Mi kell a jó ételpornóhoz?
A Facebook tele van ételfotókkal – amolyan amatőr képekkel. Elvagyunk velük, tulajdonképpen nem is gondoljuk tovább ezeket. Pedig kéne, hiszen lehetne ezt másképpen is. A profi magazinokban és reklámokban, illetve a filmekben például külön specialistája van a finomságok fotózásának: a foodstylist. Hazánkban sok az önjelölt e posztra, és nem is igazán adnak arra, hogy szakembert kérjenek fel például a paradicsomleves szép tálalására. Csíki Sándort is leginkább külföldi filmek forgatásánál vetik be. Főzött már Donald Sutherlandnek pisztrángot ókori módra és Matt Damonnak űrkaját. A színészek még úgy is elégedettek voltak, hogy bele sem kóstoltak az ételbe.
hvg.hu: Mi történik, ha a színész ki nem állhatja azt az ételt, amit a filmben ennie kell?
Csíki Sándor: Ilyen valószínűleg ritkán fordul elő, de ha mégis, akkor például nem harap bele, hanem csak a szájához veszi. Donald Sutherland is ezt tette a pisztránggal a The Eagle című filmben, egyrészt mert vegetáriánus (a szőlőt, fügét szerette leginkább), de azért is, mert nagyon figyelmes volt. A jelenet előtt hozzám hajolt és megkérdezte: „hány pisztráng van?”. Mondtam megszeppenve, hogy nyolc, ebből levonta a következtetést, hogy ha beleharapna mindegyikbe, talán nem lenne elég az összes snittre. Ha elfogyna forgatás közben az étel, az kész katasztrófa, s rám nézve szégyen lenne. Inkább legyen kétszer annyi, mint eggyel kevesebb.
hvg.hu: Hogyan kezdődött a karrierje, mint foodstylist?
Cs. S.: Nyolc éve csöppentem bele ebbe a szakmába, akkor hívtak először filmhez. Gasztronómiai cikkek írásával kezdtem, és teljesen véletlenül jött a felkérés. Mivel különböző gasztronómiai szervezetekben is közreműködöm, és akkoriban még nem igazán volt itthon senki, aki foodstylinggal foglalkozott, megkérdeztek, tudok-e ajánlani valakit egy film ételeinek elkészítésére és tálalására. Megkérdeztem, hogy mivel jár mindez, majd magamat ajánlottam.
hvg.hu: Tehát nem szükséges a stylist végzettség?
Cs. S.: Nem, s nincs is igazán olyan, hogy stylist végzettség. Ennél sokrétűbb ez a munka. A foodstylingnak a fotós oldala talán az ismertebb. A gasztronómiai magazinokban és az ételeket népszerűsítő reklámokban jó esetben alkalmaznak foodstylistot is, legalábbis külföldön. Magyarországon inkább az a jellemző, hogy a fotós vagy a séf maga a foodstylist. És akadnak néhányan, akik ezt tényleg jól is csinálják. Gazdagabb és szerencsésebb országokban inkább leosztják a szerepeket: a fotós fotóz, a foodstylist és asszisztensei pedig elrendezik az ételeket, gondoskodnak arról, hogy a jó fotós jót fotózhasson. Mindezt meglehetősen jó pénzért.
hvg.hu: Mennyit kap szebb vidéken egy foodstylist azért, hogy szépen nézzen ki a paradicsomleves?
Cs. S.: New Yorkban az 1000 dolláros napidíj sem meglepő, plusz a járulékos költségek térítése.
hvg.hu: Szép összeg.
Cs. S.: Az, de Magyarországon ilyen összegekről nem tudok. Az ételfotózás – legalábbis az, amiről beszélgetünk – komoly, hosszadalmas, és nem ritkán meglehetősen stresszes csapatmunka. Akár egy egész napot is el lehet bíbelődni egyetlen étellel, egyetlen fotóval. Emiatt aztán bonyolultabb, mint a filmezés: figyelni kell, hogy esik az ételre a fény, elbillen-e, vagy meg kell támasztani pálcikával, esetleg elölről kell kezdeni a felvételt, mert rákerült egy szöszmösz. És még ezernyi más dolog merülhet fel. A foodstyling a nagyközönség számára viszont inkább csak a bulvárosabb, horrorisztikus oldaláról ismert: hogy a fagyi nem fagyi, sörhab nem sörhab, s hogy mitől olyan szép barna a sült csirke bőre, szabályosak-e a grill csíkjai a steaken, s még lehetne folytatni.
hvg.hu: A hamburger pedig nem hamburger.
Cs. S.: A jégkocka nem jégkocka, mert az igazi hamar elolvadna a lámpák fényében, de a hamburger azért hamburger. Bár az is igaz, előfordul, hogy a szezámmagokat valóban felragasztják a zsemlére. A fagylaltnál is eleve kivitelezhetetlen, hogy igazi legyen: a megvilágítás miatt hamar elolvadna, úgy lehetetlen fotózni. Természetes, hogy az ételeket a lehető legszebben próbáljuk beállítani. A nőket ábrázoló magazinok olvasói is tisztában vannak vele, hogy a lányok nem feltétlenül olyan szépek, mint a képen. Az ételeknél ugyanez a helyzet.
hvg.hu: A retusált nőkön azért háborgunk, mert egy torz testképet közvetítenek, és miattuk mi is úgy akarunk kinézni. Az ételeknél nem ekkora a vész, de azért mégis becsapva érzi magát az ember, ha nem olyan szaftos és termetes a hamburger, mint a plakáton.
