Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, és annak három szépséges leánya. Az öreg király azt gondolta magában, annak adja legszebb országát, amelyikük őt a legjobban szereti. A legnagyobb azt felelte neki: én úgy szeretem édesapámat, mint galamb a tiszta búzát. A középső meg azt: mint forró nyárban a hűvös szellőt. Hát, te leányom? – kérdezte a király a legkisebbiktől, aki erre azt mondta: úgy szeretem édesapámat, mint az emberek a sót. Erre olyan dühbe gurult az öreg király, hogy a királylányt elkergette a palotából.

A királykisasszony bánatában az erdő mélyére bujdosott, ott akadt rá vadászat közben a szomszéd birodalom trónörököse, aki menten beleszeretett, hazavitte magával, és feleségül vette. A hetedhét országra szóló lakodalom után, egy napon a királyfi megkérdezte a királylányt, hogy édesapja miért üldözte el otthonról. A királyfi erre vacsorára hívta az öreg királyt, majd szakácsainak parancsba adta, hogy a király vacsorájából hagyják ki a sót. Az éhesen maradt öreg király az íztelen ételt nem állhatta meg felháborodás nélkül. Erre előlépett a szakács, a király pedig legkisebb lánya láttán örömében sírva fakadt, nyakába borult, és neki adta legszebb országát.

Jelenet A só című mesefilmből – a király is szereti

Youtube

Boldogan éltek évszázadokig, csak aztán jött a menzareform, és elvonta a sót…

Nem frappáns reform

A közétkeztetésben részesülő bölcsődések, óvodások és iskolások, továbbá a magyar fekvőbeteg-ellátó intézmények és az idősotthonok vendégszeretetét élvezők is úgy érezhetik magukat egy hónapja, mint az öreg király, aki sótlan vacsorát kapott. A drasztikus sóelvonás most is egyfajta tanulságként, ébresztőként akart szolgálni, hiszen mára tanulmányok és kutatások sora bebizonyította: a túlzott sófogyasztásnak kiemelkedő szerepe van a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában.

Azt a lapunknak nyilatkozó orvosok is megerősítették, hogy a hosszú távú, túlzott sófogyasztás egészségtelen és komoly egészségügyi károkat okoz. A napi szükséges sómennyiség kérdésében azonban már komoly szakmai viták folynak, de az orvosok ettől függetlenül abban is biztosak, hogy az emberminisztérium közétkeztetési reformja nem sikerült olyan frappánsan, mint a királylány akciója, mert a rendelet a tudományos tudománytalanság jegyében fogant. Éppen ezért nem életszerű: tele van túlkapásokkal és aránytalanságokkal.

Mindenkinek más a sóigénye

A rendeletet elemző belgyógyász, Pálffy István elmondta, a menzareform úgy kezel bennünket, mintha mindannyian egységesen 30 literes zsákok lennénk: ha kiürül, újra kell tölteni. Az orvos szerint enyhén szólva túlzás egységesen meghatározni a sószükségletet egyénre és napra lebontva. Az, hogy naponta kinek mennyi sóra van szüksége, függ az életkortól, a testsúlytól, a napi fizikai aktivitástól, a genetikától, továbbá attól, hogy éppen milyen évszak van, például nyáron általában több sóra van szükségünk, mert jobban izzadunk.

Túry Gergely

„Teljesen eltérő a sóvesztesége annak a gyereknek, aki egész nap ül az iskolapadban, majd hazaérve, egész délután a számítógépet nyomogatja, és annak, aki aktívan, naponta több órát sportol a szabadban. Az ő só- és folyadékveszteségük évszakonként is jelentősen eltérő lehet” – magyarázza a belgyógyász, aki leginkább az évszakok szerinti lebontást hiányolja az új étkezési rendből. A menzareform az általa szükségesnek vélt tápanyag- és sómennyiséget az alábbi korcsoportok szerinti bontásban határozza meg: 1-3, 4-6, 7-10, 11-14, 15-18, 19-69, 70+.

