Van-e élet a Facebookon túl címmel tartott nyilvános beszélgetést Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának munkatársa és Csernus Imre pszichiáter. Herczog Mária bevezetőjében elmondta, hogy neki a facebookolás inkább ellenére van, minthogy kedvét lelné benne. Bár elismerte, hogy az oldal jó információforrás, de meg kell tanulni ezek között az információk között szelektálni is. Csernus Imre inkább kivonja magát a közösségi média ezen formájából - bár több profilt is létrehoztak már a neve alatt, egyik sem igazi.

Hiányzik az őszinte kommunikáció

Csernus Imre nincs fent a Facebookon

A beszélgetők szerint nem új jelenség az, hogy iskola után nem személyesen kommunikálnak a gyerekek. Annyi a különbség, hogy még a Facebook előtt a telefonálás volt a sláger. Herczog Mária saját bevallása szerint például gyerekként azonnal felhívta azokat, akiktől éppen csak elbúcsúzott, és órákat lógtak a vonalon. A személyes kommunikáció viszont teljesen más.

"Ha elkezdek egy direkt kommunikációt, a zavartól a kéztördelésen keresztül a görnyedt testtartásig minden megjelenik, kizökkennek a megszokott szituációból. Ahol a verbális kommunikációt kellene használni, ott teljesen csődöt mondanak a gyerekek" - mondta Csernus, aki szerint lehet látni, hogy amikor a fiatalok "elkezdenek beszélni a családon belüli őszinte kommunikációról, hogy az rettenetesen hiányzik, gyakorlatilag nincs." Hozzátette, hogy a felnőtt szülők sem mernek őszintén beszélgetni a gyerekeikkel. Szerinte a közösséghez tartozás iránti igény a serdülőkben annyira intenzív, hogy mindenképp megkeresik azokat a csatornákat, ahol megkapják a kívánt figyelmet. "Ha ez a figyelem a virtuális térben alakul ki, akkor ezt fogják használni" - mondta Csernus.

Mi, ha nem Facebook?

"Ha nincs megfelelő alternatíva az internet, a Facebook helyett, akkor ma az állami, közösségi, szervezett formában vagy nem ismerik fel, vagy nem akarják érteni, hogy nincs annál jobb befektetés, ha a gyerekeknek értelmes elfoglaltságot biztosítanak. Ha most megállítanánk az időt és szétnéznénk Magyarországon, vajon a gyerekek miféle aktivitáshoz férhetnek hozzá? Legyen az játék, sport, önkifejezés. Van most tíz hét, amikor mód volna arra is, amire nincs idő az iskola mellett kibontakozni, és ez nem csak pénzfüggő" - vetette fel Herczog Mária.

Csernus szerint a szülők inkább nyűgnek érzik azt, hogy a gyerek otthon van, amit ők megéreznek, ezért fokozodnak a kompenzációs igényeik is. Ez lehet akár az internet, vagy a hasonló helyzetben lévő és korú társak.

AP

Nem nyílt ki a világ

Joggal gondolták sokan, hogy az internet elterjedésével jobban kinyílik a világ, több érdekességhez jutnak a fiatalok, de az a tapasztalat, hogy leginkább egymással kommunikálnak és magukról osztanak meg több dolgot a gyerekek - gyakorlatilag kiteszik a magánéletüket a világhálóra. Annak ellenére, hogy ez a magamutogató exhibicionizmus felerősödött, szemtől szembe egyre zárkózottabbak lettek a gyerekek, és csökkent az empátiakészségük - vetődött fel a beszélgetésen.

Herczog szerint az a gyerek, aki biztonságban, szeretetben nő fel, és több választása van a szabadidő eltöltésére, az nem lesz veszélyeztetett az internet vagy a Facebook által, hiszen arra használja majd, amire való. "Az egy másik kérdés, hogy a gyerekek mennyi információt és hogyan szereznek be" - tette hozzá - "Az a mi dolgunk is lenne, hogy értelmes tartalmak jöjjenek fel bizonyos keresési szavakra."

