I.

2013. július 5-én a Centrális Erőtér gerrymanderingre – magyarul nevezzük vasimrézésnek – vetemedett. A június 4-én és 5-én elfogadott törvény – lásd alább – beterjesztőjéről elnevezett vasimrézés a következőt jelenti: a választókerületi határok olyatén történő módosítása, hogy az az adott kormányzati többségnek kedves legyen. A vasimrézés önmagában is disznóság, főleg kevesebb, mint egy évvel a választás előtt, már arra a választásra is vonatkoztatva – lehetne ugyebár, hogy a törvény, mondjuk, 2014. július 1-én lép hatályba, de nem: a kihirdetését követő napon lép hatályba. Főleg mindezt úgy, hogy a hatalom a saját maga által összeeszkábált törvényt módosítja egy önálló képviselői indítvány nyomán.

Csakhogy ők maguk írták bele a választási eljárási törvénybe, hogy a vasimrézés határideje (nem pontosan így fogalmaztak, ez igaz) a választást kettővel megelőző év december 31-e, majd ezt február 25-én – idén február 25-én, a miheztartás végett – átírták a választást megelőző év június 30-ra, július 4-én pedig július 15-re. Hogy szeptember 26-án, október 28-án és 2014. március 4-én miképp fogják átírni, nem tudom, mindenesetre engem nem fog meglepetésként érni, hogyha.

Az külön kérdés, hogy maga a július 5-i törvénymódosítás nem törvénytelen-e: a 4-i módosítás ugyanis az Országgyűlés honlapja szerint a házelnök aláírására vár, azaz még nem lépett hatályba. Ha nem lépett hatályba, akkor e sorok írásának pillanatában – július 7-én délután – a törvény szerint június 30-ig szabályos a gerrymandering, tehát a július 5-i módosítás mintha meg sem történt volna, ha jól értem. Mivel a Centrális Erőtér hatalomtechnikában erős, rejtély, hogy miért nem írták bele a július 15-i határidőt az első, még 2011-ben elfogadott változatba. Kéretik Kubatov Gábor pártigazgatónál érdeklődni.

II.

1997-ben az akkori, MSZP-SZDSZ dominálta Országgyűlés azért módosította a népszavazási törvényt úgy, hogy nem szükséges a feles részvétel, hanem elég, ha az összes választópolgár több mint egynegyede egyformán szavaz, mert a kormánypártok attól féltek: az alacsony részvétel érvénytelenné teszi a NATO-tagságról döntő, 1997. november 16-i népszavazást. A választópolgárok több mint egynegyede igennel szavazott, így a népszavazás érvényes és eredményes lett, azonban kevesebb, mint fele ment el. Ugyanezzel a választási részvétellel nem lett volna az, ha nincs a törvénymódosítás. A törvénymódosítás szerintem helyénvaló volt azonban az, hogy azt erősen az aktuálpolitikai célokhoz kötötték, már nem.

A törvénymódosítást azért helyeslem, mert az 1997-ig divatozott törvény a bojkottra ösztökélte a mindenkori „nem” híveit. Ha a 2008. március 9-i háromnemes népszavazást – amelyen a választópolgárok 50,51 százaléka jelent meg – az 1997 előtti szabályok szerint bonyolítják le, nyilvánvaló, hogy lett volna mintegy negyvenezer olyan választópolgár, beleértve e sorok íróját, aki az alacsony részvétel miatti érvénytelenségre bazírozva otthon maradt volna, érvénytelenné téve a népszavazást, így azonban elment és nemmel szavazott. Más kérdés, hogy mi szerzőnk véleménye a 2008-as népszavazásról, különös tekintettel Bihari Mihály akkori alkotmánybírósági elnök idevonatkozó tevékenységére, de vagy ne legyen népszavazás – ebben az esetben ne legyen – vagy ha van, a nemisták ne tudják az otthonmaradásukkal elérni a választás eredménytelenségét.

