88 évesen Ferenc pápa már hónapok óta rossz egészségi állapotban volt, hetekig kórházban feküdt, de miután kiengedték, ragaszkodott ahhoz, hogy amennyire lehet, összeszedje magát, találkozókat bonyolított le, megjelent és üzent a húsvét vasárnapi misén, majd másnap meghalt.
Van-e annál katolikusabb dolog, mint hétfőig várni a halállal, hogy ne szorítsd a háttérbe Jézus Krisztust? Nem hiszem, hogy van. Ez a pápai verziója annak, hogy eldobod a mikrofont.
Az amerikai showman, Jimmy Kimmel a maga módján a fenti megjegyzéssel tisztelgett a pápa elképesztő kötelességtudata és szó szerint élethosszig tartó szolgálata előtt. Amíg a kórházban volt, a Vatikán a rendszeres napi jelentéseiben is hírt adott arról, hogy amennyire az állapota engedte, a pápa dolgozott. Szó szerint élet-halál között lebegve sem engedte el a feladatot, amellyel 12 évvel ezelőtt a bíboros társai megbízták, amikor pápává választották.
Ferenc pápa április 21-én, húsvéthétfőn reggel 7 óra 35 perckor halt meg. Kevesebb mint 24 órával korábban megjelent a Szent Péter térre néző erkélyen, és köszöntötte a húsvétot ünneplő egybegyűlteket, és még az amerikai alelnököt, J. D. Vance-t is fogadta egy rövid időre.
A találkozójukról készült kép megdöbbentően emlékeztet arra, amelyik II. Erzsébet királynőről készült, szinten a halála előtt egy nappal. A brit uralkodó is hosszú ideje betegeskedett már – noha az ő állapotáról nem számolt be napi rendszerességgel az udvar –, de még szó szerint az utolsó erejével is eleget tett a munkaköri leírásának, és fogadta a távozó miniszterelnökét, Boris Johnsont és az őt váltó új kormányfőt, Liz Trusst. Királynőként Erzsébet az anglikán egyház feje is volt, ennyiben a párhuzam még találóbb. Két spirituális vezető tett tanúbizonyságot a szemünk előtt az élethosszig tartó szolgálatról.
II. Erzsébet királynő és Liz Truss
JANE BARLOW / POOL / AFP
A pápaság és a királynőség is élethosszig tartó megbízatás, de nem példa nélküli, hogy valaki idő előtt feladja, és kiszáll. Mint ahogy az sem, hogy ezt a szerepet lehet teljes erőbedobással játszani, és lehet végigkamuzni. A Ferenc pápa és Erzsébet királynő irányába megnyilvánuló tisztelet és szeretet annak is a jele, hogy ők az előző utat választották.
Amikor 38 nap után hazaengedték a kórházból, ahol kétoldali tüdőgyulladással és különböző komplikációkkal kezelték, az orvosok azt mondták Ferenc pápának, hogy legalább két hónapot töltsön még lábadozással. A halála előtti két hétben a pápa megpróbált úgy tenni, mintha minden menne tovább a régi kerékvágásban, látogatókat fogadott – például a Rómába látogató III. Károly királyt és Kamilla királynét –, emberekkel találkozott virágvasárnap – mind-mind az orvosok tanácsa ellenére. Nagycsütörtökön ellátogatott a Regina Coeli börtönbe, Jézus alázatosságából merítve ilyenkor ő is hagyományosan megmosta a fogvatartottak lábát, de idén az állapota ezt már nem engedte. Mégis, ott akart lenni a közelükben. Az elzártság talán még a betegségnél is nagyobb próbatételt jelentett számára: Ferencet papként, bíborosként és pápaként is az éltette, ha emberek között van, és feltehetően az orvosi figyelmeztetés ellenében is fontosabb volt, hogy az utolsó pillanatig a hívek körében legyen.
Ferenc 76 évesen lett pápa. Mint a Remény című önéletrajzában írta, a halálához pragmatikusan viszonyult, az életkora és az idő múlása viszont sürgetésként jelent meg a hivatásához való hozzáállásában.
