Dunkerque kiürítése. Azután győzelem

1940 nyarán a német csapatok az Atlanti-óceán partjára szorították a brit és a francia erőket. A kontinens elveszett, Anglia egyedül maradt. Tengerjáró és vitorlás hajók százai mentették a Csatornán túlra a brit és a francia sereget. Anglia kitartott, és a háborút megnyerte.

Európa a partra szorult a pénzügyi háborúban, a kontinens nagy része elveszett. Vajon megvetik-e a lábukat "Dunkerque-nél", tisztességes mentésbe és ellenállásba kezdenek, vagy önzőn megpróbálnak különbékét kötni a maguk javára? 2008. október közepe óta tudható volt, hogy a kelet-európai hitelek 84 százalékát birtokló nyugat-európai bankok bukásra vannak ítélve, ha nem tőkésítik fel őket, és ha nem lehelnek életet leányaikba.

A nyugat-európai gazdaságpolitikusok – a nagyon is érintett osztrákokat kivéve – magukkal voltak elfoglalva. Strauss-Kahn, a Valutaalap vezérigazgatója a G7 csoport pénzügyminisztereinek római ülésén figyelmeztetett a második válsághullámra, Zoellick, a Világbank elnöke a Financial Times-ban Európa új kettészakadásának veszélyéről írt, és arról, hogy a kelet-európai pénzügyi vérkeringés helyreállításához 120 milliárd euróra lenne szükség. Európa csak február 17., a Moody’s-nak a kelet-európai hiteleket és bankokat egyaránt számottevően leértékelő döntése után tekintett Keletre. Ez a döntés az októberi pénzügyi válság brutális ismétlődését hozta Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia és a balti országok számára.

Most nagy baj van. A február közepén kezdődött kelet-európai valutapánik leleplezte a szereplők gyengeségét. Az október óta tartó késlekedés a régió országainak mozgásterét nagyon beszűkíti. Az európai nagyhatalmak egymással még mindig alig értenek egyet. Nincs egyeztetett és hatékony politika az érintett országok kormányai és jegybankjai között. Nincs együttes fellépés az országok érdekeinek érvényesítésére. A Magyarországnak, Lettországnak, Ukrajnának folyósított IMF-hitel nem jelent automatikus védelmet.

A pánikban a lengyel kormány az „aktív szóbeli beavatkozást” választotta, amivel rontott az ország helyzetén. Tusk miniszterelnök bejelentette, hogy a lengyelek hamarosan csatlakoznak az euróövezethez, illetve az euró „előszobájának” tekintett ERM-II-höz, mire a jegybank elnöke ezt nyilvánosan cáfolta, mondván, „erre nem vagyunk felkészülve”. Bumm! A kormány közölte, hogy ha a zloty eléri a bűvös 5-ös határt (azaz 1 euróért már 5 zlotyt kérnek), akkor beavatkozik. A zloty euróárfolyama erre 4,93-ra süllyedt. Bamm! A lengyel szereplők hitelességét a piacok leértékelték. (A zloty jelenleg 4,70 körül ingadozik)

Az IMF-csomaggal rendelkező középjobb lett kormány nem bírta tovább és lemondott. Godmanis lemondásának egyaránt oka lehetett, hogy se az IMF-hitel, se a népszerűtlen megszorító csomag nem hozott eredményt – Lettország tovább zuhan lefelé. „Mit kellene még tennünk, amikor minden lehetségest megtettünk, amit a Nyugat, a szakértők kívántak? Jó fiúk voltunk a konjunktúra idején, megfelelően viselkedtünk a válságban, és mégsem segít semmi és senki!” A román jegybank elnöke közölte, hogy országa az IMF-hez fordult segítségért.

Az IMF-hitelt elnyert magyar kormány fejének új csomagját a  piacok észre se vették, nem reagáltak rá. A Gyurcsány-csomag a piacoknak és a reformereknek kevés volt, a pártjának és valószínűleg a társadalomnak is túl sok. De a február közepi likviditási és valutaválságra semmiképpen sem ad hiteles választ. Az IMF-hitelt nem sikerült pénzügyi vérátömlesztésre használni, más friss forrás nincs, és nem is lehet a rendszerben. (Ha a Reformszövetség 500 milliárd forintos kiadás- és adócsökkentését fogadná el a parlament, ez a pénz se lenne elegendő a likviditás helyreállításához.) A forint tovább robogott lefelé.

Gyurcsány erre csatlakozott az osztrák javaslathoz, hogy Európa szavazzon meg külön pénzalapot kelet-európai bankjainak újraindításához, és 100 milliárd eurót kért. Majd lengyel mintára, rendkívüli intézkedésekkel „fenyegetett”, de végül csak a shortolás tilalmazását kérte a jegybanktól. Vasárnap Orbán Bécsben azzal vádolta a Nyugatot, hogy felmondta a húsz éve Kelettel kötött hallgatólagos megállapodást, amelyben bankjai befogadásáért cserébe pénzügyi ellátást ígért. Követelte, hogy lássák el euróval a kelet-európai, így a magyar bankrendszert is. A követelés jogos: szükségünk van a hitelezés nyugat-európai újraindítására.

Február 22-én a berlini európai csúcstalálkozón felmerült ugyan, hogy miként kerülhető el a kelet-európai összeomlás, de csak három kérdésben sikerült ránk vonatkozóan megegyezni: 1. Észrevettek minket, s megértették, hogy mi vagyunk Nyugat-Európa Akhillesz-sarka. 2. Belátták, hogy valamennyi országot külön kell kezelni. 3. Megemelték 500 milliárd dollárral az IMF hitelkeretét (a japánok 100 milliárdja után). A kérdés továbbra is az: ki, milyen eszközökkel, milyen gyorsan indítja be a hitelpiacot, erősíti meg a bankok pozícióit, hogy hitelezhessék a vállalatokat?

GLOSTER: Rouent feladták? Párizs elveszett?...
EXETER: Hogy vesztek el? Mi volt ez? Árulás?
HÍRNÖK: Nem árulás: pénz és emberhiány.
Azt súgják rólatok a katonák,
Hogy köztetek több párt keletkezett,
S míg a csatavíváson volna a sor,
A vezérekről folytattok vitát.
Ez hosszú s olcsó háborút akar,
Az már repülne, de ha szárny nincs!
Ingyen akar szép és ravasz szavak
Árán békét nyerni a harmadik.
Angol nemesség, ébredj végre föl!

Így ír Shakespeare a VI. Henrikben. Európai nemesség, magyar nemesség, ébredj végre föl!