szerző:
MTI

Majdnem egy centiméterrel növelte a világ tengereinek szintjét az 1990-es évek eleje óta a gyorsuló antarktiszi jégolvadás, a kontinens háromezermilliárd tonna jeget veszített el 1992 és 2017 között a Nature című tudományos folyóiratban szerdán közzétett tanulmány szerint.

A jégolvadás 2012 óta érezhetően felgyorsult, a műholdas adatok és más mérések alapján emiatt a tengerek szintje 7,6 millimétert emelkedett, ebből három millimétert az elmúlt öt évben – mutatta ki egy 84 szakemberből álló nemzetközi kutatócsoport, amely tanulmányában "az antarktiszi jég állapotának eddigi legteljesebb áttekintését" adta. A jégvesztés 2012 óta évente 219 milliárd tonnát tesz ki, korábban 76 milliárd tonna volt.

"A meredek növekedés nagy meglepetés számunkra" – mondta Andrew Sheperd, a Leedsi Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője a Reuters hírügynökségnek. A jégveszteség a Nyugat-Antarktiszon és az Antarktiszi-félszigeten a legnagyobb, ahol az óceán melegebb vize olvasztja a gleccserek végén elterülő lebegő selfjeget, lehetővé téve, hogy a szárazföldön feltorlódott jég gyorsabban omoljon a tengerbe – olvasható a tanulmányban.

A jégolvadás mértékének változása az Antarktisz különböző területein.
©

Egyetlen milliméter globális tengerszint-emelkedés egyenlő 360 milliárd tonna elolvadt jéggel, vagy egy olyan képzeletbeli óriás jégkockával, amelynek minden oldala hét kilométer hosszú. A tengerek szintje mintegy húsz centimétert nőtt az elmúlt évszázadban, amit főként az óceánokban lévő víz természetes térfogatnövekedése okozott, ahogy melegedett, valamint a Andoktól az Alpokig a gleccserek olvadása.

Az ENSZ 2014-es előrejelzése szerint ebben az évszázadban 30-100 centiméteres vízszintemelkedés várható. Sheperd közölte, az Antarktisz jó úton van afelé, hogy önmagában mintegy 15 centiméterrel emelje a világ tengereinek szintjét 2100-ra, ami meghaladja az összes korábbi előrejelzést. Önmagában egy ilyen emelkedés kicsi, de a tengerparti áradások dagály idején jóval több kárt okozhatnak – tette hozzá a kutató. A tengerszint-emelkedés veszélyeztet számos nagyvárost és az alacsonyabban fekvő országokat. (Nemrég mutattunk egy térképet is: ezek az országok (nem) élik majd túl a globális felmelegedést.)

Ha az antarktiszi jég teljesen elolvadna, 58 méterrel emelné meg a tengerek szintjét.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!