szerző:
László Ferenc

Végtelen kijelzővel kecsegtet a dél-koreai gyártó immár lényegében keret nélküli új csúcsmobilja, mely egyáltalán nem olcsó, cserébe viszont minden új technológiát belepakoltak. Teszten az S8 testvérpáros.

Az egy évvel ezelőtt kijött Galaxy S7 és Galaxy S7 edge két igen jól sikerült csúcsmobil, lényegében ennek a párosnak a remek eladási mutatói mentették meg a Samsungot attól, hogy a Note7-botrány miatt komplett agóniába fulladjon 2016-ban. Most viszont már 2017-et írunk és megérkezett a vállalat high-end mobiljainak új generációja, a végre nem evolúciós, hanem kisebbfajta revolúciós változásokat hozó Galaxy S8. A várakozások szokás szerint igen komolyak – lássuk, hogy az S8 és az S8+ mennyire tud megfelelni ezeknek.

Rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy az S8 és az S8+ csak és kizárólag kijelzőméret, illetve aksikapacitás tekintetében tér el egymástól, vagyis tavalytól eltérően már nincs sík- és íveltkijelzős modell, csak ez utóbbi létezik. Az S8-asok nemcsak a sajtófotókon, hanem az életben is elképesztően jól néznek ki, ami elsősorban a teljesen minimálisra vett káváknak, illetve a bal- és jobb oldalt lefelé ívelt kijelzőszéleknek tudható be. Illetve annak, hogy a telefon egésze üvegből és fémből készül, és az oldaléleken körbefutó fémkeret immár nem matt, hanem csillogó felületű. A vízálló kivitelnek köszönhetően egy kis medencés merülés nem okozhat gondot, az ujjlenyomatok viszont annál inkább, ez utóbbiak ugyanis pillanatok alatt elcsúfítják a kivétel nélkül csillogó felületekkel rendelkező S8-at.

©

Nyúlánk

Az egy hónappal korábban bejelentett LG G6 már felvázolta, hogy idén várhatóan a nyújtott formaterv lesz menő, és ebbe a Samsung is beleállt: az S8 még a G6-nál is hosszúkásabb. Ez annak következménye, hogy 16:9-es helyett immár 18,5:9-es képarányt kapunk. A szuperszéles vásznú médiatartalmak fogyasztása esetén előnyös lehet, de mi a helyzet a hétköznapi gyakorlattal? Nos, mivel az S8-asok a korábbiaknál kevésbé szélesek, az alsó részüket könnyebben át lehet érni nagyujjal, azonban a megnőtt hosszúságnak köszönhetően az átellenes oldalon lévő felső sarokba esélytelen odanyomnunk. (Persze adott esetben előcsalogatható az egykezes üzemmód, ami a komplett kijelzőképet lekicsinyíti az egyik alsó sarokba.) Cserébe viszont egyszerre két aktív alkalmazás is jól elfér a képernyőn.

©
©
©

Hasznos felület és trükkös felbontás

Sokkolóan hangzik, hogy 5,8, illetve 6,2 colos kijelzőket kapunk, azonban nem árt tisztázni, hogy ezek felülete leginkább egy 5,5+, illetve egy 5,9+ colos normál 16:9-es képernyő felületéhez hasonlít. És akkor ehhez társulnak a már említett szupervékony kávák. Amennyiben videónézéskor vízszintesen tartjuk az S8-at, és egy 16:9-es filmet nézünk rajta, akkor már csak 5,2, illetve 5,6 colos valódi képátlót kapunk. Igaz, hogy lehetőség van kitenni a videót teljes képernyőre, ekkor viszont elbukjuk a kép alsó és felső részeit. A játékokkal is hasonló a helyzet: az általunk kipróbált szoftverek mind 16:9-re voltak optimalizálva, így vagy kétoldalt fekete csíkokat kaptunk, vagy el kellett bukni alul és felül némi vizuális tartalmat.

A nyújtott kivitel miatt még a QHD-nél is nagyobb felbontású Super AMOLED kijelző képminőségéről nehéz, vagy inkább lehetetlen rosszat mondani. Szabad szemmel pixeleket nem lehet látni, a kontrasztarány végtelen, a betekintési szögek hatalmasak, a színek pedig elképesztően élénkek. Érdekesség, hogy a felbontással (ismét) trükközik a gyártó: bár a kijelző fizikailag 2960x1440 pixeles, alaphelyzetben csak 2220x1080 képpontos megjelenítést kapunk, és ezt a beállítások között lehet megváltoztatni. No, nem mintha a csúcshardveres S8-nak gondot okozna a maximális felbontás kezelése, de a fogyasztásra vélhetően jó hatást gyakorol a lebutított felbontás.

