Az EU-pénzügyminiszterek döntöttek egy 500 milliárd eurós garanciaalapról, amelyből 60 milliárd azonnali hitelként lehívható, szigorú feltételek mellett azon országoknak, amelyek fizetési mérlege vészes helyzetet mutat. Ehhez tette hozzá az IMF a maga 250 milliárd eurós garanciacsomagját, amelyből 30 milliárd a készenléti hitel.

De ennél a 750 milliárd eurós csomagnál is nagyobb jelentőségű, hogy az európai jegybank felhagyott korábbi politikájával, és hozzálátott az intervencióhoz az európai kötvénypiacon. Elkezdett görög, spanyol, portugál, ír állam- és magánadósságokat venni, vagyis szembemegy az eddigi piaci támadásokkal. (Mennyivel jobban tette volna, ha ezt korábban teszi.)

Merkel, Sarkozy és Berlusconi. Mentőöv az utolsó pillanatban.

AP

Ehhez járul a FED, a Japán Nemzeti Bank, a Bank of England és a Bank of Canada együttes akciója: friss likviditást pumpálnak a rendszerbe. A japánok 16,7 milliárd eurónak megfelelő összeget indítottak el bankjaikon keresztül, a FED pedig újra megnyitotta a februárban lezárt 2008-as válságintézményét, a Liquidity Swap Facilities-t, amely megkönnyíti az európai, a brit, a svájci, a japán, a kanadai jegybankoknak a dollárhoz jutást.

Mindezzel világossá válhatott valamennyi szereplő előtt, hogy nemcsak Európa, de a fejlett világ egésze elkötelezett az euró megvédelmezésére és az adósságválság együttes kezelésére, bárhol üsse fel a fejét.

Mindeközben jóváhagyták a görög csomagot. Nem árt tudnunk, hogy ha az EU-vezetőkön múlik, a görög társadalmat megrázó brutális deficitcsökkentési terveknél még szigorúbbakat írtak volna elő. Strauss-Kahn IMF vezérigazgató harcolta ki Merkelnél és Rehnnél, hogy a mai 13 százalékos hiányt ne 2012-ben vigyék le 3 százalékra, hanem csak 2013-14-ben.

A hatalmas európai csomagért cserébe a spanyoloknak vállalniuk kellett, hogy a 2009 évi 11,2 százalékos költségvetési hiányukat 2010-ben a tervezett 9,8 százalék helyett 9,3 százalékra mérsékeljék, és 2011-ben 6,5 százalékra. A portugálok a 2009-es 9,4 százalékos hiányukat ebben az évben 8,3 százalékra tervezték lefaragni, most 7,3 százalékot kellett vállalniuk. Mindez világossá teszi, hogy az Európai Unióban mindenkit elköteleztek a legszigorúbb hiánycsökkentés mellett.

A gazdasági dráma politikai drámák között zajlott le. Az északrajna-vesztfáliai választások miatt időt húzó Merkel rákényszerült a népszerűtlen görög csomag elfogadására – el is veszítette a legnagyobb német tartományt és többségét a Bundesratban. Most felül kell vizsgálnia 2009 októbere óta folytatott politikáját: továbbmegy-e a népszerűtlen liberálisokkal vagy visszatér a nagykoalícióhoz. Nagy-Britanniának éppen nem volt kormánya. Majd létrejött egy konzervatív-liberáldemokrata koalíciós kormány, de ereje és elszántsága aligha fog megfelelni a válságkezelő szerepnek. Sarkozy nemcsak az önkormányzati választásokat veszítette el, de a lendületét is. Berlusconi hiába verte meg baloldali ellenfelét az önkormányzati választásokon, nem ő, hanem koalíciós partnere, az Északi Liga győzedelmeskedett, és Berlusconi pártjában kitört a viszálykodás közte és Fini között. Európa nagyhatalmainak tehát nem nőtt, hanem ellenkezőleg, csökkent a belső politikai és gazdasági mozgásterük.

Az európai vezetők fizikailag és szellemileg egyaránt belefáradtak a válságkezelésbe. Hihetetlen nyomás alatt élnek. Egyszerre kell foglalkozniuk saját nemzeti és bármelyik más európai ország nemzeti válságával. Ilyen feltételek között kell óráról órára szembenézni olyan kérdésekkel, amelyek teljesen újak és meglepőek, amelyekre nincsenek igazán fölkészítve. Civilizációs sokkon esnek keresztül minden nap. Milyen nehéz volt belátniuk, hogy nem egy összeesküvés áldozatai, amikor támadások érik az eurót. Megérteni, hogy mit sem érnek a patetikus felhívások vagy a titkosszolgálati fenyegetőzések a pénzügyi szereplőkkel szemben.

Obama nyugodt hangja kellett, hogy Merkel belássa, a piacok bizalmatlanságával és nem spekulánsokkal áll szemben, hogy szívós munkával dolgozni kell a pénzügyi szabályozáson és nem deklarációkat kiadni. Az Egyesült Államokban a demokraták és a republikánusok most fogadtak el egy 1300 oldalas dokumentumot a pénzügyi reformról, amelyen egy éve dolgoztak. Ilyen Európában nincs, annak ellenére, hogy a G20 18 hónapja döntött az elkészítéséről. Bizony, kénytelenek lesznek újragondolni, hogy az európai intézmények miért nem képesek az amerikaihoz hasonló munkára.

Mi következik mindebből ránk nézve? Az EU-IMF óriáscsomag és az EKB aktív intervencionista politikája megállította az euróválságot, és ezzel a kelet-európai valuták és tőzsdék válságát is. Ez jó hír. Ha ennek hatására a forint visszamozog a 265-275 közötti, az euróhitelesek és az exportálók által egyaránt elfogadható szintre, akkor jól jöttünk ki a bajból. De az új kormánynak bizonyosan szűk határok között kell tartania a költségvetési hiányt, mert láthatóan ma ezt kérik számon mind a befektetők, mind a garanciát vállalók: az EU és az IMF.

A politikai és a gazdasági élet irányítói megtanulták, hogy nincs kis és nagy ország – a válság kiindulhat bárhonnan és átterjed pillanatok alatt. Ezért különös előszeretettel figyelnek minket, akik még mindig sebezhetők vagyunk. Azonnal büntetnek, és késve jutalmaznak.

Nagyon remélem, hogy már készen vannak a tervezetek, amelyekkel Európához és a Valutaalaphoz akarunk fordulni. Készen a konvergenciaprogram fontosabb pontjai. Megrajzolva a növekedési pálya főbb kontúrjai az elkövetkező három-öt évre: növekedés, hiány, adósság, infláció. (Az EU irányítói minden valamirevaló országot be kívánnak terelni a kritériumok közé 2013-14-re, hogy egységesen vigyék le az adósságokat, hogy összehangolják az adósságválság megoldását.) A reformtervezetek jogszabályba önthetők két hónapon belül és végrehajtási szakaszba léptethetők az év második felében.

Bízom benne, pontokba szedve kész az új kormány pénzügyminiszterének és jegybank elnökének forgatókönyve arra a londoni és New-York-i útra, amelyre két héttel a beiktatás után elindulhatnak, hogy pozitívan befolyásolják a magyar papírokat kezükben tartó szereplőket.

Az eddigi nyilatkozatokból erre kevés jel utal. Pedig, többet senki nem vár.