Magyarországon a 11–17 éves tanulók több mint fele élt már át online bántalmazást a felmérések szerint, és az iskolai erőszak, amelynek szinte kivétel nélkül előbb-utóbb lesz online vetülete is, ma már a 11-12 éveseket is egyre jobban érinti. A generációs szakadék miatt a szülők többsége nem érti, hogy mi történik a gyerekével, az iskolák pedig tagadnak: a cyberbullying az ő iskolájukban egyáltalán nem jellemző. Pedig az alattomos jelenségről beszélni kell, állítják többek között azok a művészek, akik a témát színdarabban és regényben dolgozták fel.

Daniel Perry tizenhét éves volt, amikor két évvel ezelőtt Skype-on beszélgetésbe elegyedett egy vele egyidős amerikai lánynak hitt személlyel. A lány, aki valójában egy csoport fiatal volt, rávette, hogy végezzen önkielégítést a kamera előtt. Miután a levelezőpartnerek mindezt kamerájukkal rögzítették, megzsarolták Danielt: ha átutal nekik több ezer fontot, nem terjed el a felvétel. A kétségbeesett kamasz erre könyörögni kezd, hogy ne tegyék, mire a csoport válaszul arra buzdítja, hogy válassza az öngyilkosságot. 2013 júliusában, nem sokkal tizennyolcadik születésnapja előtt Daniel leugrott a Forth Road Bridge-ről, a videót soha nem tették közzé, Daniel Perry zsarolóit az Interpol azóta sem találta meg.

Ryan Halligan mindig is más volt, mint a többiek: a New York-i fiú kilencéves koráig speciális fejlesztésben részesült beszéd-nyelvi és motoros képességbeli nehézségei miatt. Emiatt rengeteget bántották iskolatársai. Miután édesapjához fordult, aki jelentette a zaklatást az iskola vezetőségének, Ryan terrorizálása egyre eldurvult. 2002-ben Ryan megtanult kick-boxolni, melynek következtében legfőbb zaklatója békén hagyta, és a fiúk összebarátkoztak. Azonban a korábbi zaklató újból támadásba lendült, mert a Ryantól kicsalt történeteket elferdítve elterjesztette az iskolában, hogy Ryan meleg. Miután a fiú 2003 környékén elkezdett aktív életet élni több közösségi oldalon is: iskolatársai legújabb, állítólagos melegsége miatti beszólás- és fenyegetéshulláma már itt találta meg. Ryan nem bírta a nyomást, szülei hiába tettek meg mindent, fiúk 2003. október 7-én felakasztotta magát.

Ryan Halligan, Amanda Todd, Daniel Perry

Amanda Todd 2009-ben videochaten összeismerkedett egy idősebb férfivel, aki számtalan bók és dicséret után elcsábította, és rávette, hogy mutassa meg a melleit. A férfi erre elkezdte fenyegetni a tizenhárom éves kanadai lányt: ha nem mutat többet magából, a toplessfotót elküldi mindenkinek. 2010-ben a rendőrség felkereste Amandát, mert a kép tömegekhez jutott el. Miután barátai elfordultak tőle, és az iskolában is megvetés és nevetség tárgyává vált, súlyos depresszióba zuhant, ugyanakkor pánikbetegséget és súlyos szorongást is diagnosztizáltak nála. A lány hamarosan iskolát váltott, de szülei válásával újabb csapás érte.

Tavasszal átköltözött édesapjához, új iskolába ment, és remélte, hogy új életet kezdhet. Pár hónapig így is volt, majd korábbi zaklatója 2011-ben új Facebook-oldalt hozott létre, és Amanda félmeztelen fotóját elküldte az új osztálytársaknak. Amanda újból iskolát váltott. Közben megismerkedett egy újabb férfivel, aki felhívta magához, ám Amandának hamarosan szembesülnie kellett egy megcsalt barátnő dühével, aki embereket gyűjtött maga köré, és megverette a lányt. Amanda ezután kórházba került. 2012 szeptemberében készített egy videót, amelyben segítséget kért, és elmondta történetét. Mivel netes zaklatása nem ért véget, 2012. október 10-én éjszaka végleg elkeseredett: búcsúlevelet írt, majd egy konyhakéssel felvágta ereit. Szülei másnap reggel holtan találták meg.