©

Kezelhetőség

Az előlapról nemcsak a Samsung márkajelzés, hanem a jó öreg nyomó- és érintőgombok is eltűntek. Az inaktív helyzetben a pontos időt, a dátumot és egyéb hasznos infókat megjelenítő kijelzőn alul középen egy virtuális gomb várja ujjunk érkezését. A jól hangolt vibrációnak köszönhetően ez utóbbit lenyomva olyan érzésünk támad, mintha egy normál nyomógombhoz lenne szerencsénk.

Az ujjlenyomat szenzor átkerült a hátoldalra, vagyis a használatához fel kell emelnünk az asztalon heverő telefont. Ugyanitt keresendő a pulzusmérő és a véroxigénszint mérő, melyek adatait a Samsung Health alkalmazással lehet kinyerni, illetve elemezni.

©

Ki vagy?

Biometrikus azonosításból többfélét is kapunk, ugyanis az S8-ba bekerült a forgalomból kivont Note7-ben debütált íriszszkenner, melynek sebességén tapasztalataink szerint sikerült egy picit tovább javítani. Ennek használatához a szemünktől 25-35 centis közelségben kell tartani a telefont, ha viszont az új arcfelismerést használjuk, akkor elég 50 centiméterről rápillantani a készülékre. Úgy vettük észre, hogy az arcfelismerés hajszálnyival gyorsabb, de kevésbé biztonságos megoldás.

Az ujjlenyomat felismerés működhet párhuzamosan az íriszszkennerrel és az arcfelismeréssel, utóbbi kettő közül viszont egyszerre csak egy lehet aktív. Lényeg a lényeg: az S8 mind ujjlenyomattal, mind fizimiskával gyorsan feloldható.

Több okosság, kevesebb szemét

Baloldalt állítható a hangerő, és ide került az új digitális asszisztens, a Bixby dedikált nyomógombja is. Ennek legfontosabb előnye az lenne, hogy hangparancsokkal végezhetünk el kereséseket, illetve csináltathatunk meg feladatokat a telefonnal, csak éppen magyar nyelvi támogatás hiányában ez a funkció hazánkban egyelőre életképtelen. Néhány héttel ezelőtt a Samsungtól megtudtuk, hogy 1-2 éven belül elkészülhet a gyártó magyar nyelvi csomagja, így bízhatunk benne, hogy hamarosan nemcsak a tévék, hanem a mobilok is értenek majd a magyar szóból. Szerencsére a Bixby nemcsak erre jó, hanem akár QR-kód beolvasásra, borosüveg-címke azonosításra, illetve akár arra is, hogy például egy kiránduláson felismertessünk vele egy helyi műalkotást. Kicsit olyan ez, mint a Google-féle Goggles, csak némileg feltupírozott formában.

©

Az Android 7.0-ra a gyártó legújabb saját felhasználói felületét húzták rá, melyben felfelé történő lapozásokkal váltogathatunk az alapképernyő és az alkalmazásokat felvonultató főmenü között. Lehetőség van ez utóbbi kikapcsolására, ilyenkor minden tartalmunk az alapképernyők valamelyikén foglal helyet, természetesen akár mappákba szervezve. A fentről lehúzható notifikációs panel egy húzásra hat, dupla húzásra tizenkét gyorsgombot vonultat fel, a kijelző alsó sorában lévő három funkciógomb megjelenését pedig személyre lehet szabni. A baloldali funkciógombbal érhetők el a nemrégiben használt alkalmazások, melyek osztott képernyőn akár egymás mellett is képesek futni, de ezt ma már elvileg bármelyik 7-es androidos telefon alapból tudja.

Bloatware, vagyis gyárilag feltelepített kéretlen szoftverek tekintetében pozitív változás, hogy a telefon üzembehelyezésekor mi magunk dönthetjük el, hogy mely alkalmazásokat szeretnénk viszontlátni és melyektől szeretnénk távoltartani magunkat.

©

Vas

A motorháztető alatt a legmodernebb chipset található. Felesleges a magok számát és a frekvenciákat taglalnunk, ehelyett a lényeg, hogy az S8 minden körülmények mellett iszonyatosan gyors, sehol egy döccenés vagy bizonytalanság. Ez persze az előd esetében sem volt másképp, e tekintetben tehát nehéz kézzel fogható előnyökről beszélni. Amikor egyes jóval olcsóbb riválisok már jó ideje 6 GB RAM-mal bírnak, az S8 leragadt a 4 GB-os szinten, de mivel ez jelenleg semmilyen negatívummal sem jár, nem tudjuk kritizálni érte a gyártót. A nanoSIM-mel és microSD-vel etethető készülék belsőmemóriája 64 GB kapacitású, és ebből alaphelyzetben mintegy 50 GB szabad.

Az készülékben lévő 4G/LTE és a wifi is gyorsabb az elődben lévőknél, és az S8 a világ első Bluetooth 5.0 kompatibilis telefonja, nagyobb sebességgel és hatótávval rendelkezik a korábbi Bluetooth 4.2-eseknél. Kipróbáltuk, az S8 és az S8+ között villámgyorsan tudtunk átküldeni tartalmakat, most pedig már a többi gyártónál pattog a labda, hogy ők mikor váltanak át az új "kékfogra".

