Megszűnt. Mi lesz vele?

Gaszner Péter: A Lipótmezőt, mint intézményt, Országos Tébolyda néven 1868-ban avatták fel. Ez volt a modern Magyarország első pszichiátriai kórháza, a Parlament után az ország második legnagyobb épülete, ahol kezdettől fogva gyógyítottak és kutattak. Előbb ötszáz ággyal működött, majd a második világháború idején már 1600 beteget ápoltak itt. Azzal, hogy most felszámolja az OPNI-t, a jelenlegi kormányzat évtizedekkel vetette vissza a magyar pszichiátria fejlődését, miközben több tízezer szerencsétlen pszichiátriai beteget tett hontalanná. De ami most történik, nem példa nélküli. 1945 július 28-án a szovjet Vörös Hadsereg parancsnoksága úgy döntött, a Lipótmezőn rendezi be a főhadiszállását, és egyik napról a másikra kitelepítette az épületből a betegeket. Jellemző módon a szovjetekben volt annyi jó érzés, hogy gondoskodtak a betegek elhelyezéséről. A jelenlegi kormányzat erre sem volt hajlandó, egy tollvonással megszüntette az OPNI-t, tekintet nélkül a betegek érdekeire.

Mintegy 850 aktív ágyat számoltak fel, ebből hatszáz ágyon gyógyultak pszichiátriai betegek, nemcsak fővárosiak, de vidékiek is. Külföldi betegeink is voltak, akiket az intézmény hírneve vonzott ide. Az intézményben neves művészek kerestek gyógyulást, köztük a leghíresebb Gulácsy Lajos volt. A hálás festők értékes képeket ajándékoztak az intézménynek, melyekből a világ egyik első pszichiátriai múzeuma jött létre. Sajnos, a Vörös Hadsereg ezt az értékes gyűjteményt is magával vitte, ma is az egykori Szovjetunió területén van. Az OPNI-nak nemcsak a gyógyító munkáját, de az oktató tevékenységét is elismerték. Itt képezték a mai magyar pszichiáterek többségét. Olyan nagyszerű professzorok dolgoztak itt, mint Oláh Gusztáv, aki a világon elsők között dolgozta ki a szociálpszichátria módszereit, Hollós István, a világhírű pszichoanalitikus, a budapesti iskola egyik legnagyobb alakja, Meduna László, a biológiai pszichiátria megalapítója, aki az Egyesült Állapotban nagy hírnevet szerzett, vagy Mérei Ferenc, a szociálpszichológia nagyszerű alakja. Elég, ha a jelenlegi is gyógyító, világszerte ismert pszichiáterek közül Rihmer Zoltánt említem, aki az OPNI felszámolásával „földönfutóvá” vált.

hvg.hu: A minisztérium azonban arra hivatkozik, hogy nem lesz fennakadás sem a gyógyító, sem pedig a kutató munkában.

G.P.: Ismerve a magyar egészségügy helyzetét, elképzelhetetlennek tartom, hogy az amúgy is zsúfolt, finanszírozási gondokkal küzdő kórházakban megfelelő színvonalon helyezzék el az OPNI „menekültjeit”. A magyar pszichiátria, és általában vélve a hazai népegészségügy évtizedeken át érezni fogja az OPNI felszámolásának káros következményeit. Megjegyzendő, hogy amikor a szovjet hadsereg, félévi „vendégszereplés” után visszaadta a Lipótmezőt, hat-hét évbe telt, amíg rendeződtek a viszonyok, és az intézmény talpra állt.

hvg.hu: Azóta viszont kétségtelül sokat fejlődött a tudomány a pszichiátriai betegségek gyógyszeres kezelésében.

G.P.: Kétségtelen, hogy a pszichofarmakológia, az ideg és elmebetegségek gyógyszeres kezelése az ötvenes évek óta jelentős mértékben átalakította a terápiát. A klórpromazint fedezték fel először, melyet Hibernál néven gyártanak ma is nálunk. A hetvenes évektől, amikor megjelentek a szelektív vegyületek, még jobban felgyorsult a fejlődés. Ugyanakkor a hagyományos pszichoterápiában is nagyot léptünk előre, amely különösen hatékony a gyógyszeres kezelésekkel kombinálva. Az OPNI, mint tudományos műhely, élen járt a kombinált terápiában, és itt képezték ki azokat az orvosokat is, akik az ország más intézményeiben ezt alkalmazták.

hvg.hu: Melyek a leggyakoribb ideg és elmebetegségek Magyarországon?

G.P.: Tömegesnek nevezhető a neurózis, a szorongásos betegség. A lakosság hetven százalékát érinti, de talán még többet is. A jelenlegi bizonytalanság, az állásvesztéstől való állandó félelem, a kiszolgáltatottság csak növeli a patológiás szorongás kifejlődését a társadalomban. A skizofrénia, a tudathasadásos elmezavar a felmérések szerint minden századik ember betegsége, azaz szintén meglehetősen gyakori. A másik népbetegség a depresszió, egyes statisztikák szerint a lakosság harminc százaléka érintett. Magyarország hosszú ideig élen járt a világ öngyilkossági statisztikáiban. Ezen az utóbbi időben sikerült javítani, elsősorban az antidepresszáns gyógyszerek és a pszichoterápiás eljárások elterjedése miatt. Ez utóbbi eljárások azonban nagyon időigényesek, és szakképzett pszichiátereket igényelnek.

A különböző szerek kóros élvezete már hosszabb ideje népbetegség. A lakosság mintegy tíz százaléka krónikus alkoholista. Több százezer drogfüggő él Magyarországon, elsősorban a fiatalok között. Az OPNI ezeket a betegek is kezelte, olykor hónapokon keresztül, gyógyszerrel és pszichoterápiával. De itt képezték ki az addiktológiára szakosodott pszichiátereket, akik ambulánsan kezelték a betegeket. Az OPNI bezárása ezen a téren is rendkívül negatív következményekkel jár.

hvg.hu: Ambuláns ideggondozással nem lehet kiváltani a központi kórházak működését?

G.P.: Erre világszerte törekednek, amivel messzemenően egyetértek. A gondozói hálózat fejlesztése azonban nem járhat együtt a kórházak és képzési centrumok felszámolásával. Vannak bizonyos betegek, akiket nem lehet kizárólag ambulánsan ellátni. Szükségük van a kórházi gyógykezelésre, és ha ezt időben nem kapják meg, akkor egész életükben betegek maradnak, és sokkal többe kerülnek az ellátórendszernek, mintha időben kórházban kezelik őket. Az OPNI bezárásával mintegy tíz százalékkal csökkent az országban található pszichiátriai ágyak száma. Ez önmagában is súlyos probléma, mert nem az ágyszám csökkentésre, hanem éppen tíz százalékos növelésére lett volna szükségünk. De az ideggondozói hálózat is igényli a tudományos és szervezési központot, és ez volt az OPNI. A Lipótmezőn jelentős gondozás folyt, minden orvosnak sok száz betege volt, nekem is. Az ideg- és elmebetegeknek gyógyulásuk után is szükségük van utógondozásra és ezt is itt végezték. Most tömegével kapom a leveleket, melyeknek ez a lényege: „Professzor úr! Mi lesz velünk ebben a lehetetlen helyzetben?” Nem tudjuk, hogy milyen intézmény veszi át a Lipótmező koordináló, segítő szerepét a továbbiakban. A Lipótmező felszámolása ahhoz a döntéshez hasonlítható, mintha egy városban, ahol nap mint nap fellángolnak a lángok, lerombolnák a tűzoltólaktanyát.

Pelle János