Mióta csúcsfeszültségre gerjesztődött fel a magyar-szlovák viszony, nagy keletjük lett az összeesküvés-elméleteknek. Hogy vajh kik állnak a történtek mögött? Kémszolgálatok provokációi, eltussolási akciók vagy valami más? Régi ismerős a paranoia ebben a térségben. Nincs is ezzel semmi gond, amíg nem emelkedik az állampolitika szintjére.
Aranykéz utca, 1998. Szlovák vonal?. |
A dunaszerdahelyi rendőrattak, a Nemzeti Őrsereg felvidéki kiruccanása óta vad találgatások lepték el a pártos sajtótermékeket. Bayer Zsolt Robert Ficónak írt nyílt levelében a feltételezett „tettest” is megnevezi. Szerinte „Önök azt találták mondani, hogy a dunaszerdahelyi konfliktus mögött a magyar titkosszolgálat áll. Meglepő dolgot fogok mondani, miniszterelnök úr: a magam részéről ezt készséggel el tudom képzelni. Vagy inkább hinni. Ez a kormány s az ő titkosszolgálata egyre súlyosabb háborút visel a saját nemzete ellen. Ez az a kormány, amelyik évek óta mindig előáll azzal, hogy a szlovák titkosszolgálat készül itt mindenféle merényletekre, meg a szlovák alvilág lövi a rendőrpalotát, s készül megzavarni a nemzeti ünnepeinket. Úgyhogy, miniszterelnök úr, bizonyítsa be, és én nem fogok csodálkozni. Ezeknek semmi sem drága a hatalomért.”
Hogy a focibotrány gyurcsányi provokáció lenne? Ilyen kijelentésekkel a Magyar Hírlap vezérpublicistája aligha mond újat olvasóinak. Jobbszélen a miniszterelnök univerzális bűnbak akármire. Bayer persze nyíltan nem vádol. Csak sejtet. Így kell ezt csinálni. A jó konspirációs teória veleje, hogy csekély információtartalommal bír, pont ettől hatásos. Mesteri szinten űzi a dolgot a Népszava jegyzetírója is. Veress Jenő tartózkodik a nevesítéstől. Okosan teszi. Fontos, hogy a vélelmezett cselszövést belepje a misztikum ködfüggönye.
„Nem tételezem fel, hogy ezek a kielégületlenek maguktól játszanak a 'tót–magyar' ellentétre. Szervezi ezt valaki a héttérből kegyelem nélkül. Adja a jóisten, hogy egyszer megtudjuk, ki…!” – írja. A lap kormánypárti törzsolvasói nyilván mindentudó arckifejezéssel bólintanak: „Tudjuk ki lehet, naná!” Az ilyenfajta sugalmazásokat éppen az működteti, hogy mindenki azt képzel az előítéletek alkotta fantomkép mögé, akit csak kíván.
Csakhogy nemcsak a magyar kémek merülnek fel az ilyen víziókban. A pozsonyi titkosszolgálat legalább annyira része a különböző elmeszüleményeknek. De mi belőlük a valóság? Az utóbbi tíz évben (az 1998-as robbantásoktól a 2006-os parlamenti kampányig) jó párszor előkerült a terror- és maffiaveszély „szlovák vonala”. A Fidesz hatalomra kerülése után vetült reflektorfény az Omega fedőnevű állítólagos műveletre. Eszerint a SIS (északi szomszédunk biztonsági csúcsszerve) illegális zavarkeltő akciókat (robbantások, alvilági merényletek) támogatott és szervezett. Végcélja mindezekkel országunk euroatlanti integrációjának akadályozása volt.