Csupán az első életkori csoportot szemügyre véve, valóban elég szürreálisnak tűnik a menzareform uniformizálása, hiszen ebben a korcsoportban különösen nagy egyéni fejlődési különbségek lehetnek a gyerekek között. A két- és háromévesek már minden élelmiszert megehetnek, szemben az egyévesekkel, akik többsége ideális esetben naponta egy-két alkalommal még kéri és kapja az anyatejet vagy a tápszert. Mindeközben az is lehet, hogy a baba egyéves korában már egyáltalán nem szopik, és a tápszer sem kell neki.

Izomgörcsök, hiánybetegségek

Legyen szó egy- vagy kétéves bölcsődésről, óvodásról vagy kisiskolásról, Pálffy István szerint a menzareform kimondottan sószegény életmódot ír elő mindenkinek. Ez pedig ugyanúgy káros lehet, mint a sótúladagolás. „A gyerekek egy része hamarosan sóhiány miatt gyengeségről, izomrángásról, izomfáradtságról, izomgörcsökről fog panaszkodni. A nagy növésű, izzadékony, sportoló gyerekeknek akár komoly hiánybetegségei lehetnek” – figyelmeztet a belgyógyász.

Az orvosok közti megosztottságot sókérdésben remekül illusztrálja Tomsits Erika gyerekgyógyász véleménye. A Semmelweis Egyetem II. számú Gyerekgyógyászati Klinikájának munkatársa úgy véli, túlzás arról beszélni, hogy a menzareform miatt sóhiány alakulna ki. A doktornő szerint a rendelet nem ír elő sószegény étrendet: nem tartja kevésnek a két gramm sót, ami az alsós diákok ebédjébe kerülhet. Feltéve, ha emellett a kisdiák kiegyensúlyozottan táplálkozik, például elegendő nyers zöldséget eszik. A menzareform ezt pedig lehetővé teszi.

A gasztroenterológus meggyőződése, hogy ha egy alsós kisgyermek reggelire vagy uzsonnára megeszik egy vajas, paprikás és szalámis szendvicset, máris bevitte a szervezetébe az életkorának megfelelő sómennyiséget, mert mind a felvágottak, mind a zöldségek többsége hagyományosan magas sótartalommal rendelkezik. Ugyanakkor – gondolja Tomsits Erika – a drasztikus és hirtelen sóelvonás nem vezet sehova.

Az eredeti szándék ellen

„A menzareform egy hónapja életbe lépett szabályai jelenleg pont az eredeti szándék, az egészséges életmódra és táplálkozásra nevelés ellenkezőjét érik el.” Ennek leginkább az az oka, hogy a közétkeztetésért felelős főzőkonyhák félreértelmezték a rendeletet, mert azonnal radikálisan lecsökkentették a sómennyiséget a menüben.

MTI / Illyés Tibor

Tették azt annak ellenére, hogy a rendelet öt év „türelmi időt” engedélyez, vagyis azt írja elő, hogy az egész napos étkeztetés során a sómennyiséget 2021. szeptember 1-ig az öt gramm per nap bevitel eléréséig fokozatosan, évente csökkenteni kell. „A hirtelen sókivonás miatt a gyerekek íztelennek érzik az ételt, ezért lendületből megutálják a reform ételeket. A szülők pedig otthon még jobban elsózzák az ételeket, mert megpróbálják kompenzálni a gyerekeknek a menzaételekből kivont sómennyiséget.

Arról nem is beszélve, hogy a közétkeztetés során megmaradó összes maradék veszélyes hulladéknak minősül, ami automatikusan megy a kukába. Ebből most rengeteg keletkezik, mert a gyerekek többsége a szokatlan ízek, pontosabban a szokatlan íztelenség miatt a tányéron hagyják az új ételeket.” A gyerekgyógyász szerint a gyerekek reakciója várható volt, mert a magyar ízlésvilágot és a főzési szokásokat egyik napról a másikra, kinyilatkoztatásszerűen nem lehet megváltoztatni.

A megoldás a fokozatosság és a többcsatornás meggyőzés lett volna – véli a doktornő. „Elsősorban arra kellett volna pénz, paripa és fegyver, hogy megnyerjék a szülőket a menzareformnak és az egészséges táplálkozásnak. A meggyőzésnek folyamatosan, több fronton és csatornán kellene zajlania” – állítja Tomsits Erika.