szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha tiszteletben tartjuk gyermekeink emberi méltóságát, akkor lehet a verést is mint nevelési eszközt alkalmazni a katolikus egyházfő szerint. Ferenc pápa az apa családon belül betöltött szerepéről is beszélt a héten.

Ferenc pápa szerint is lehet verni a gyerekeket nevelési szándékkal, bár ezt csakis úgy lehet megtenni, hogy közben ne sérüljön a gyermek emberi méltósága. A pápa erről a héten beszélt általános audienciáján – írja a Die Welt online kiadása.

Az audiencia fő témája az apák családban betöltött szerepe volt. Ferenc pápa szerint az a jó apa, aki megbocsát, a hibákat bizonyossággal korrigálja, anélkül, hogy közben elbátortalanítaná a gyermeket.

AFP / Andreas Solaro

A pápa egy történetet is mesélt ezzel összefüggésben. "Egyszer házaspárokkal találkoztam és egy apa azt mondta: 'Néha meg kell kicsit vernem a gyerekeimet, de soha nem az arcukon, hogy nehogy megalázzam őket'." "Milyen szép, tudja, hogy a méltóság érték. Meg kell büntetnie, de ezt igazságosan teszi és nem tartja a haragot" – tette hozzá a katolikus egyházfő.

A vatikáni sajtószolgálat később úgy magyarázta a pápa szavait, hogy azok természetesen nem azt jelentik, hogy erőszakkal kell bánni a gyerekekkel, hanem inkább arról, hogy segíteni kell őket a fejlődésben, felnőtté válásban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!