A cigányok elleni sorozatgyilkosság és a titkosszolgálatok tisztázatlan szerepe

Amikor egy évvel ezelőtt, 2009 augusztus végén a Nemzeti Nyomozó Iroda kommandósai Debrecenben letartóztatták a cigányok elleni sorozatgyilkosságok feltételezett elkövetőit, úgy tűnt, a bírósági tárgyalással és az ítélethirdetéssel lezárul az ügy. Ám azóta újabb információk kerültek elő a gyilkosságsorozat hátteréről, ezért úgy tűnik, a teljes igazságot csak most, a titkosszolgálatok vezetőinek teljes cseréjét követően ismerhetjük meg.

Bármilyen elképesztő, de tény, hogy az összesen kilenc támadás során hat embert meggyilkoló öttagú társaság egyik tagja, Cs. István a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) spiclije volt. Neki – egyebek között – az volt a feladata, hogy miután beépül a debreceni Perényi bárban rendszeresen összejövő, radikalizmusra hajlamos futballhuligánok közé, jelentsen róluk. Tartótisztjét rendszeresen informálta a szélsőségesen radikális testvérpárról, K. Árpádról és K. Istvánról is, akik alaposan gyanúsíthatók a gyilkosságok elkövetésével. Ugyanakkor Cs. István a támadók sofőrjeként is működött, terepjárójával ő szállította a helyszínekre a merénylőket.

Fotó: MTI - Koszticsák Szilárd

Tavaly tavasszal, amikor Cs. István már nem a KBH-nak, hanem a Nemzetbiztonsági Hivatalnak "dolgozott", állítólag megkérdezte a tartótisztjét, hogy megkaphatja-e azt a 100 millió forintos jutalmat, amit a rendőrség tűzött ki annak, aki a gyilkosságsorozat nyomára vezet. Ezek után joggal vethető fel, hogy az utolsó, 2009. augusztus 3-án elkövetett kislétai gyilkosságot már meg lehetett volna előzni., Sőt, talán az összes többit is, ha a hatóságok nem éppen 2008 tavaszán állítják le K. Árpád és haverjai megfigyelését, és komolyan vették volna, hogy a társaság már nem elégszik meg a cigányok szidalmazásával, a provokatív fellépéssel, hanem merényletekre készül, és e célból fegyvereket is szereztek maguknak.

Nincs kizárva, hogy felmerül a KBH és az NBH büntetőjogi felelőssége is ebben a szennyes ügyben. Többről volt szó, mint hanyagságról, dilettantizmusról. Joggal vetődik fel a kérdés: ki biztosította a radikális cigánygyilkosságok anyagi hátterét? Ki látta el információval ezeket a társadalom perifériára szorult, erőszakos elemeket? Nem világos az sem, hogyan tettek szert fegyverekre, járművekre. És mi volt a céljuk a sorozatgyilkossággal, melyről csak annyit lehetett biztosan tudni, hogy áttöri a média „ingerküszöbét”, és nemzetközi visszhangot kelt? Ezek a primitív debreceni kidobóemberek, akik fegyvereiket is a bárban, a falburkolat mögött tárolták, akartak volna etnikai alapú polgárháborút kirobbantani a cigányok és a magyarok között?

Vessük össze a mi esetünket egy, a térségünkben elhíresült merénylettel. A szarajevói merénylet végrehajtói „nagyszerb” érzelmű értelmiségiek, diákok voltak, akik gyűlölték Ausztriát, és ezért határoztak úgy, megölik Ferenc Ferdinándot. Az Ifjú Bosznia nevű szervezet tagjaként nem hajthatták volna végre a merényletet, ha nem kapnak fegyvereket és pénzt a szerb katonai hírszerzés főnökétől, Dragutin Dimitrijevic ezredestől, pontosabban az ő bizalmi emberétől, Voja Tankosic őrnagytól, aki egyben a Fekete Kéz szervezetének is tagja volt.

A romagyilkosságok esetében valószínűsíthető, hogy a háttérben állók, akik talán maguk is gyűlölték a cigányokat, mellesleg pedig politikai hasznot reméltek a bűncselekmény-sorozattól, nem mérték fel pontosan a várható következményeket. Ahhoz meg nem volt bátorságuk, hogy leállítsák a gyilkosokat, mert attól tartottak, hogy fény derülhet a saját szerepükre. (Jellemző módon, amikor Dragutin Dimitrijevic ezredes tudomást szerzett arról, hogy minden elő van készítve Ferenc Ferdinánd meggyilkolására, megijedt, s közvetítő útján az akció leállítására utasította Principet és Cabrinovicot, akik figyelmen kívül hagyták az utasítást.)

Emlékezetes, hogy a hírhedt cári titkosszolgálat, az Ohrana ügynökei olyan sikeresen épültek be különböző terrorista szervezetekbe, hogy később maguk is gyilkoltak – részben azért, hogy elnyerjék társaik bizalmát, részben pedig azért, mert magával ragadta őket a közösségek ideológiája és az erőszak ellenállhatatlan sodrása.

A Tarjányi Péterrel készített interjúban, mely a Népszabadság augusztus 23-i számában jelent meg, hangzik el a figyelemre méltó kijelentés: „Európai szinten is kínos volna, ha kiderülne, hogy az állam elvileg tudta, kik öldösik a romákat, mégsem védték meg őket.” Nem tartom kizártnak, hogy még ennél is kínosabb dolgok derülhetnek ki erről a sötét ügyről. Amit azonban fel kell tárni, nyilvánosságra kell hozni, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy végre pontot lehessen tenni a rasszista sorozatgyilkosság végére.