Hont András
Hont András

A magyar kormányt megnyugtathatja Kelemen Hunornak az ellenzéki vezetőkkel elköltött vacsora után tett hűségnyilatkozata. Kelemen saját lelkiismeretét nem fogja, bármennyire is megsértődik szerzőnkre, Tamás Gáspár Miklósra.

Kelemen Hunor kedvelni fog. Azt írja ugyanis Facebook-oldalán, válaszul Tamás Gáspár Miklósnak lapunkban megjelent írására (Kelemen Hunor vacsorája), hogy kedveli a dühös embereket. Én pedig kurvadühös vagyok. Mégpedig azért, mert a hivatalos magyarországi kormányzati politika rangjára emelt nemzetveszejtésbe (melynek forrása a tudatos cinizmus és a mély műveletlenség) egy ideje külhoni véreink fölkent vezetői is beszálltak. Ugyanis lehet-e másnak tekinteni, mint nemzetvesztésnek, ha a nemzetből kirekesztik azokat, akik nem hívei a kormánypártoknak, aki meg nem fontos, azt leszarják (természetesen ideértve a határon túliak nagyobb részét, de erről később). És akkor még az előbbiek jártak jól, mert a másként gondolkodókat simán idegen ügynöknek is bélyegezhetik, vagyis nem egyszerűen nem tagjai alanyi jogon a kulturális-nyelvi-politikai közösségnek, de egyenesen ellenségei annak, mert csak. Aki nem illeszkedik hajszálra egy Németh Szilárd-alakú öntőformába, az nem magyar. Nehéz dilemma.

TGM is azt nehezményezi, hogy a legnagyobb határon túli magyar párt vezetője, miután elfogadta két magyarországi ellenzéki politikus invitálását, a közös vacsorát követően – mindenféle illemet, távlati, közös érdeket áthágóan – feltétlenül szükségét érezte hűségéről biztosítani mentorát és mecénását, a magyar kormányfőt. Mindezt azon az alapon, hogy „az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja”. Ami szubtilis jelzése annak, hogy a többiek „nemzetpolitikáját” nem tartják annyira jónak, illetve ha ők jönnének, akkor a „jó nemzetpolitika” majd nem folytatódna. Nos, ha már „nemzetpolitika” – amely alatt, ha jól tippelek, valami magyarság-erőforrásgazdálkodást kell értenünk –, akkor vegyük magát a „nemzetpolitikát”, mely szó a legmegengedőbb esetben is redundancia, de nemzetünk és politikánk integráns részét képező szép nyelvünk mégoly flexibilis szabályai alapján is inkább értelmetlen hadova. Magyarán Kelemen Hunor nem mondott semmit, de legalább jól megbántott egy csomó embert, akinek fontos, hogy mi történik Erdélyben, de magyarországi, ellenzéki szavazó. (Mondom ezt úgy, hogy engem ugyan sem Karácsony Gergely, sem Molnár Gyula nem képvisel.)

A 2004-es sajnálatos decemberi eseményeket, majd a NER állampolgársági törvényét követően súlyosan terhelt a magyar-magyar viszony. Valamennyi felelős vezetőnek az volna a dolga, történelmi szerepe, hogy a kölcsönös gyanakvást és ellenszenvet csökkentse, hogy magyarszámba vegye a „nemzetpolitikai” alapon stigmatizált áramlatok híveit is. Magyarország felé azt kéne mutatni, hogy a határon túli közösségek világnézetileg pont olyan sokszínűek (valójában sokkal inkább), mint a csonkamagyar, míg határon túlra azt, hogy aki nem fideszes – még ha nem is értünk egyet vele – az attól még lehet derék magyar, kiváló „nemzetpolitikus”.

Ehhez képest Kelemen Hunor csinálta, amit csinált, majd – jó politikushoz méltóan – besértődött. Válaszában ezt írja: „úgy tűnik, hogy amikor az erdélyi magyar emberről van szó, akkor néhány hasonló elvárás mind román, mind magyar (értsd magyarországi) oldalról elő-elő bukkan. Nem tudok kezdeni semmit azzal az elvárással, hogy a »lelki függetlenség« szerény jelzése és az erdélyi magyar ember bátorságának a fokmérője az lenne, hogy bizonyos kérdésekben mélyen hallgat”. Kelemen Hunornak itt a következőket sikerült elkövetnie: 1. azonosította az őt ért kritikát, az „erdélyi embereknek” szóló intéssel. Ismerek még valakit, aki pontosan így szokott eljárni hasonló helyzetekben, nekünk, magyarországi magyar embereknek semmi jó nem származott eddig ebből. 2. a kolozsvári TGM-től érkezett bírálatot „magyarországi” megjegyzésként tipizálta, és még megtoldotta azzal, hogy fölöltötte a mártírpózt, amikor így fogalmazott: „onnan nézve magyarul beszélő büdös bocskoros román vagyok. A románok feléről nézve pedig irredenta bozgor, nemzetbiztonsági kockázati tényező.” Kelemen Hunor jól tudja, hogy kinek címzi ezeket a sorokat, azt is, hogy Tamás Gáspár Miklós fiatalkorában mennyivel nehezebb volt erdélyi magyarnak lenni, mint az övében, ennek ellenére éppen egy TGM-szöveg kapcsán érzékenykedik (összemosva TGM és a TGM által is megvetett kommentelő szavait), hogy ő, Kelemen Hunor „onnan” (azaz Magyarországról) „magyarul beszélő büdös bocskoros román”. Szóval, aki rosszallását fejezi ki egy erdélyi megnyilvánulás miatt és nem fideszes, hát az egy, az egy... egy gyurcsány.