A bántalmazás egy mai kamasznak tulajdonképpen természetes

Többek között Ryan Halligan, Daniel Perry és Amanda Todd arcképét nézzük, alattuk pedig öngyilkosságukhoz vezető történetük vázlatpontjait olvassuk a Koma Bázison, ahova az internetes zaklatás témáját feldolgozó előadásuk bemutatójára érkeztünk. A Cyberbully című darab különlegessége, hogy az említett tragikus sorsú kortársak mellett az előadásban szereplő középiskolások történetei alapján is született.

Mindez pedig kegyetlen bizonyítéka annak, hogy a tőlünk nyugatabbra, főként az USA-ban évek óta előforduló cyberbully botrányok ma már a magyar középiskolások számára sem elkerülhetők. Ezért is fontos a témával a legkülönbözőbb platformokon foglalkozni. A Koma társadalmi érzékenységéről ismert alkotóközössége előadásában kiválóan megragadja a jelenség lényegét azzal, hogy elsősorban nem az internetes zaklatás és megfélemlítés szélsőértékeit mutatja meg, hiszen a cyberbully, akárcsak a családon belüli erőszak, rendkívül gyakori és ráadásul alattomosan működik.

Koma Bázis
©

A bántalmazás a legtöbb esetben egy rossz hangsúllyal, egy apró mozzanattal kezdődik: áldozat és környezete – sokszor maga a bántalmazó is – éppen ezért a legtöbb esetben észrevétlenül sodródik bele, nem tudatosítva, hogy azt a bizonyos megragadhatatlan határvonalat mikor lépte át, amin túl a sérülés már maradandó, a tragédia pedig elkerülhetetlen.

Az előadást rendező Zrínyi-Gál Vince szerint megdöbbentő, hogy ebből a szempontból milyen alacsony a mai kamaszok ingerküszöbe: az a komment, amit egy mai huszonéves már bőven kikérne magának, az egy tizenévesnek teljesen természetes. A Cyberbully pont ezt igyekszik utolérni: az ártalmatlan netes viccelődés, a csipkelődés hol csap át, szidalmazásba, vagy épp rosszindulatú rasszista és szexista megbélyegzésbe, zaklatásba, ami épp elég, hogy lerombolja egy bizonytalan kamasz önbizalmát és önbecsülését.

A cyberbullying azért elvetemült jelenség, mert a bántalmazott, ha kezdetben egészséges önértékeléssel is rendelkezett, egy idő után fölveti magában a kérdést: „mi van, ha a netes támadóimnak van igaza, és tényleg baj van velem, engem nem lehet szeretni, mindezt megérdemlem?”. Ez az illúzió pedig idővel egyre mélyebbre megy, és az illető identitásává válik. A darab egyik szereplője, aki végül Amanda Todd sorsára jut, egy másik típusú cyberbully illúzió áldozatává válik: fiú osztálytársai egy álprofil mögül egy külföldön élő fiktív sportoló bőrébe bújva magukba bolondítják a kislányt.

Az pedig egy külön történet, hogy mindeközben az átverésbe belemelegedő fiú ugyanúgy teremtményének áldozatává és függőjévé válik, teljesen elveszítve a kapcsolatot a realitásokkal, a virtuális valóságot már-már a valóságnál is valóságosabbnak érzékelve.

Koma Bázis
©

A cyberbullying azonban sajnos nem merül ki ennyiben: a darabban annak ékes példáját láthatjuk annak is, hogy pillanatok alatt zsarolhatóvá válik az, aki bármit is feltölt magáról a netre. Elég csak egy apró konfliktus ahhoz, hogy a bizalmasnak hitt és zárt Facebook-csoportból azonnal nyilvánosságra kerüljenek a barátainknak szánt pikánsabb, „cikibb” képek.

Az internet-megmaradás törvénye

„A mai kamaszok sokszor nem értik, hogy ez már nem az a világ, ahol bármi is rejtve marad: nem hiszik el, hogy az a félmeztelen fotó, amit a haverjuknak, vagy csak saját maguknak lőttek magukról a telefonjukkal, az előbb-utóbb nyilvánosságra kerülhet. Senki sem figyelmezteti a mai tizenéveseket arra, hogy nyoma marad mindennek, amit feltöltünk a netre: nem gondolnak bele, hogy egy gombnyomással például printscreen készülhet bármelyik netes feltöltésükről, megnyilatkozásukról, a netre feltöltött képeiket bárki letöltheti, képszerkesztő szoftverrel manipulálhatja, és újból felhasználhatja, zsarolás tárgyává teheti” – mondja az előadás után a mai kamaszok világának jó ismerője, Kalapos Éva Veronika, a D.A.C. című népszerű ifjúsági könyvsorozat és a hamarosan megjelenő – épp a netes zaklatást tárgyaló – Massza című regény szerzője.