Cs. S.: Szerintem ez a csalás igazán kegyes csalás. Amúgy, mint tudjuk, a szépnek is akad ellentéte: a csúnya. És nagyon könnyen elő lehet állítani csúnya ételt, ami persze csak speciális esetekben lehet cél. Ha az eladás a lényeg, akkor illene odafigyelni. De vegyük például a Facebookot: ismerőseink teleszórják az üzenőfalunkat ételfotókkal (én sem vagyok kivétel). Ha pedig az nem gusztusos, akkor fintorgunk. Nagyon sok rossz minőségű fotó készül, s gyakran még az étterem-tulajdonosok sem adnak arra, hogy mit, s milyen minőségű fotókat posztolgatnak. Magyarországon ebben is a gazdasági adottságainknak megfelelően működünk: a profi fotókra nincs pénz, vagy feleslegesnek tartják. A tulajdonos vagy üzletvezető inkább készít egy fotót a telefonjával, mintsem szakemberre költsön. Mindkettőnek akad szerepe és helye, de ennek a felismerése gyakran elmarad.
hvg.hu: A jó ételpornónak mi a titka?
Cs. S.: Kell hozzá szépérzék, arányérzék, a harmónia megteremtésének és felismerésének képessége, de vannak tudományos kutatások és ismeretek az adagokról, a formákról, színekről, a tálalás módjáról, amiket ugyancsak érdemes tudni. Az emberek túlnyomó többsége például azt szereti, azt tartja egyensúlyban lévőnek, ha az étel főeleme – például a hús – a néző felől nézve a tányér jobb oldalára kerül. Továbbá azt érezzük harmonikusnak, ha összesen három elem kerül a tányérra. A gyerekek viszont 6-7 elemnek örülnek, ők a rendezettséget sem értékelik annyira, mint az idősebbek. Emellett a trendeket, divatot sem árt ismerni, és némi kulináris empátia itt sem hátrány.
hvg.hu: Itthon van iskolája a foodstylistoknak? Ön hogyan képezte ki magát?
Cs. S.: Tudomásom szerint nincs itthon iskola, de ez másutt sem jellemző. Én régóta és gyakran fotózok ételeket – a blogomra is –, illetve figyelem a külföldi példákat. Mivel huszonéves koromig festőnek készültem, az esztétikai ráhangolódás ma is adott. De persze érdemes a tálalás legújabb trendjeit is követni.
hvg.hu: A magyar foodstyling mennyire trendi?
Cs. S.: Semennyire. Mi nem diktáljuk a divatot, csak követjük. Ebben is, mint sok másban, Amerika a meghatározó példa.
hvg.hu: A hazai filmek közül Szindbád húsleveses és velőscsontos lakomája jut eszembe, vagy az Indul a bakterház cipőfűzős-bogaras levese. Az egyik szép, a másik csúnya, de mindkettő tökéletesen passzolt. A hazai filmekhez használnak foodstylistokat?
Cs. S.: Csak olyan filmekhez kérnek fel szakembert, amelyeknek van normális költségvetése. Ez pedig a magyar filmekre, ahogy látom, nem jellemző. Engem leginkább olyan külföldi produkciókhoz hívnak, melyeket itt forgatnak. Persze ezeknél egyébként is alkalmaznak többféle stylistot, akik egyebek mellett a képi világ kialakításában vesznek részt.
A filmezés gyakorta sokkal egyszerűbb, mint a fotózás, persze attól is függően, hogy az étel mennyire központi elem. Ha nagy lakomákat rendeznek, vagy eleve gasztronómiai témájú a film, az valódi kihívást jelent, még logisztikai oldalról is. Hasonlóan összetetté válhat a feladat, ha egy bizonyos történelmi kor, illetve hely adottságait is figyelembe kell venni. Az említett Donald Sutherland-filmben (The Eagle) másfél hónapot dolgoztam, s mielőtt elkezdtem volna, az angol berendező komoly tanulmányokat kért a római kor étkezési szokásairól, a tervezett ételekről, természetesen angolul. Meg kellett terveznem, mintákat vinnem, aztán elkészíteni az elfogadott ételeket, például a római kenyeret.
Törekszem rá, hogy ízletes legyen az étel, ha már sztároknak főzök. Most egy Matt Damon főszereplésével forgatott Ridley Scott filmben van lehetőségem dolgozni. A Marsról szól, ami meghatározza a forgatókönyvben és a rendező elképzeléseiben élő ételeket is. Ha Matt Damon elégedett, és azt mondja egy ételre, hogy jó volt, akkor az nagy dicséretnek számít, s mindenki örül. Ez történt a közelmúltban. A Rítus című filmhez amerikai stílusú gulyást kellett készítenem, azt is szerették.
hvg.hu: Hány adagot kell elkészíteni az ételekből a forgatásokhoz?
Cs. S.: Minden felvételnél újrakezdődik az étkezés. 5-20 ismétlés teljesen természetes, azonban ez a rendezőtől függ, s amikor kéri, azonnal prezentálni kell az ételt. Hogy ez mikor lesz, kiszámíthatatlan. Egész nap jelen kell lenni a forgatáson, és a filmben végül nem is mindig látható az étel, mert vagy nem került bele a jelenet, vagy éppen a kamera nem „nézett” a tányérba. A Rítusban például van egy olyan jelenet, amikor egy hölgy egy letakart tálcával érkezik. A nézők közül egyedül én tudtam, mi van rajta… egy linzi torta volt.
hvg.hu: Akkor nem mindig hálás ez a munka?
Cs. S.: Ellenkezőleg! Nagyon szeretem, s végül is, bányásznak lenni rosszabb lenne.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
