szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Játékos és ötletes, ráadásul nem csak randipartnert, hanem új barátokat is lehet szerezni ezzel az ingyenes magyar alkalmazással. Több ezren használják már Budapesten és olyat is tud, amit a Tinder nem.

Ez nem olyan üres huzigálás, mint a Tinderen – ez volt az első reakciónk, amikor tesztelni kezdtük az Androidra, iPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető Nearones alkalmazást. A magyar fejlesztésű társkereső lényege ugyanis más, mint a jobbra és balra húzás, attól függően, hogy tetszik-e az illető. Ennél kicsit játékosabb módszert alkalmaz, ugyanis érdeklődési körök alapján lehet rátalálni az igazira – nem is akárhogyan.

Alapbeállításként mindkét nem képviselői megjelennek, így akár barátot is lehet szerezni, nem csak társat. Aki viszont inkább randit szeretne összehozni, könnyen megteheti, a jobb felső sarokból elérhető beállítások menüben a megjelenő felhasználók neménél ki kell választani valamelyiket.
Nearones

A facebookos, e-mailes vagy Google-fiókkal történt regisztráció után 3 lépésben elkészíthető a profilunk. Először ikonok közül kell választanunk – kedvenc sportágak, zenei ízlés, szabadidős programok, érdeklődési körök –, ezekkel is többet mondva személyiségünkről, mint a Tinderen.

A következő lépés a profilkép megadása, amelyet lehet az appon belül készíteni vagy mobilos galériánkból feltölteni, illetve facebookos képeinkből választani. Egyetlen kritikánk, hogy utóbbi esetben a profilképünket innen nem tudjuk csatolni, csak a közösségi oldalon megosztott fotók közül lehet válogatni. Harmadik lépésben a születési dátum adható meg.

Ezután kezdődhet is a társkeresés: profilképek jelennek meg, alattuk pedig 3 érdeklődési kör. A megjelenő ikonok közül csak az egyiket adta meg az illető érdeklődési körként, és akkor chatelhetünk az illetővel, ha a háromból eltaláljuk a kedvenc elfoglaltságát. Ebben van is fantázia: ha a megadott 3 érdeklődési körből arra kattintunk amelyik számunkra is kedves, és el is találjuk az ő választását, akkor máris van egy közös a hobbink, így máris van miről beszélni, és nagyobb az esély a kölcsönös szimpátiára.

Nearones

A beállítások menüben a fokozott biztonság funkció bekapcsolásával mi döntjük el, hogy ki chatelhet velünk, de alapbeállítással, ha kitaláljuk a másik érdeklődési körét, akkor az illetőnek máris küldhetünk üzenetet. A jó találat után a profiljára kell kattintani, hogy még többet megtudjunk róla – ennek érdekében csatolható Twitter- és Instagram-fiók is a profilhoz –, és kezdődhet az ismerkedés.

A csengő ikonra kattintva az üzenetekinket és értesítéseinket nézhetjük át, a balra mellette lévő ikonnal viszont egy remek funkciót érünk el. Itt ugyanis azoknak a felhasználóknak a listáját láthatjuk, akikkel 150 méteres körzetben legalább egy alkalommal egyszerre voltunk. Tehát ha például a buszon láttunk egy szimpatikus nőt/férfit, aki nagyon tetszett nekünk, de nem mertük leszólítani, akkor itt könnyedén indulhat az ismerkedés, feltéve, hogy mindkét fél használja az appot. Épp ezért az alkalmazás első indításakor érdemes megadni az engedélyt, hogy a szolgáltatás felhasználhassa helyzetünket.

Az alkalmazás fejlesztői az első három hétben több mint 4 ezer felhasználót szereztek – döntő többségben Budapesten –, ebből több mint ezren azóta is napi szinten használják a társkeresőt, ami igen szép arány, ebből is látszik, hogy érdemes kipróbálni.

Ha máskor is tudni szeretne a legjobb appokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!