Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
Egy, állítólagosan a kínai gyártóipartól származó mintának köszönhetően életre kelhetett az Apple még be sem mutatott mobilja, az iPhone 17 Air.
Ha a kiszivárgott információk igaznak bizonyulnak, akkor az Apple valamikor ősszel – minden bizonnyal szeptemberben – mutatja majd be az eddigi legvékonyabb okostelefonját, az iPhone 17 Airt. A készülékről számos információ napvilágot látott már, például az, hogy még a Samsung – szintén bemutatás előtt álló Galaxy S25 Edge – mobiljára is ráverhet – már ami a vékonyságot illeti. Előbbit ugyanis 6,4 mm-esre jósolják, míg az Apple vonatkozó eszközéről az a hír járja, hogy 5,5 mm vastag lehet.
Az iPhone 17 Airről nemrég egy fotó is megjelent, ami jól mutatja, hogy mennyivel vékonyabb lehet a készülék a szintén szeptemberre várt csúcsmodellhez, az iPhone 17 Próhoz képest. A mobil ezen paraméteréről most egy újabb hír látott napvilágot: egész pontosan ezúttal egy videó, ami szintén a még meg sem jelent iPhone 17-család tagjaihoz méri a készüléket.
Érdekesség, hogy a videóban látható mobil valójában picivel vastagabb, mint a korábban hallott 5,5 mm, egészen pontosan 5,65 mm-es. Az okostelefon azonban még ezzel együtt is őrülten vékony.
Persze a vékonyságnak ára van. A készülék hátoldalán állítólag csak egy kamera lesz, és az akkumulátor sem fogja olyan sokáig bírni egy feltöltéssel, mint mondjuk a csúcsverzió. Ezek mellett azonban a legfontosabb kérdés egyértelműen az, hogy mennyire fog ellenállni a hajlításnak, például amikor valaki véletlenül ráül.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.