Ebben „moszkvai kapcsolat” gyanúja is szóba jött. Legalábbis ez volt a kiszivárgott félhivatalos verzió. Utána hirtelen – mintegy vezényszóra – lecsendesült a média. Egészen a tavalyelőtti választásig. Melynek finisében a kormányfő bejelentette: szlovák alvilági körök robbantást terveznek Budapesten. A hír pár napig cirkulált a napilapok, hírműsorok felületein, aztán bizonyosságszerzés nélkül leült. Nemrég pedig rendőrkézre került Jozef Rohác, Boros Tamás Aranykéz utcai levőbe röpítése, a Torgyán- és Szájer-merénylet, tehát az Omega-akció vélt kulcstanúja. (Más néven a Fogász – több akciójánál is fogorvosi táskában hordta fegyvereit.) Mielőtt rátérnénk az ő sztorijára, időzzünk el kicsit annál a hírszerző intézménynél, amely a gyanú szerint „foglalkoztatta.”
Csehszlovákia megszűnésével egységes hírszerzése is felszámolódott. Pedig az StB, a Prágából irányított kémszolgálat legendás hírű volt. Egyik ügynöke – a KGB-vel „társbérletben” foglalkoztatott Karel Koecher - a CIA-ba is beépült. Itteni találmány a Semtex nevű plasztik robbanószer, amely a titkosrendőrség közvetítésével jutott el terrorcsoportokhoz (és terrort támogató országokhoz). Csak Líbiába 690 tonnát exportáltak. Ennyi plasztik egymillió repülőgép szilánkokra robbantásához elegendő. Vaclav Havel cseh államfő szerint pártállami elődei másfél évszázadra gondoskodtak a terror muníciójáról. Miután 1989-90-ben a csehszlovák szocializmus is elbukott, majd ’93-ban Szlovákia függetlenné vált, a kettészakadt kémszolgálat tisztjei már nemcsak a külvilágot és a lakosságot figyelték gyanakodva, de egymást is.
Különösen igaz volt ez Szlovákiára. A kommunista uralom idején a testületet Prágából irányították. Márpedig az elnyomó apparátus nemcsak a politikai másként gondolkodókat, a magyarokat, de az önállóságra törekvő szlovák nemzeti törekvéseket is ellenőrzés alatt tartotta. Szlovákia – eleinte nyíltan, aztán burkoltan – másodrangú tartománynak volt elkönyvelve. Nem lehetett tudni, az önállósodó cseh hírszerzés mennyi szlovákot tudott beszervezni az 1989-93-as hosszú válás idején. Így aztán Pozsonyban komoly lehetett a fluktuáció. Valószínűleg ez (is) lehetett az oka, hogy a szlovák nemzetbiztonság utánpótlását főként bűnözők képezték. (Állítólag az Omega-akciót is a részben bűnözőkből álló Meciar-kommandó hajtotta végre.) Titkosszolgálatokra általában jellemző, hogy „piszkos munkákra” előszeretettel verbuválnak bűnözőket.
Rendszerint sokkal jobb technikájuk van, mint a rendőrségnek. Így hamarabb eljutnak a súlyos bűnök elkövetőihez, pontosan feltérképezik az alvilágot. A megzsarolt gengsztert választás elé állítják: továbbiakban nekik (is) dolgozik, különben feldobják a hatóságoknál. (Az USA titkosszolgálata a második világháborúban együttműködésre bírta az amerikai olasz közösségben és az ellenséges fasiszta Olaszországban remek hálózattal bíró maffiát. A ’60-as évek elején Langleyben, a CIA-központban jóváhagyták a Mongúz fedőnevű tervet Castro megölésére. Végrehajtóként itt is maffiatagok funkcionáltak.) Szlovákiában azonban a bűnözés több volt, mint titkos projektek egyszerű alvállalkozója. A Meciar-korszakban az alvilági módszerek a kormányzás szerves részévé válták. Elég Michal Kovac államelnök fiának 1995-ös elrablására gondolni. (A feltételezett tetteseket később a hírek szerint az elnöki funkciókat gyakorló Meciar részesítette amnesztiában.) Vajon a szlovák alvilág „hazafias” és pénzügyi alapon kollaborált Meciar embereivel?


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Ha van információ, rokonszenvesebbnek tűnik az EU »
A Nemzeti Együttműködés Kádárja »
Matolcsy baby boomja és a kivégzett középosztály »

