A tanulmány

A teljes dokumentumot elolvashatja itt.

Szerbia és Ukrajna kapcsán a magyar külpolitikának mindenképpen meg kell nyilvánulnia, ezen országok nélkül nem lehetséges koherens magyar szomszédságpolitika. Románia – friss EU-tagként, de a felzárkózási pályán fáziskéséssel induló szomszédállamként – különleges kihívást jelent a magyar külpolitika számára. Horvátországgal kapcsolatban lehetőség nyílik a stratégiai partnerség megerősítésére.

A magyar szomszédságpolitikában célszerű lenne hosszú távú, „küldetésszerű” víziók felvázolása. Ilyen lehetne Szerbia „politikai reszocializációjának” - egy új, pozitív és nyugatos szerb jövőkép kialakításának, az állam- és nemzettudat modernizálásának - segítése, vagy az ukrán konszolidáció és európai felzárkózás kiemelt támogatása. Ilyen víziók belső konszenzust képezhetnének a külpolitikában, karakteres és progresszív szerepvállalások lehetnének, „világítótornyot” kínálnának az uniós, regionális és bilaterális szintű tevékenység kialakításakor.

Célszerű a magyar szomszédságpolitikát a velünk hasonló helyzetbe lévő, közép-európai államok képviselte érdekek és a nagyhatalmi mozgástér kettős koordinátarendszerében elhelyezni. Itt több opció is kínálkozik a magyar külpolitika számára. Nem elhanyagolható az Egyesült Államok szerepe, amelynek irányába mind az új EU-tagok többsége, mind az érintett kelet- és dél-európai szomszéd államok elitjei kiemelt figyelemmel bírnak. Ugyanakkor a külső szereplők közül csakis az EU képes ezen államok hosszabb távú, konszolidált módon való felzárkózását elősegíteni.

Magyarország kiszorulhat a délkelet- és kelet-európai regionális együttműködésekből. Ezt a dimenziót újra kell gondolni és ha célszerű újfajta, eddig nem körvonalazódott koalíciókban kell fellépni. Ebben az értelemben kiváltképp fontos szerep juthat Ausztriának vagy Horvátországnak.