„A média arrogancia újabb határokat sért”

Lehet, hogy az integráció ügyében csak a kiinduló kérdést kellene átalakítani: Miért nem akarja a többségi társadalom integrálni a romákat? Vagy még körültekintőbben: Miért nem képes roma tagjait e társadalom ma integrálni? Ha a szerkesztők így tennék fel a kérdést, s megszólítanának néhány "integrálódott" és nem is megkeseredett romát, akkor lehet, hogy egész más irányt vehetne ez a vita – szögezi le a Miért nem integrálódnak a magyarországi romák? címmel indított fórumunkhoz elküldött hozzászólásában a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom.

„A HVG online az elmúlt hónapban a „Miért nem integrálódnak a magyarországi romák?” című vita meghirdetésével sajnos beállt abba sorba, melyet a hirszerzo.hu, a Népszabadság, az index.hu és más, magukat mérvadónak tekintő sajtóorgánumok indítottak el már közel egy éve. Ezt a zsánert mindeddig e lap „hasábjain” csak néhány roma témájú publicisztika és hozzászólás képviselte – immáron azonban szerkesztőségi vitaindítóként olvashatja ország-világ.

Úgy tűnik, a média-arrogancia újabb határokat sért. Az ironikusnak is érthető költői kérdést, melyre akár olyan válasz is érkezhetett volna, hogy „Miért, a magyarországi romák nem integrálódnak?”, a felkért hozzászólók (majd a lelkes kommentálók) készpénznek veszik, s véleményüket a mindentudók gőgjével tárják elénk.

Miért teszik ezt, és miért épp e hasábokon? Talán azért, mert a kérdést a következő szerkesztőségi kopf követi: „Megelégeltük, hogy roma-ügyben – kis túlzással – vagy képmutató, szemforgató, a ’Rózsadombról mi így látjuk’ jellegű, vagy, ami a másik véglet: indulatos, gyűlölködő írások jelennek meg. Már-már polgárháború-közeli helyzet van kialakulóban cigányok és nem-cigányok között. Vélemény rovatunk vitát indít, azzal, hogy csak a demokrácia íratlan szabályait betartó, átokszórástól mentes írásokra vagyunk ’vevők’.”

A szerkesztőségi kérdés e kontextusban súlyos állításokká sűrűsödik:
1) Aki roma-ügyben eddig megszólalt, az mind rózsadombi (szinonimája a vitában: „ballib”, „úri”) értelmiségi, vagy indulatos, gyűlölködő szélsőséges. Ezzel a szerkesztőség egyenlőségjelet tesz a szélsőjobb és a balliberális csoportok közé, így teremtve meg az „átokszórástól” mentes „közepet”.
2) Magyarországon polgárháború-közeli helyzet van cigányok és nem-cigányok között.
3) Röviden: a HVG online szerkesztőinek elegük lett mind a „rózsadombiakból” mind a szélsőjobból.

Ha a magát középen vagy jobboldalt elhelyező, és az interetnikus „közeledés” jegyében „néprajzi” érdeklődés vezérelte akciókat szervező – mellesleg ugyancsak „rózsadombi” – értelmiség szószólóinak helyzetbe hozása volt a cél, a szerkesztők ezt máris elérték: az eddigi megszólalók a felkérésre pontos tervekkel szolgáltak arról, hogyan is kell integrálni a cigányokat. Ha azonban mégis az lett volna a szerkesztőség célja, hogy egy kevésbé programmatikus fórumot teremtsen, akkor talán helyesebb lett volna, ha olyan címet választ, amely a magukat „integráltnak” tekintő romák számára is teret ad a megszólalásra, valamint maga is erőfeszítéseket tesz arra, hogy bizonyos kulcsfogalmakat, melyek e vitában vad összevisszaságban jelennek meg, tisztázzon. Ilyen fogalom lehet például az „integráció” és a „politikai korrektség” (ezeket ugyanis maga a szerkesztőség használta).

Vajon megkérdezte-e magától a HVG online címadó szerkesztője, mit ért a mai magyar közbeszéd integráción? Minden jel szerint semlegesnek véli a kifejezést. Azt hiszi, egyébként joggal, hogy ha asszimilációt mondana, annak lenne egy kis rasszista mellékíze, ha nem is oly keserű, mint a kirekesztésnek vagy a szegregációnak, hogy másról ne is beszéljünk. Láthatóan a másik véglet sincs ínyére: a multikulturális együttélés és a kölcsönös elismerés fogalmait minden bizonnyal a „rózsadombi lila álmok” birodalmába utalja. Igen ám, de az integráció is rengeteg mindent jelenthet a majdnem-beolvasztástól egészen az önkéntes, részleges, méltóságteljes alkalmazkodásig.
Sajnos, a mai közbeszéd az előbbihez áll közel, erősen hierarchikus természetű, a legjobb esetben is csupán paternalista. Zárkózzanak föl a romák, na persze, hogy hozzánk, a többséghez, ha jól viselkednek, segítjük őket ebben, nem kell félni. De mi van akkor, ha – jóllehet szeretnének – nem tudnak integrálódni, mert a többségi társadalom csak elvétve partner ebben? És sokkal inkább azt tapasztaljuk, hogy a szabad iskolaválasztás örvén a nem-roma szülők gyermekeiket „kimenekítik” az egykor közös iskolákból, egyes önkormányzatok még támogatási pénzek ellenében sem vállalják fel a telepfelszámolás programját, a munkára jelentkezőket pedig gyakran diszkriminálják nevük, lakóhelyük, származásuk miatt.

A szerkesztőség véleményével ellentétben, a témában eddig az újságok hasábjain megszólaló kutatók (akik között valóban lényegesen többen vannak baloldali kötődésű emberek – mit is kutattak eközben a nem-baloldali „rózsadombi” kollegák?) között sincs egyetértés az integráció és a politikai korrektség elveiről. Nincs „ballib” érzelmű, romákat kutató közösség: egymással vitázó szakemberek vannak. Ami ezekben az emberekben közös lehet, az a romáktól, romákkal, a romákról szerzett ismeretek komplexitásának felismerése, a közösségeikkel fenntartott kapcsolatok tartóssága, valamint tudományos következtetéseik megalapozottsága. S mivel e kutatók többnyire a tapasztalati megismerés nehézségeivel küszködtek, így eredményeik megvitathatók, kutatásaik megismételhetők, stb. A HVG online beállításában a képmutató „rózsadombiak” azért védhetik a romákat, mert nem ismerik őket: „költöznének csak egy hétre közéjük, adjon nekik az isten legalább egy cigány családot szomszédnak, megtudnák, hogy kiket is pártfogolnak” .

Eközben az elmúlt közel 40 év romákról szóló „rózsadombi” kutatásai segítették a magyarországi roma lakosság helyzetének megértését, sőt, akár egy átgondolt társadalompolitikai tervezés alapjául is szolgálhattak volna. Hogy ez mégsem így történt, az kevéssé írható a kutatók számlájára. Már a hatvanas évektől számos kisebb kutatás és elemzés foglalkozott egy-egy olyan jelentősebb részproblémával, mint a foglalkozásváltás kiváltotta differenciálódás, a munkahelyi és lakóhelyi szegregáció kérdése, a telepfelszámolások anomáliái, vagy az identitástudat zavarai. A közvélemény-kutatások eredményei pedig már a Kádár-korszakban jól tükrözték a cigányok elutasítását a lakosság jelentős része által.