Fotós, videós szekció

Van egy terület, melyen csak minimálisan fejlődött az S8, ez pedig nem más, mint a hátoldali kamera. Bár ez a tekintetben bocsánatos bűn, hogy az S7-ből érkezett fényleső mind a mai napig etalonkategóriás. A nagyméretű 12 megapixeles szenzor, a hatalmas fényerejű objektív és a rekordgyors Dual Pixel autofókusz régi ismerősünk, az egyetlen lényeges újdonság a multi-frame technológia. Ennek lényege, hogy a telefon a HDR funkcióhoz hasonlóan egyszerre több felvételt készít, és ebből állít össze egy kiváló minőségű képet.

©

Újdonság továbbá, hogy immár 18,5:9 képarány mellett is fotózhatunk, és ezek a felvételek logikusan teljesen kitöltik az újfajta kijelzőt. Hasznos extra, hogy a virtuális exponálógombot bárhol elhelyezhetjük a kijelzőn, így könnyebben megbocsáthatjuk a hardveres fotógomb hiányát.  A videófelvevő természetesen 4K-képes és 240 fps sebességű lassított felvételeket is képes rögzíteni. A főkamera produkciója mondhatni hibátlan, azonban a mostanában egyre divatosabb dupla kamerára, optikai zoomra vagy ultranagy látószögre vágyók joggal fanyaloghatnak egy picit.

Szelfizésben viszont sokat fejlődött az S8, mellyel immár nemcsak 5, hanem akár 8 megapixeles önarcképek is készíthetők. A szelfik kioldhatók a tenyerünk felmutatásával vagy a pulzusmérő megérintésével, és ténylegesen hasznos újdonság, hogy már a frontkamera is autofókuszos. Magyarul mindig az lesz éles a fotókon, aminek ténylegesen élesnek kell lennie.

Akkumulátor

A végére hagytuk a Samsung háza táján mostanság leginkább "égető" kérdést, vagyis, hogy milyen az S8 akkumulátora? Jó esély van rá, hogy az idei telefonok közül messze az S8-as a legbiztonságosabb, aksiját egy 8 lépéses folyamattal hosszú hónapokon át tesztelték. Még egy robbanó akkus ügy ugyanis már védhetetlen lenne. Vélhetően a maximális biztonságra való törekvésnek esett áldozatául a kapacitás, melyet szerintünk tudott volna, de inkább nem mert növelni a Samsung. Az immár szimmetrikus USB-C porton keresztül tölthető S8 változatlanul 3000-es teleppel érkezik, az S8+ pedig az elődben lévő 3600-as helyett csak egy 3500-as aksit rejt magában.

A nap végén persze nem is ez, hanem a valós üzemidő számít, ami tapasztalataink szerint nagyjából változatlan maradt. "Óvatosabb használat mellett 1,5-2 napos üzemidőre számíthatunk" - idézzük a tavalyi S7 edge tesztből a most is tökéletesen ide illő mondatrészt, amit kiegészítünk azzal, hogy masszív terhelés mellett természetesen az S8-asok is simán lemerülnek a nap végére. A vezetékes gyorstöltő alaptartozék, a vezeték nélküli gyorstöltő és az 5100 mAh-s gyorstöltős powerbank pedig fizetős extra.

Pózolás a legnagyobb rivális iPhone-nal – ami már olcsóbb az S8-nál
©

Konklúzió

+: csupa üveg-fém kivitel, minimális kijelzőkávák, remek képminőség, kiváló sebesség, bővíthető memória, villámgyors adatátviteli technológiák,többféle biometrikus azonosítás, gyorstöltési lehetőségek, vízállóság.

: a hosszúkás formát szokni kell, könnyen piszkolódik, a kamera és az akkumulátor nem sokat fejlődött, a Bixby nem tud magyarul, még nem Android 7.1 fut rajta, drága.

A továbbra is csak monó kihangosítással rendelkező, de alapáron AKG vezetékes fülessel szerelt Samsung Galaxy S8 és S8+ messze több egy egyszerű ráncfelvarrásnál, vagyis akár a tavalyi S7-et használók is elgondolkozhatnak a váltáson.

A csúcstechnológiának alaposan megkérik az árát, ugyanis az S8 listaára 275 ezer forint, az S8+ pedig kereken 300 ezer forintba kerül. Így tehát nem csak a Note-széria, hanem az S-sorozat tagjai is drágábbak, mint az áruk miatt sokat kritizált iPhone-ok.

Az opcionális DeX állomással akár számítógéppé is varázsolható S8-asokban nem titkoltan a lényegében keret nélküli kijelzőt szerettük meg a legjobban, melynek újfajta képaránya viszont némi megszokást igényel.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!