hvg.hu: Valóban a 2000-es PISA-felmérés kellett ahhoz, hogy rádöbbenjünk, oktatási rendszerünk nem világszínvonalú? Előtte milyen vizsgálatok készültek, s milyen eredménnyel jártak?

Csapó Benő: Azt már a korábbi nemzetközi felmérésekből is lehetett tudni, hogy az alkalmazás jellegű természettudományi és matematika-feladatokban a magyar tanulók nem teljesítenek olyan jól, mint az iskolában tanultakhoz szorosabban kötődő teszteken. Számunkra a sokkoló felismerést egy amerikai kollégákkal együttműködésben végzett felmérés jelentette, amelyben a magyar tanulók nagyon gyengén szerepeltek. Az amerikaiak által készített gyakorlatias feladatokhoz szinte hozzá sem kezdtek. Ennek nyomán először a természettudományi tudás alkalmazását kezdtük részletesebben vizsgálni, majd 1995-ben egy átfogó felmérés keretében a természettudományi és matematikai tudás szerveződésének sokféle oldalát elemeztük. Ennek eredményei 1998-ban Az iskolai tudás című könyvben jelentek meg. Ebben megpróbáltuk azt a tudományos tudást is bemutatni, amelynek alapján meg lehet érteni, mi a probléma a magyar oktatás eredményeivel. Azt próbáltuk értelmezni, miért van az, hogy a gyerekek igen nagy munkával sok mindent megtanulnak az iskolában, amit azután alig tudnak bárhol is hasznosítani.

hvg.hu: Ön mikor került kapcsolatba a PISA-felmérésekkel?

Cs.B.: Mivel szorosan kapcsolódik a szakmai érdeklődésemhez, lényegében a kezdetektől követtem az előkészítő munkálatokat. 2000 áprilisában tagja lettem a komplex problémamegoldás-vizsgálat tudományos kereteit kidolgozó munkacsoportnak. A komplex problémamegoldás 2003-ban negyedik területként került be a programba az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudomány mellé. Ennek az volt a célja, hogy az iskolás, tananyagközpontú teszteléstől még jobban eltávolodó területen tegye próbára a tanulók tudását. 2005 óta a PISA Igazgató Tanácsának tagjaként veszek részt a program irányításában.

hvg.hu: Az első két, magyar részvétellel zajló PISA-teszt kiábrándító eredményt hozott. Ön szerint mi lehet az oka annak, hogy korábban téves képzeteink lehettek a magyar diákok képességeiről? Pontosan mely teszteredmények okoztak csalódást?

Cs.B.: Ahogy már utaltam rá, a szakmai közvélemény számára a 2001-ben nyilvánosságra került PISA-eredmények nem okoztak meglepetést. A hetvenes és a nyolcvanas években végzett nemzetközi felmérésekben matematikából és természettudományból az élmezőnyben voltunk. Azok a felmérések a tantervi anyagra koncentráltak, a tudást a szaktudomány értékrendjével mérték. A későbbi, a tudás alkalmazására nagyobb hangsúlyt fektető felmérésekben már romlottak a pozícióink. A PISA teljesen szakított a tanterv-alapú, tananyag-szemléletű teszteléssel, és egy új mérési koncepciót dolgozott ki. Ezek a vizsgálatok arra keresik a választ, rendelkeznek-e a 15 éves fiatalok azzal a műveltséggel, amely további tanulmányaikhoz, személyes és szakmai fejlődésükhöz szükséges. Ha így vizsgáljuk a tudást, természettudományból a nemzetközi lista középmezőnyében, matematikából kicsit az alatt vagyunk. Az élmezőnyből ide visszaesni valóban nem kellemes. Olvasás-szövegértés terén soha nem voltak jól az eredményeink. A PISA is a lista utolsó harmadába pozicionál bennünket. Ez utóbbi, akárhogy is nézzük, súlyos gond, a jó szövegértés ugyanis minden további tanulásnak az alapja. Az átlag mögött pedig még nagy különbségek is vannak, amiből az is következik, hogy a gyerekek egy része nagyon gyengén olvas. Közismert, hogy a gyenge szövegértés az iskolából kimaradás, a lemorzsolódás egyik legfőbb oka, ami később súlyos foglalkoztatási problémákhoz is vezet.

hvg.hu: Ebből az következik, hogy az ország közoktatási rendszerét a PISA elvárásaihoz kellene igazítani?

Cs.B.: Nem, semmiképpen, a PISA-felmérések csak az indikátor szerepét töltik be. Mint ahogy a lakmuszpapír jelzi az oldat kémhatását, a PISA-adatok megmutatják a problémákat. Az elemzések egyre inkább segítenek feltárni az okaikat is. Nem a felméréseknek való megfelelés a cél, hanem hogy a gyermekeinket az iskola felkészítse a sikeres életre, ellássa őket azzal a műveltséggel, tudással, amelyre a későbbi tanuláshoz, munkavállaláshoz szükségük lesz. A PISA jelzi egyrészt azt, hogy a mi oktatási rendszerünk nem tesz eleget a feladatának, másrészt a sikeresebb országok példáján keresztül megmutatja azt is, hogy mit lehetne sokkal jobban is tenni.

hvg.hu: Milyen kormányzati, oktatáspolitikai intézkedéseket kívánna meg a PISA-felmérések gyenge eredményeinek kezelése?

