például, amikor Hitchcock egy szempillantásra feltűnik a saját filmjeiben, és ilyen, amikor Nicolas Cage elkezd megőrülni. Nem privátilag, hanem a filmvásznon. Mivel Hitchcock halott, újabb Hitchcock-felbukkanásokra tehát botorság lenne számítani, Nicolas Cage őrülete azonban továbbra is biztos pont az életnek nevezett örök bizonytalanságban. Az olyan filmek, ahol Nicolas Cage-nek harminc perc elteltével sem remeg meg a szája széle hiányérzetet keltenek. A szörfös e tekintetben biztosan nem kelt csalódást. 

Olyan hétköznapinak indul minden, hogy már itt gyanút fog mindenki, még az is, aki nem olvasta a szinopszist: valami nagyon félre megy hamarosan. Szörfözni viszi apa a fiát, a gyerek persze máshol lenne, kicsit cikis az öreg, de hagyjuk rá – kábé ez a kamaszos hozzáállás. Az apa egyre csak győzködi a fiút, hogy milyen jó lesz végre együtt meglovagolni a hullámokat, egy olyan apa hangján győzködi, aki épp az utolsó kétségbeesett kísérletét teszi, hogy megtalálja a hangot a gyerekkel.

Nicolas Cage A szörfösben

Fórum Hungary

Ha ez nem lenne elég kellemetlen, innentől csak még kellemetlenebb lesz minden. A csodás ausztráliai beach-et, ahol az apa gyerekeskedett egykor, most szektás szörfösök uralják, közveszélyes férfiak deszkás közössége, egy kicsiny helyi erőszakszervezet. Gurujuk karizmatikus, mantrájuk egyszerű: ha nem itt élsz, nem itt szörfölsz. Ennek jegyében el is zavarják gyorsan a két jövevényt, a családegyesítő kísérlet már a parti homokban megfeneklik. Megvert emberként kullog vissza az apa a parkolóba, fikarcnyit sem nőtt a fia szemében. Pedig meglepetéssel is készült. Mindjárt övé lesz a csodás parti ház, ahol az ifjúságát töltötte. Már csak idő és némi pénz kérdése. Végre ismét együtt lehet a család, reméli a férfi, amiből két dologra következtethetünk: hogy nem így lesz, és nincs együtt a család.

Ami ezután következik, az pontosan az, amit egy tisztességes Nicolas Cage-filmtől várunk, hát még egy olyantól, amelyben Nicolas Cage szörfözni indul, de a hullámok elérésében egy szektányi bikanyakú férfi hátráltatja.

Ne kerteljünk: Nicolas Cage kezd megőrülni.

Az ausztrál nap hétágra süt, a hullámok közönyösen hullámzanak, az ausztrál állatvilág nem túl barátságosan, ám annál éberebben figyel. Az erre kószáló kenguruk is érzik, hogy valami készül. És egyszer csak valami hasadni kezd. Hogy a főhős tudata-e, vagy csak egy jól szabott zakó, e téren kellemes bizonytalanságban tart a színvonalas rendezés. Mi történik valójában? Életközepi válságban delirálgatunk a parton, vagy készpénznek vehetjük, amit kénytelen Cage elszenvedni? Napszúrás ez, vagy a teljes becsavarodás? Egy élet kudarcának kényszerű beismerése, vagy csak rossz álom egy zsírosabb vacsora után?

Nicolas Cage és egy ugató kutya

Fórum Hungary

Autó, telefon, jegygyűrű, cipő, napszemüveg, szörfdeszka, örökségként kapott karóra, készpénz, bankkártya – lehet tippelni, milyen sorrendben válik meg tőlük a parttól nem tágító férfi. Annyit segítünk, hogy a napszemüveg viszonylag korán lekerül róla. Ahogy egyre nő a tárgyak veszteséglistája, egyre felismerhetőbb Cage ábrázatán régi ismerősünk, az őrület. A fokozás egy darabig működik is, vajon hányszor akarja még arccal öklön ütni ellenfeleit a mind jobban lecsúszó apa, vajon hova akar kilyukadni a film? A lélek tájain járunk, vagy csak egy szarral összekent nyilvános WC-ben? Utóbbi nem szimbólum, a szimbólumok ritkán vonzanak ennyi legyet. Valaki valóban összekente szarral a vízcsapot, ha inni akar, Nicolas Cage-nek marad a pocsolya. A kukából a fúziós konyha remeke, egy férgek rágta szendvicsdarab kerül elő, a Patyomkin páncéloson jóval kevesebbért kitört a felkelés.

Igen, ez már maga a nagy mutatvány, ez már a nagy Nicolas Cage-féle megőrülés, ami minden mást maga alá temet.

Amint Cage bepöccen, erről kezd szólni minden: Cage-ről, a nagy bepöccenőről.

Nem kizárt, hogy akart is valamit mondani a film, mondjuk apákról és fiúkról, a toxikus férfiasságról vagy a helyi aljnövényzetben közlekedő kígyókról, netán az ausztrál szörfkultúráról és ennek árnyoldalairól. Ha volt is ilyen kísérlet, az nem jutott messzire. Amikor a színész véresen, koszosan, habzó szájjal, alig pislákoló tudattal és egy nyilvános fülkéből kiszakított telefonkagylóval a kezében botorkál előttünk, már rég nem a film, hanem Nicolas Cage birodalmában vagyunk. Itt ő diktál és nem a történet. Vannak ennél rosszabb dolgok is a világon, például az olyan szörfös filmek, amelyekben Cage nem szerepel.

Nicolas Cage a perzselő ausztrál napon

Fórum Hungary

A „Nicolas Cage megőrül” jellegű filmek hosszú sorában az igazi kincsek azok a darabok, amelyekben Nicolas Cage egzotikus állatot eszik. Jó hír, hogy A szörfös ebben az elitkategóriában is helyet követel magának. Már-már közhelyszámba megy, hogy a színész karrierje kezdeti szakaszában (A vámpír csókja forgatásán) élő csótányt evett, persze mi másért, mint a hitelesség kedvéért. A csótányok azóta viszonylagos biztonságban tudhatják magukat, ha Nicolas Cage forgat, és A szörfös sem jelentett komolyabb veszélyt rájuk. A változatosság kedvéért ezúttal egy patkányt emel szájához a színész, minden bizonnyal egy díszletpatkányt, majd mégis inkább úgy dönt, hogy egy vadparaszt szörfös szájába gyömöszöli a zsebében cipelt tetemet.

A régi bölcsesség szerint, ha egy filmben patkány kerül emberi szájba, az jelentősen csökkenti adott mű hitelét, akár él az állat, akár nem. De legalább az aktus mögött nem kell mélylélektani megfejtést keresni. Ez az, aminek tűnik. Patkány a szájba.

A szörföst jó eséllyel úgy őrzi meg az emlékezet, mint „Cage szörfös-paktányos filmjét” és végül is ez sem kevés. Gondoljunk csak arra a temérdek Nicolas Cage-filmre, amelyekről még ez sem mondható el.