Mint sok gyászterapeuta, Bálint Csilla is a saját gyászfeldolgozásán keresztül jutott el odáig, hogy hangterápiával és transzlégzéses technikákkal segítse a gyászolókat. Nem volt nehéz összehangolódnunk a látogatásom során, mindketten erősen verbális típusok vagyunk, és talán emiatt is a szavak nélküli dimenziókban keressük a megoldásokat. Valamint mindketten fiatalon veszítettünk el közvetlen családtagot, ami miatt egyszer új életet kellett kezdenünk úgy, hogy csak magunkra számíthattunk.

„Amikor váratlanul elhunyt egyetlen kamasz gyermekem, szakembereket kerestem fel, ám nem tudtak valódi segítséget adni. Azon kívül, hogy beszélhetek róla, sírhatok, vagy gyógyszert szedhetek, nem tudtak mást tanácsolni. Ha már megkaptam ezt a mély tapasztalatot, akkor kezdeni akartam valamit vele, szakembereket, szakirodalmat kezdtem keresni. Így kerültem a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézetbe, ahol Halmai László hangterapeutának köszönhetően kezdtem el a hangterápiával és a transzlégzéssel foglalkozni. Fontos, hogy beszélni tudjunk a halálról, de ennél sokkal jelentősebb, hogyan jutok el a halál valódi értelméig, és a halálra úgy tekintsek, hogy nem a vég” – mondja Csilla, akinek a buddhista tanítások és a meditáció adott a legtöbbet.

A transzlégzés kutatói szerint a halállal való élményszerű szembenézés – akár a klinikai halál során – olyan spirituális tudást eredményez, ami megváltoztatja viszonyunkat az élethez. Ennek van igazán jelentősége a légzés és hangterápiában is. Csilla módszerével is „diszkrét változó tudatállapotba” kerül a páciens, amiben megtapasztalhatja ezeket a dimenziókat.

„A létezésünkről vannak tapasztalataink, a nemlétünkről nincsenek, de ezt meg lehet élni ennek a terápiának a segítségével” – mondja, és egyszerű gyakorlatokat végeztet velem, amelyek során semmi mást nem kell csinálnom, pusztán átélni egy-egy helyzetet. Különleges ötvözetből készült hangtálakat ad a kezembe, illetve helyez búraként a fejemre, majd megkongatja őket. Csukott szemmel hallgatom, eltűnik tér és idő, csak a valahonnan már régóta ismerős, kellemes hang és rezgés marad velem. Szinte kipihenem magam, mintha „tüsténtmeditációt” végeztem volna pár perc alatt. Később egy óriási gongnak háttal ülve élvezhetem ugyanezt, sokszoros erővel, és megállapítom, hogy ilyen hangszerhez tudnék kötődni.

Artner Szilvia Sisso cikke teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, november 20-án megjelent számában olvasható, melyben az elengedés, a gyász és az újrakezdés témáját járjuk körül szakértő szerzőinkkel. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – kiadónál!