Április 7-én Nagykőrösön népszavazást tartottak arról, hogy a város csatlakozzék-e Pest megyétől Bács-Kiskunhoz. A népszavazás érvénytelen lett. Most is az történt, mint a NATO-, vagy az EU-népszavazásnál: az összes választópolgár kevesebb mint fele ment el szavazni, de az összes választópolgár több mint egynegyede szavazott igennel. Az érvénytelenség annak köszönhető, hogy 2011-ben a kormánytöbbség visszaállította az 1997-ig fönnállott állapotot: a választópolgárok több mint felének érvényes szavazata kell a népszavazás érvényességéhez. Nagykőrösön az összes választópolgár szűk egyharmada ment el, de az ő 88 százalékuk – vagyis az összes választópolgár körülbelül 28 százaléka – igennel szavazott. 2011-ig tehát ez a népszavazás érvényes lett volna. A NER nyilvánvalóan előre sejthette, hogy hajszál kerülhet a palacsintába, mert összesen négy kérdést tettek föl a részvételi arányt növelendő: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Nagykőrös városa Bács-Kiskun megyéhez csatlakozzon?” „Egyetért-e Ön azzal, hogy több új munkahely létesüljön Nagykőrösön”? „Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkahelyteremtés érdekében Nagykőrös városa segítse a helyi konzervgyár termelésének újraindítását?” és még valamit, ami Seres szerkesztő úrnak nem jut eszébe, „Egyetért-e Ön azzal, hogy Nagykőrösön ingyen legyen a sör?”, vagy valami ilyesmi. A népszavazás a három töltelékkérdés ellenére érvénytelen, és így eredménytelen lett.

Ezek után nem ám, hogy lapulnának, mint széklet a pázsiton, nem. Múlt pénteki hír, hogy egy országgyűlési határozattal bicepszből áttolják Nagykőröst Bács-Kiskunhoz. Tök fölösleges volt tehát kiírni az áprilisi nagykőrösi népszavazást, úgyis az van, amit ők akarnak. Övék az ország, a hatalom – na, a dicsőség, az nem.

Epilógus

Mint a cikk elején már említettem, a vasimrézésre önálló képviselői indítvány – konkrétan: Vas Imre indítványa – nyomán került sor, mint ahogy számos, fontosabbnál fontosabb törvényjavaslatot egyéni képviselői indítványként nyújtottak be. Ilyen egyéni képviselői indítvány eredménye volt például a méltán legendás negyedik alaptörvény-módosítás, az új médiatörvény, a választási eljárásról szóló törvény, az új alkotmánybírósági törvény és a sor hosszan folytatható.

Mindez azért figyelemreméltó, mert ilyen fontos ügyekben Orbán Viktor nem híve az önálló képviselői indítványoknak. „Teljesen kivételes eset az a magyar parlament történetében, ha egy ilyen súlyú kérdést […] nem kormányelőterjesztés formájában, hanem önálló képviselői előterjesztés formájában van módunk vitatni. Úgy gondolom, hogy a kérdés súlya miatt kifejezetten indokolt lenne, hogy lehetőleg még a pártok vezérszónokai előtt a kormány nyilatkozzon az ügyben, hogy saját képviselőinek előterjesztésével egyetért-e, ha egyetért, akkor nyilatkozzon, hogy igen, ha nem ért egyet, nyilatkozzon, hogy nem. Amennyiben pedig egyes részeivel egyetért, más részeivel pedig nem, akkor helyes lenne és a vitát jótékony irányban befolyásolná, ha meg tudná nevezni, hogy mely részeit tartja elfogadhatónak, s mely részeit nem. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben is vagyunk, hogy jelen van körünkben az Igazságügyi Minisztérium képviselője, s föltehetően az előterjesztéssel kapcsolatos jogi megítélést a képviselőház számára talán meg tudja világítani, amit az igazságügy-miniszter ebben a kérdésben elfoglal” – fogalmazott.

Ja, igen, Orbán ezt 1991. október 8-án mondta a Zétényi–Takács-féle törvényjavaslat vitájában. Az Igazságügyi Minisztérium általa említett képviselője pedig az a Balsai István igazságügy-miniszter volt, aki önálló képviselői indítványként jegyezte a fönt említett új alkotmánybírósági törvényt. Nyilván az önálló képviselői indítvány benyújtása miatt kapott büntetésből lett belőle alkotmánybíró.

Huszonkét év alatt sok minden megváltozott.

Sic transit gloria mundi.