Ahogy ezt Kelemen Hunor el is mondja, amikor elismeri, hogy a „magyarországi közvélemény fontos része ellenséges az erdélyi magyarokkal szemben”, és utal rá, hogy ez így van „2004 óta [mióta] Gyurcsány úr 23 millió románozása megalapozta az utóbbi bő évtizedet”. Kelemen Hunor itt összekuszált valamit, a 23 millió románozást nem Gyurcsány úr követte el, hanem a lassan makulátlanná nemesülő, Nemzet Karhatalmistája, Horn úr 2002-ben. 2004-ben a rettenetes, xenofób népszavazási kampány idején Gyurcsány úr nem 23 millió románozott, hanem a benne lakozó Freud úr „összecsórt fontokról” szónokolt, ezzel legalább egy – még ha véletlen – őszinte pillanatot teremtve politikai pályafutásában, mely most a régi nyomvonalon haladva valóban vérbő ukránozással vesz új lendületet. Ami errefelé sem nyeri el mindenki tetszését, annak ellenére, hogy közülük sokan fenntartásokkal viseltetnek Orbán úr politikájával szemben is, beleértve Orbán úr „nemzetpolitikáját”.

Amelynek lényegét – ha már értelmét nem sikerült – most már fejtsük meg. Így hangzik: aki nem fideszes, az magyar szempontból közömbös. Vagy a másik oldalról: az számít magyar ügynek, ami a Fidesznek hasznot hajt, legyen szó szavazatról, pénzről, befolyásról. Ezt Kelemen Hunor a saját bőrén tapasztalhatta meg, ha még emlékszik rá, miként lett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. 2011-ben Kelemen a Markó Béla-i irányvonal (azaz óvatos lavírozás és el nem köteleződés sem a magyar, sem a román politikában) folytatójaként lépett föl, ami csöppet sem nyerte el a Fidesz tetszését. Olyannyira nem, hogy saját aspiránssal álltak elő, és a kongresszusra elküldték egyik, akkori alelnökét, a lehengerlő Pelczné Gál Ildikót a következő üzenettel: „ha ma a változás mellett döntenek, akkor segítő kezet nyújtunk a jövőben”. Amennyiben nem döntenek a változás mellett, úgy basszák meg az urak a sarkantyújukat, továbbá a nemzet határon átívelő magasztos újraegyesítését. Ám Csaba királyfi és Bocskai nyakas utódai lehurrogták Pelcznét, elhajtották a fideszes jelöltet, és pajzsra emelték Kelemen Hunort.

A Fidesz pedig megkísérelte – a magyar parlamenti és helyhatósági képviselet veszélyeztetése árán is – saját kreatúráit futtatni. Orbán Viktor valamennyi környező országban megpróbálkozott a rendszerváltásokkal létrejövő és a helyi küzdelmekben kiformálódó magyar érdekképviselet vazallus szervezetté süllyesztésével, és ha nem ment – márpedig nem ment –, akkor a magyar közösségek megosztásával. És Vajdaságtól a Felvidékig mindenhol kudarcot vallott, kénytelen volt megalkudni. Ami a kisebbségi magyar vezetők szempontjából azt jelentette: a beavatkozási kísérletek elhárítása után, jöhet a biznisz.

Ami annyiból áll, hogy a magyar kormány – legalábbis nyíltan – nem ártja magát a kisebbségi szervezetek belső ügyeibe, követett politikájába, és valamekkora beleszólást enged a magyarországi pénzek elosztásába. Aminek viszont minden normatív jellege eltűnik, cimborák, helytartók, korrumpált intézmények diszponálnak fölöttük, és elsősorban a fideszes szavazat- és vagyonszerzés céljait szolgálják. Miközben a határon túli közéleti szereplők egyre inkább igazodni látszanak a szájhős, budapesti külpolitikához – veszélybe sodorva a korábban egész hatékonynak bizonyuló, kisebbségi magyar reálpolitikát.

Kelemen Hunor nem olyan régen ezt még pontosan tudta. Néhány éve, lapunknak adott interjújában így fogalmazott:

Bukarestben, Romániában kell partnereket keresni, még akkor is, ha ez Kövér Lászlónak és a hozzá hasonlóan gondolkodóknak nem tetszik. Üzenni tudnak, de ezzel nekünk nem segítenek.

Kelemen még ezt is hozzátette: „folyamatosan el vagyunk számoltatva, ami egy magyarországi politikus részéről meglehetősen lényegvak hozzáállás. Mi sem kérjük számon azt, hogy hova lett Magyarország egykori tekintélye, és nem kérünk számon számos olyan dolgot, amit szívünk szerint számon kérnénk.” A beszélgetés egy korábbi részében pedig azt is megjegyzi, hogy az RMDSZ-t a román közigazgatási reform vagy a restitúciós törvény foglalkoztatja, és nem az, hogy miként alakulnak a magyarországi, parlamenti választások.

Ehhez képest mostanra sikerült a bukaresti alkupozíciókat tökéletesen meggyengíteni, nem észnél lenni az adótörvények elfogadásakor, érdeklődve nézni az önkormányzatok ellehetetlenülését, és tűrni (a korábban magyar szavazatokkal és Orbán Viktor személyes kiállásával elnökségben tartott) Traian Băsescu vagy (a szintén magyar voksokkal megtámogatott) Klaus Johannis nacionalista kirohanásait. De legalább az RMDSZ háromszéki szervezete regisztrációs karavánt indít a magyar választások előtt: őszintén kijelölve a dealt. Egyben persze megmutatja mindkét közönségnek, hogy a határon belüli és azon túli hivatalosságokat mi érdekli a másikból, a másik által képviselni hivatott emberekből, ügyekből. Lóvé, szavazat. Ennyi. Pont ennyi.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!