Az olimpia magyar atyjától a Kruzenshternig – Vancouver egy sportdiplomata szemével

A XXI. Téli Olimpiai Játékokokról sugárzott képek remekül mutatnak a televízióban. Egy helyszínen tartózkodó sportdiplomata azonban sok minden mást, máshonnan és máshogyan lát, mint a kamerák. Nagy Zsigmond – a londoni olimpia szervezőbizottságának igazgatója – gazdagon illusztrált vancouveri beszámolójából még az is kiderül, hogy a vancouveri olimpia egyik szellemi atyja történetesen hazánk fia.

Az olimpiai eszmeiség legtisztább formája jelent meg 2008-ban Pekingben és érvényesül ismét Vancouverben, amikor a grúz csapat minden nehézséget leküzdve a folytatást mellett döntött. Február 20-án helyezték örök nyugalomra a grúz szánkóst, Nodar Kumaritashvilit szülővárosában, Bakurianiban. A sportoló tragédiája engem élénken emlékeztet arra a szívszaggató beszélgetésre, amelyet Rusudan Aptsiaurival, a Grúz Olimpiai Bizottság halk szavú és visszahúzódó nemzetközi igazgatónőjével folytattam az olimpiai falu kisebbik éttermében a Pekingi Olimpiai Játékok megnyitását követően. Rusudan az országukat ért orosz inváziót könnyekkel küszködve, remegve mesélte, nem titkolva kétségbeesésüket, az elszomorító állapotokat és a bizonytalanságot, amivel akkor szembe kellett nézniük. Azt sem tudták, hogy lesz-e hova hazatérniük, és mi történik a szeretteikkel, teljes bizonytalanságban éltek a megnyitó ünnepséget követően, miközben az orosz erők Tbiliszit bombázták.

Rusudan azonban azt is elmesélte, hogy a világ számára talán érthetetlen módon, de a grúz sortolók és sportvezetők mindig is kiváló kapcsolatokat ápoltak orosz kollégáikkal, hangsúlyozva, hogy köztük soha, semmilyen félreértés nem volt, így a pekingi Olimpiai faluban is békében és zavartalanul éltek együtt orosz szomszédaikkal. Sajnos sem akkor, sem kevesebb mint két évvel később nem volt módom rá, hogy segítő kezet nyújthassak kolléganőmnek, akit ezúttal a vancouveri 8 versenyzős grúz csapat megrázó tragédiájának adminisztrációja terhelt. A Grúz Olimpiai Bizottság elnöke egyebet nem tehetett, mint érthető módon a sportlétesítmények biztonságának felülvizsgálását kérte a nemzetközi sportvilág döntéshozóitól, annak érdekében, hogy Nodar értelmetlen és talán elkerülhető tragédiája más sportolóval soha többé ne ismétlődhessen meg.

A grúz szánkós tragédiája árnyékot vetett az amúgy kiválóan szervezett vancouveri játékokra. Pedig Kanada immár belépett azon kevés országok körébe, amelyeknek háromszor vagy többször megadatott a lehetőség, hogy olimpiai játékokat rendezhessenek, hiszen 1976 Montreal és 1988 Calgary után harmadszor jár arrafelé az olimpiai láng.