A pápává választása után egy évvel Federico Lombardi vatikáni szóvivő a La Stampának beszélt arról, hogy Ferenc maga döntött a napirendjéről, márpedig ez egy nagyon intenzív napirend volt, „mert úgy érzi, hogy arra hivatott, hogy teljes erejével szolgálja az Urat”. Buenos Aires érsekeként sem vett ki soha szabadságot, és ehhez a pápasága éveiben is tartotta magát. Az olasz lap akkor rácsodálkozott, hogy Ferenc még keddenként sem lassított, noha ez volt a hétnek az a napja, amikor hagyományosan nem terveztek be semmilyen programot vagy találkozót, hogy a pápák lazíthassanak kicsit.
Lombardi ennek az elképesztő munkabírásnak a magyarázatát a jezsuiták alapítójának, Loyolai Szent Ignácnak az útmutatásában azonosítja be, aki azt vallotta, hogy a rend tagjai „dolgozók az Úr szőlőskertjében”, és ezt Ferenc is komolyan vette, még akár erején felül is, teljes mértékben a küldetésének szentelte magát.
A pápa életrajzírója, és az Álmodjunk együtt című könyvének a társszerzője, Austen Ivereigh szerint – akivel öt évvel ezelőtt a magyar kiadás apropóján beszélgettünk – a pápának elképesztő munkamorálja volt, de hiba lenne divatos kifejezéssel munkaalkoholistásak nevezni őt. Ferenc évtizedek óta így csinálta, azok, akik vele dolgoztak, azt mondják, nem ment szabadságra a hetvenes évek óta. A korábbi egyházfők rendszeresen visszavonultak szusszanni egyet a pápai nyári rezidenciába, Castel Gandolfóba, de Ferenc még ezt sem engedte meg magának, a palotát múzeummá alakította, ő pedig maradt a Szent Márta házban.
Egy átlagos napon Ferenc hajnali négy körül kelt, két órán át imádkozott és csendben meditált. Hét órakor megtartotta a reggeli misét, majd reggelizett. A legtöbb napon délelőtt bonyolította a hivatalos találkozóit, például állami vezetőkkel, aztán a délutánt szabadon hagyta – hogy még több találkozó beférjen, mesélte Ivereigh. Ez a munkatempó még egy fiatalabb embernél is tiszteletet parancsoló, de Ferenc pápa a nyolcvanas éveiben is tartotta magát hozzá. Kész szerencse, hogy olyan „emberi gyarlóságokat” is megengedett magának, mint az ebéd utáni szunyókálás. És kész volt megnyílni a saját emberi küzdelmeiről is. Szeminaristáknak beszélt egyszer az időgazdálkodás kihívásairól: „Néha nem sikerül mindent megcsinálni, mert hagyom, hogy meggondolatlan kényszerek vezessenek: túl sok munka, vagy az a gondolat, hogy ha ma nem teszem meg ezt, akkor holnap sem fogom… Az imádság elmarad, a sziesztám elmarad, ez-az elmarad…”
Filippo MONTEFORTE / AFP
Életviteli tanácsokban is képes volt megragadni az örökérvényűt: „Az ideális az, hogy fáradtan fejezzük be a napot. Nem annyira fáradtan, hogy tablettákat kelljen szedni, hanem jó fáradtan. Ha ez egy meggondolatlan fáradtság, az rosszat tesz az egészségnek, és hosszú távon drágán megfizetünk érte. Ez a lényeg, de nem mindig sikerül ezt megvalósítani – még én is bűnös vagyok, és nem mindig vagyok ennyire szervezett!”
Az elképesztő munkatempója rengeteg sztorit generált, de Ferenc pápa a halála előtti időszakban is fontos üzenetet fogalmazott meg azzal, ahogyan az élete végét, a mind gyengébb testét a nyilvánosságban kezelte. A Vatikánban eltöltött 12 éve alatt megpróbálta becsempészni a normalitást a valóságtól sokszor nagyon is elszakadt hivatalba a stílusával és az életvitelével is, miközben nem tévesztette szem elől azt a hatalmat, amely Krisztus földi helytartójaként a kezében összpontosult.