Úgy véli, a tinik világában ma minden a netes visszajelzésről szól, többségük számára a lájk, a vélemény a legfőbb a valuta: az érték az, amire visszajelzés érkezik. „Gyakran futok bele abba, hogy a tizenéves lányok azzal szórakoznak, hogy kiteszik az üzenőfalukra: ’ötven lájkért fölteszek a netre magamról egy félmeztelen képet vagy elárulok egy intim titkot az életemből’, aztán megmutatja a képet, és egyáltalán nem érzi problémának.”

Ha akarnának sem tudnának mentesülni

Elias Aboujaoude, a Stanford Egyetem professzora, a média és a személyiség egymásra gyakorolt hatásainak neves kutatója szerint a manapság népszerű közösségi portálok leginkább arra vannak kitalálva, hogy igényünk legyen az önmutogatásra és a nárcizmusra. A pszichiáter szerint mindez különösen veszélyes lehet a kamaszokra, akik épp abban az életszakaszban vannak, amikor legfőbb céljuk, hogy feltérképezzék, hogyan reagál rájuk a környezetük. A szakember szerint ez a felnőtté érést is lassíthatja: a közösségi média potenciálisan a regresszió állapotában tarthat.

©

Az előadásban szereplő kamaszok kérdésünkre elárulták: ha akarnának sem tudnának mindettől mentesülni, mert egyre gyakoribb, hogy az osztály dolgait zárt csoportokban beszélik meg, a tanárok a Facebookra töltik fel a házi feladatot. Úgy érzik, hogy hatalmas súlyként nehezedik rájuk az, hogy a külsőségek ma mindennél fontosabbak, és rajtuk van a nyomás, hogy mutassák meg, hogy kinek milyen menő telefonja, milyen menő cuccai vannak. Aki pedig nem vesz részt ebben, vagy eltér a többiektől, az könnyen kiközösítés és internetes zaklatás áldozatává válhat.

Kalapos Éva Veronika szerint tévedés azt gondolni, hogy az internetes zaklatásra megoldás, ha valaki elmenekül az internetről. „Még mindig jobb tudni, látni, hogyan gyaláznak bennünket, mint az a tudat, hogy valaki a hátunk mögött aláz és gyűlölködik. Így legalább van esélyünk szembeszállni a szörnyeteggel”. Az írónő szerint a cyberbullyinggal kapcsolatban jellemzően fásultság van a gyerekekben: szégyellik magukat, ezért különösebben nem szólnak a felnőtteknek.

„Gyakran olyan nagy a generációs szakadék, hogy a szülők nagy része nem is érti, hogy mi történik a gyerekükkel, a pedagógusok nagy részénél pedig sajnos vagy a kapacitás, vagy a szándék hiányzik az ügyben. Szóval az ORFK, néhány civil szervezet és civil kezdeményezés kivételével az áldozatoknak egyelőre nincs hova fordulniuk. A civil szervezetek nagy része hiába keresi fel az iskolákat, hogy ingyenes foglalkozást és előadást tartanak a cyberbullyingról, elhajtják őket azzal az érveléssel, hogy az internetes zaklatás és megfélemlítés az ő diákjaikat nem érinti, az ő iskolájukban ez egyáltalán nem jellemző.”

Holott a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársai szerint Magyarországon a 11–17 éves tanulók több mint fele élt már át online bántalmazást, bár azt is hozzátették, hogy nehéz megbecsülni a pontos arányokat, mert egy trendjeiben nagyon gyorsan mozgó területről van szó, amit érdemes lenne jobban feltérképezni.

Az biztos, hogy tapasztalataik szerint az iskolai erőszak, aminek szinte kivétel nélkül előbb-utóbb lesz online vetülete is, már a 11-12 éveseket is egyre jobban érinti, nem telik el úgy nap, hogy ne kapnának hívást.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, vagy a környezetében lévőknek szeretne segíteni:

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány Az éjjel-nappal ingyenesen hívható lelki segélyvonal telefonszáma: 116-111, de e-mailt is lehet írni a Kék Vonalnak (3 napon belül válaszolnak), és csetelni is lehet az ügyelőkkel a honlapon, valamit gyerekjogász segítségét is lehet kérni. Az elérhetőségeket itt találja.