"Nem a valódi magánéletüket teszik ki a gyerekek, hanem csak egy nagyon felületes szintet" - mondta Herczog. "Ebben a tekintetben nem az a döntő változás, hogy a Facebookon csinálják, hanem meg kell nézni, 50 vagy 100 évvel ezelőtt mennyivel voltak a gyerekek őszintébbek, mennyire osztották meg valójában az érdemi információkat." Lehet, hogy senki nem volt kíváncsi arra, amit valóban éreztek vagy gondoltak, sőt, talán még büntette is a közösség, mert nem fért bele az adott normarendszerbe. "Épp ezért nagyon óvatos lennék azzal, hogy a Facebookot hibáztassuk ahelyett, hogy azt nézzük meg, a mi elvárásaink nőttek meg azzal kapcsolatban, hogy az emberek jobban ki tudják magukat fejezni."

Viszont hiába nőttek az elvárások, semmilyen támpontok nincsenek ahhoz, hogy akár a saját, akár a gyerekek érzéseit érdemben tudják kezelni, vagy segíteni maguknak.

Lájk=szeressetek!

"A Facebook egy kompenzációs eszköz, semmi más, nem ellenség" - mondta Csernus. A pszichológus hozzátette, hogy szerinte amikor egy mostani 13 éves, identitásában bizonytalan gyerek a Facebookon kap egy negatív kommentet, ami persze generálja a következőt, annyira erős érzéssel szembesül, hogy a lecsapódásra és feldolgozásra nincs idő. " Ahhoz, hogy az emberek megéljenek egy érzést, valamint kimondják azt, időre van szükség. Facebookozás közben viszont erre nincs lehetőség, sőt, a partner többnyire nem is kíváncsi az érzésekre, így "lehasítják" ezeket magukban a fiatalok, tehát a belső feszültség az agresszivitást is fokozza.

A mai korban élő ember olyan szinten fél a fájdalomtól, hogy ez kizárja a fejlődés lehetőségét. A gyerekek is ugyanezt csinálják: odaülnek a Facebook elé, egy kattintás, és már kommunikálnak is. Ebbe nem kell semmilyen energiát belefektetni a pszichiáter szerint.

A lájkolás mögött pedig egyfajta megfelelési kényszert lát Csernus Imre. "Amit csinálok, lefotózok, feltöltök, lájkoljátok!" Ez tulajdonképpen egyfajta felhívás arra, hogy szeressenek minket. Viszont fel kell tenni a kérdést mindenkiben: szeretjük-e magunkat, ha nekünk arra van szükségünk, hogy mások szeressenek minket? Itt már nem csupán önbizalom-hiányra is lehet következtetni, hanem arra is, hogy egyáltalán nem merik kifejezni a fiatalok az érzéseiket, se a szeretetet, se a haragot, amivel, ha nem foglalkoznak kellőképpen, csak fokozódik a bárminemű kompenzációra való igény.

Van megoldás?

AP

Csernus azt mondja, minél hamarabb meg kell tanítani a gyerekeknek, mi az, hogy felelősség, akár onnantól elkezdve, hogyha ő tesz rendet a szobájában, ha megdolgozik érte, egyrészt máshogy fogja értékelni, másrészt pedig a rend megtartásáért ő felel. Ha ezt megtanulja, akkor előbb-utóbb tudja majd önmagát is menedzselni, amitől elégedett lesz, megtanul mosolyogni. Ezek pedig ahhoz vezethetnek, hogy jobban mernek közösségben lenni, és akár egy játék alkalmával nem félnek kimondani azt, hogy a másik csal, így érzelmi interakciók alakulnak ki, aminek egyértelműen közösségfejlesztő hatása van.

Nagy hiba, ha ez a felnőtt részéről nem következik be, mert egyszerűbbnek látja a gyereket leültetni a laptop elé, minthogy nyíltan beszéljen vele. Ez pedig ott kezdődik, hogy a felnőtteknek magukhoz kell őszintének lenniük, ha ez elmarad, végig fogják nézni, hogy gyermekeik, "iszonyú gyorsasággal" haladnak majd lefele a lejtőn - fogalmazott Csernus.