Ugyanez a normalitásra való törekvés köszönt vissza abban, ahogyan a kórházi tartózkodásához viszonyult: a nyilvánosság betekintést kapott egy 88 éves ember küzdelmeibe a betegséggel, de ebben a megnyílásban mindig is ott volt az, hogy törékenységében is az 1,3 milliárd hívőt számláló katolikus egyház feje, és a munka nem állt meg csak azért mert ő kórházban volt. Ahogy az AP hírt adott róla, a kórházi vészhelyzetek, az imádság és a fizikoterápia között Ferenc több mint egy tucat püspököt nevezett ki, szentté avatásokat hagyott jóvá, engedélyezte az általa aláírt reformfolyamat hároméves meghosszabbítását, és nyilvános és magánüzeneteket küldött.
A kórházi tartózkodása alatt a Vatikán részben azért adott ki napi jelentéseket az állapotáról, hogy megakadályozza a hamis hírek terjedését, de Ferenc akkor sem akart semmit eltitkolni, amikor végre megjelenhetett a nyilvánosság előtt. Mindenki láthatta, mennyire megviselte a betegség, amikor a római Gemelli Kórházat elhagyva először tűnt fel a Szent Péter térre néző erkélyen. Meg sem próbált erősnek látszani a szó macsó, hagyományos hatalompolitikai értelmében. Kerekesszékben ült, a karját alig bírta felemelni, hogy megáldja a híveket, és alig jött ki hang a torkán.
Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika teraszán húsvétvasárnap
Handout / VATICAN MEDIA / AFP
Ferenc persze nem politikus, akinek erőt kell mutatnia ahhoz, hogy választásokat nyerjen. Spirituális vezetőként pedig soha nem akarta eltitkolni a gyengeségeit. A törékenységre úgy tekintett, mint az emberi élet velejárójára, amit éppen ezért nem is kell eltitkolni. Ferenc pedig megmutatta, hogyan vesztette el fokozatosan a kontrollt a teste felett, miközben a hivatását végig komolyan vette. Az argentin újságírónak és orvosnak, Nelson Castrónak a 2021-ben megjelent, a pápák egészségéről szóló könyvében nemcsak a fizikai gondjairól beszéd, hanem a mentális egészségéről is, és elárulta, hogy a hetvenes években, a katonai diktatúra idején pszichológushoz járt, hogy megbirkózzon a rá nehezedő nyomással, a félelemmel és a szorongással. „Csak egy erős, magabiztos ember képes ilyen nyíltan beszélni a betegségeiről” – mondta róla Castro.
Ferenc pápának – vagy egy uralkodónak, mint amilyen Erzsébet királynő volt – nem adatott meg a nyugdíjas kor, nyolcvan felett is a hivatása nem csekély terheit cipelte, a róla készült képek és felvételek pedig tükrözték ennek a hozzáállásnak az alázatát és erejét. A Der Spiegel egyik cikke jegyzi meg sokat mondóan, hogy a képeken, amelyek az amerikai alelnökkel zajlott utolsó találkozóján készültek, a betegségtől megtört, ám pápasága és embersége méltóságával jelen lévő Szentatya mellett J. D. Vance egy pillanatra már-már törpének tűnt.
J. D. Vance és Ferenc pápa
Handout / VATICAN MEDIA / AFP
A német lapnak korábban Gerhard Ludwig Müller bíboros beszélt arról, hogy egy egyházfőnek nemcsak vezetnie kell a híveket, hanem példát is kell mutatnia arról, hogy miként lehet viszonyulni az időskorhoz, a betegséghez és a szenvedéshez. Ennek már csak azért is jelentősége van, mert a mai világban a fiatalok, egészségesek, életerősek számítanak mércének. A politikai térben pedig a Donald Trumpok és Vlagyimir Putyinok még a látszatát is el akarják kerülni a gyengeségnek vagy a sebezhetőségnek. A Spiegel cikke szerint az, hogy Ferenc felvállalta és megmutatta a törékenységét, politikai állásfoglalással ér fel: a nyilvános halála megkérdőjelezi a hatalmasok radikális darwinista világnézetét – és egy szenzációs pápaság logikus lezárását jelzi.
Ferenc szó szerint behozta a haldoklást a nyilvános térbe – konkrétan a Szent Péter térre is –, azt üzenve, hogy az ember értékét nemcsak az erő és a fiatalság adja, hogy az élet legvégét is meg lehet tölteni értelemmel.
Nyitókép: AFP