Cs.B.: Itt olyan mély problémákról van szó, amelyek alaposabb megértése nélkül nem lehet jelentős változást elérni. A PISA program egyébként segíti is ezt az értelmező folyamatot azzal, hogy egyre több olyan kiegészítő információt gyűjt a tanulás hátteréről, amely megmutatja, mi van a jó, és mi a gyengébb eredmények mögött. Ezek az információk azonban már ritkábban jutnak el a döntéshozókig. Például a 2000-es felméréshez kapcsolódott a tanulási szokások, a tanuláshoz fűződő értékek felmérése. Kiderült, hogy a mi tanulóink sokkal inkább memorizálásként, a tananyag reprodukálásaként fogják fel a tanulást, mint a sikeresebb országok gyermekei. Ez nem véletlenül van így, és az ebből fakadó problémákat nyilván csak a tanítás kultúrájának alapvető megváltoztatásával lehet megoldani. Be kell hozni Magyarországra mindazt a tudást, amivel a sikeresebb országok – Finnország, Korea – szakmai közösségei, tanárai rendelkeznek. A tanároknak tudniuk kellene, hol akad el a fogalmak, készségek fejlődése. Ehhez pontosabb tudással kellene rendelkezniük a fejlődés folyamatairól, és persze kellene egy széles szakmai repertoár a lemaradók fejlődésének segítésére. Mindez a tanárképzés alapos újragondolását igényelné. Más vizsgálatokból tudjuk, minden további változtatás kulcsszereplői a tanárok. Őket kell „helyzetbe hozni” – felkészíteni arra, hogy megoldják azokat a problémákat, amelyekkel szembesülnek.

hvg.hu: Lát ilyen intézkedéseket?

Cs.B.: Sokféle szándékot és intézkedést látok, de olyat egyelőre nem, amelyik jelentősen megváltoztatná a helyezésünket a nemzetközi mezőnyben. Oktatáspolitikusaink valószínűleg nem fognak örülni annak, hogy ezt mondom, és ezt megértem, mert az utóbbi években valóban elindult néhány előre mutató folyamat. Más országokban azonban sokkal határozottabb lépéseket látok, nagyon komoly fejlesztési programokat; ha az eredményeik beérnek, relatív helyzetünk – annak ellenére, hogy közben azért mi is haladunk – tovább romolhat. Ami most történik, az jó esetben a pozícióink megőrzéséhez elegendő. A gazdasági versenyképességet hosszú távon leginkább az oktatás minősége határozza meg, és azok az országok, amelyek ezt felismerték, igen nagy figyelmet fordítanak az oktatás fejlesztésére.

hvg.hu: Kezeljük-e etalonként a PISA-felmérést? Más tesztekben, például a PIRLS-ben diákjaink nem hoztak rossz eredményt. Miben különbözik a két felmérés, s miért passzol jobban a PIRLS a mi oktatási rendszerünkben felnőtt gyerekekhez?

Cs.B.: A PISA elkötelezte magát a tudás egyik nagyon fontos dimenziója mellett – ez pedig a műveltség, a mindenki számára szükséges, társadalmilag értékes tudás. Azonban két másik dimenziót is említhetek, amelyek ugyanilyen fontosak. Az egyik a diszciplináris szemléletű tudás, amely korábban meghatározta az IEA vizsgálatokat. Ez most kissé háttérbe szorult, pedig a tudományok rendszerezett tudásának, értékrendjének iskolai közvetítéséről nem mondhatunk le akkor sem, ha a PISA nem ebbe az irányba mutat. Szükség van olyan – akár nemzeti, regionális vagy nemzetközi – felmérésekre is, amelyek ezt a dimenziót figyelik. A harmadik dimenzió annak vizsgálata, mennyire eredményesek az iskolák az értelem kiművelésében, az intellektuális képességek fejlesztésében. Ennek az iránynak Amerikában vannak nagy hagyományai, a PISA komplex problémamegoldás-felmérése is ezt a dimenziót vizsgálta, s nagy szükség van ilyen irányú elemzésekre is. Ezeket a szempontokat azonban nem szabad egymással szembeállítani, és lehet úgy tanítani, hogy annak mindhárom irányba legyen fejlesztő hatása. Ha most a különböző nemzetközi felmérések némileg eltérő eredményeit látjuk, azt annak tulajdoníthatjuk, hogy különbözik azoknak az előzőekben értelmezett iránya. Mást mérnek, esetleg más életkorban, más országok részvételével. Ez a helyzet a PIRLS esetében is: fiatalabb tanulókat mér fel, kissé eltérő koncepciójú teszttel.

hvg.hu: Ön már nyilvánosságra hozásuk előtt megismerhette a 2006-os PISA-teszt eredményeit. Mit szól hozzájuk?

Cs.B.: Azt hiszem, senkinek nem okoztak meglepetést. Elég nagy pontossággal hoztuk a korábbi formánkat. Természetesen nagyon elszomorítónak tartom a gyenge olvasásadatokat, de ez mindig is így volt. Lényeges változást még akkor sem várhatnánk, ha 2001 után nagyon radikális fejlesztés indult volna el, hiszen a mostani eredményekben az előző nyolc év iskolai hatásai tükröződnek. Amit öt év alatt is el lehetett volna érni, az az iskolai szelekció mérséklése. Vannak szegregációellenes programok, ígéretes helyi kísérletek, de ezek hatása nem éri el azt a szintet, amit már a statisztika is ki tud mutatni.

Súlyos problémának tartom, hogy továbbra is azok közé az országok közé tartozunk, ahol a szülők iskolázottsága, a család kulturális háttere a legerősebben határozza meg a gyerekek tudását. Ez sokkal nagyobb gond, mint amit a nemzetközi rangsorban elfoglalt helyünk jelez. Ebből ugyanis kiderül, hogy még ez a nemzetközi összehasonlításban nem túl sok tudást sem annyira az iskolában, mint inkább otthon szedik össze a gyerekek. Ezek az ismétlődő negatív eredmények talán megerősítik a változtatásra irányuló, ma még elég bizonytalan szándékot.