Tetszett a cikk?

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték kedden Belgium talán leggyűlöltebb bűnözőjét, a hat lány elrablásával, megerőszakolásával és közülük kettő meggyilkolásával vádolt Marc Dutroux-t. Volt felesége, Michelle Martin - aki mindenről tudott - 30 év börtönt kapott.

Martin a nyomozás eredménye szerint két kislányt éheztetett halálra. Dutroux tettestársát az emberrablásokban, Michel Lelievre-t 25 évi, a negyedik vádlottat, Michel Nihoult pedig 5 év börtönbüntetésre ítélte az arloni esküdtbíróság.



E két utóbbi esetben az ügyész szigorúbb büntetést, 30 évnyi, illetve legalább 10 évnyi börtönt kért. Dutroux és volt felesége esetében viszont a bíróság ítélete megegyezik az ügyész javaslatával.



Az életfogytiglani börtönbüntetés Belgiumban azt jelenti, hogy az elítélt elvileg 10 év után kérheti feltételes szabadon bocsájtását. Dutroux immár nyolc évet töltött börtönben. A közvéleménynek - amely legszívesebben halállal büntette volna őt - azonban nem kell tartania a most 47 éves férfi kiengedésétől: az ítélet értelmében csak igazságügy-miniszteri ellenjegyzés mellett lesz erre lehetőség, s így alighanem a börtönben fog megöregedni.



Dutroux ügye a belga igazságszolgáltatás egyik leghosszabb bűnpere volt: március elsején kezdődött, s az esküdtszék a múlt hét csütörtökén hirdette ki, hogy a férfi bűnös hat kiskorú és serdülő lány 1995-96-os elrablásában, fogva tartásában és megerőszakolásában.



Ugyancsak bűnös a hat lány közül An és Eefje meggyilkolásában, és közvetett felelősséget visel két másik, Julie és Melissa keserves éhhaláláért is (őket Dutroux egy pincehelyiségbe zárta, s amikor egy másik bűncselekményért vizsgálati fogságba helyezték, feleségét kérte meg a 8 éves kislányok ellátására. Michelle Martin azonban saját bevallása szerint ehhez nem érzett elég erőt magában, így a lányok éhen és szomjan haltak.)



Dutroux csak két lány elrablását és megerőszakolását ismerte be a per során, a többi vádpontot tagadta, s még most kedden, az utolsó szó jogán is társait vádolta. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!