„Épp olyan, mint én!” – áradozik szerelmes páciensem. Pár év múlva azzal keres meg, hogy kihűlt köztük a szenvedély. A másik véglet: „Tűz és víz vagyunk, mégis imádjuk egymást!”. Igaz, a szomszédok rendre feljelentik őket csendháborításért. Mi tartja össze a párokat hosszú távon? Mítoszok és realitás.

Vitathatatlanul vannak olyan tulajdonságaink, amelyek esetében ideálisnak tűnhet a komplementaritás, egymás kiegészítése. Két rendetlen személy frigye lakhatatlan lakást eredményez, mivel nincs, aki takarítson. Ezzel szemben egy rendszerető és egy trehány együttélése – minimum a lakás szempontjából – elfogadható kombinációnak tűnik, még ha súrlódásokkal jár is.

12 személyiségvonás

Tudományosra véve a diskurzust, két New York-i pszichológus, Edward Hoffman és Marcella Bakur Weiner a kutatómunkája során tizenkét olyan kulcsdimenziót azonosított 2003-ban, amely a párok szerelmi összeillését megjósolni képes, és a „sírig tartó társ” beazonosítását segíti. Ezek a vonások olyan egyedi attitűdökkel, szükségletekkel, motívumokkal, érzelmi és fizikai viszonyulásokkal fonódnak össze, amelyek az egyénre jellemzőek. A szerzők szerint legalább négy illeszkedése (hasonló szintje) elengedhetetlen ahhoz, hogy a kapcsolat sikeres és tartós legyen, azonban a többi vonás esetében is igaz, hogy a partnerek minél inkább hasonlítanak egymáshoz, a kapcsolat annál boldogabb, s az elköteleződésük pedig erősebb lesz.

A tizenkét személyiségvonás a következő: társaság/egyedüllét iránti igény, idealizmus, érzelmi intenzitás, spontaneitás, libidó, neveltetés, anyagiasság, extraverzió, esztétikai érzék, aktivitási szint, képesség a boldogságra és intellektus. A szerzőpáros szerint ezek szintjét érdemes a kapcsolat elején akár tesztekkel is felmérni, mivel össze nem illés esetén hiába „dolgozunk a párkapcsolatunkon” (amiképp sok párterapeuta ajánlja), ez olyan, mint az autóvásárlás: fényezni, átfestetni, csillogóra mosni tudjuk, ám nagyobbá, gyorsabbá, illetve más márkájúvá már nem válik.

©

Való igaz, az általuk felsorolt valamennyi vonás, valamint az azokból fakadó eltérő preferenciák és viselkedés masszív konfliktusforrás lehet a pár életében – s mint tudjuk, a viták tartós jelenléte alapjaiban mérgezi meg a párkapcsolat érzelmi miliőjét –, mégis nagyon determinisztikusnak tűnik az elmélet. Általánosságban kijelenthető azonban, hogy a nagyobb hasonlóság inkább vetíti előre a békés és harmonikus párkapcsolatot, mivel szeretjük, ha véleményünkkel, ízlésünkkel, programterveinkkel egyetértenek és pozitívan értékelik: ez önbizalom-növelő és -erősítő jutalomforrás a mindennapokban. Emellett az a kiszámíthatóság, amit a partner hasonlósága jelent, biztonságérzetet is nyújt, ami alapvető emberi szükséglet – hiszen jobban ismerem az ő pszichodinamikáját, ha közel áll az enyémhez.

Ló és darázs

De akkor honnan is ered a különbözőség dicsérete? A XX. század közepén Robert F. Winch amerikai szociológus fogalmazta meg elméletét az ellentétek vonzásáról. Állítása szerint romantikus érzelmeket elsősorban az iránt a személy iránt táplálunk, aki a belőlünk hiányzó tulajdonságokat ellenpólusként tételezve a mi kiegészítő másik felünk. Logikáját a hétköznapok praktikumában is fellelhetjük: a „gazdasági vénával megáldott” vezeti a családi kasszát, míg az utazás szerelmese a nyaralást intézi. (Igaz, ennek gyakran az az ára, hogy a másik elhanyagolt tulajdonsága szinte elsorvad: gyakran hallani megözvegyült idős személyről, aki még egy számlát sem tud befizetni, hisz évtizedekig mindent a másik intézett helyette.)

Winch elméletét számos kritika érte, elsősorban az evolúciós kutatók oldaláról érkeztek heves támadások, hogy az állatvilágban sem lenne praktikus, ha például a ló és a darázs frigye valóban összejönne – magyarán arra vagyunk kódolva, hogy inkább a hasonló tulajdonságok indítsák be párválasztási és szexuális viselkedésünket. Konklúzióként pedig kiemelték, hogy legfeljebb ideig-óráig lehet izgalmas a különbözőség, hosszú távon a kudarc borítékolható.

A sajátunkhoz hasonló tulajdonságok iránti vonzódás bölcsője a családi fészek: a tartós együttélés a szülővel párválasztási tendenciákat hoz létre, amelyek közvetetten ugyan, mégis hatást gyakorolnak arra, milyen személyiségű partnert választunk. Mindeközben megfogalmazhatunk olyan, számunkra visszataszító tulajdonságokat is, amelyeket elkerülni igyekszünk, s ez által ellentétes viselkedésre és preferenciákra sarkallhatnak. Kétséges azonban, mennyire sikerül ezeket valóban kiiktatnunk az életünkből. Hisz az idő múlásával gyakran riadtan fedezzük fel magunkban szüleink kevésbé kedvelt, idegesítő tulajdonságait. Automatikusan átvettük és beépítettük magunkba, így viselkedésrepertoárunk részeivé váltak – s ugyanez igaz a partnerválasztásunkra is.

Az önsorsrontás mechanizmusa, amikor párválasztásunkban csupán megszokott színdarabhoz keresünk főszereplőt: így a partner oldalán például „ugyanolyan értéktelennek érzem magam, mint az apám mellett”, vagy „ugyanolyan követelőző velem szemben, mint az anyám volt”. Ennek logikája ismételten biztonságérzetünkből fakad, mint amikor a göröngyösebb utat választjuk csupán azért, mert azt már ismerjük, ezáltal otthonosabban mozoghatunk rajta: kiszámíthatóan tudjuk, merről érkeznek a pofonok. Emellett persze vezérelhet bűntudatból fakadó szenvedési szükséglet és vezeklés – gyakran el sem követett bűnökért, ha például az édesanya retorikájában olyan szófordulatok szerepelnek, hogy „miattad áldoztam fel az életemet” vagy „meggyötörtél a szülésnél, nem akartál megszületni”. Ezek persze már a psziché bonyolultabb bugyrait, mélyebb rétegeit érintik, ami túlmutat hasonlóságokon és különbözőségeken.

©

Egy csipet különbözőség

Napjainkban a szerelmi kapcsolatok kezdetének fázisai alaposan megváltoztak, összekuszálódtak. Egy 19 ezer házaspár bevonásával készült amerikai felmérés adatai szerint a 2005 és 2012 között kötött házasságok egyharmada internetes ismerkedés útján jött létre. A társkereső oldalak segítségével, mielőtt a másikat megismernénk, olyan információkra is szert tehetünk, mint a potenciális partner kedvenc szabadidős elfoglaltsága, étkezési szokásai, képzettsége, vagy akár a jövedelme. Ezáltal elméletileg olyan párra lelhetünk, aki optimálisan passzol hozzánk.

A valóságban azonban az interjúalanyok mást tapasztaltak: az információk és az összeillés végeláthatatlan sora sem jelent biztosítékot arra, hogy nagyobb eséllyel megtaláljuk életünk párját. Egy svájci társkereső oldal résztvevőivel a 2009 és 2012 között készített interjúkból idézve: „Sosem láttuk egymást. De (…) senki sincs, aki jobban ismerne nála. Olyan sokat tud rólam”. Vagy: „Egyre intenzívebbé vált a kapcsolatunk. Félelmetesen sok emailt váltottunk minden nap”. Vágyunk az intimitásra, így mély érzelmi bevonódást élhetünk meg ismeretlen ismerőseink által.

Az első találkozás sok esetben azonban a meg nem élt párkapcsolat végét is jelenti. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy partnerünk nem egészen olyan, amilyennek elképzeltük: alacsonyabb vagy más a testalkata, furcsák a mimikái, s a beszélgetés sem megy olyan gördülékenyen, mint az internet biztonságos világában. Pedig az összeillés tökéletesnek tűnt.

Konklúzióként kimondható-e akkor, hogy a személyiség minél nagyobb hasonlósága az ideális? Természetesen nem. A kapcsolat elején, amikor még nem ismerjük egymást, magas a másik ismeretlenségéből fakadó izgalom, így a szenvedély is. Az intimitás növekedésével ez egy darabig fokozódik, majd miután elérte a csúcsát, s a másikat már ismerem, mint a tenyeremet, elmúlik az izgalom, alábbhagy a szenvedély. Ennek a bekövetkezése is korábbra várható, ha lelkileg olyanok vagyunk, mint két tojás, és az együttélés során is nullára csökkenhet az esélye, hogy személyiségem új aspektusát csillantsam meg a másik felé. Így egy csipet különbözőség olyan, mint a csípős fűszer az ételben: megbolondítja, izgalmassá varázsolja! Csak bánjunk csínján vele!

Hevesi Krisztina pszichológus cikke a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, február 29-én megjelent számában olvasható, mely a személyiséggel foglalkozik: milyenek vagyunk, és milyen élmények képesek az idők során alakítani, változtatni a személyiségünket? Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!