Hitler után szabadon - háborús bűnösök, akik boldogan éltek, amíg meg nem haltak
2012-ben többször kattant a bilincs háborús bűnökkel, népirtással vádolt személyek kezén. De voltak, akiknél ez a szabadon engedést jelentette, míg másokat évtizedek után ért utol az igazságszolgáltatás - vagy még akkor sem. Korántsem teljes összeállításunk azokról, akiket sosem vontak felelősségre rémtetteikért.
Novemberben a horvát Ante Gotovinát, az 1995-ös Vihar Hadművelet egyik vezetőjét, és parancsnoktársát, Mladen Markacot mentette fel a hágai bíróság. Pár nap múlva Ramush Haradinaj koszovói-albán politikus, az UCK gerillahadsereg egykori vezetője találtatott ártatlannak ugyanott. Mindhármukat szerbekkel szemben elkövetett háborús bűnök miatt idézték Hágába, de végül megúszták. Nem úgy, mint a szintén pár nap múlva ugyanott elítélt szerb Zdravko Tolimir, aki Ratko Mladics tábornok jobbkezeként maga is részese volt a szrebrenicai mészárlásnak.
2012 nagy világszenzációt kiváltó eseménye volt a Joseph Kony ugandai hadúr ellen indult Stop Kony 2012 kampány is. A gyerekkatonákat toborzó gerillavezér elleni kampányt, melyet az amerikai Invisible Children civil szervezet indított, számos kritika érte, többek között azért, mert valótlanságokat állított Joseph Konyról. A világméretű kampány és a 2005-ben indított hágai eljárás ellenére Kony azonban továbbra is szabadlábon van.
2012-ben elhunyt John Demjanjuk is, akit évtizedek óta vádoltak azzal, hogy a sobibóri koncentrációs tábor legénységének tagjaként több mint húszezer ember halálában volt bűnsegéd. Demjanjukot már egyszer elítélték Izraelben, aztán felmentették, 2009-ben pedig újra eljárás indult ellene Németországban. 2011-ben ismét elítélték, ám még a fellebbezési szakaszban meghalt.
2012 Magyarországon is mozgalmas idő volt háborús bűnösök szempontjából. A ma 91 éves Zentai Károly 2007-ig békésen éldegélt Ausztráliában, mígnem a Simon Wiesenthal Központ elég bizonyítékot talált a holokauszt idején elkövetett háborús bűneire. Idén augusztusban azonban megszületett az ausztrál döntés: mivel 1944-ben Magyarországon még nem létezett a háborús bűnök jogi kategóriája, Zentait nem adják ki.
Nyáron azonban hirtelen felbukkant egy újabb háborús bűnökkel vádolt magyar: Csatáry Lászlót a Sun brit bulvárlap újságírói találták meg Budapesten. A Sun július közepén megjelent cikkéből nyomozásig jutó ügyben számos információ és vallomás került elő, melyek alapján elég megalapozottnak tűnik a vád, miszerint Csatáry a kassai gettó egyik parancsnokaként súlyos bűncselekményeket követett el, majd évtizedekig megúszta a számonkérést Csehszlovákiában és Magyarországon is.
Hasonlóképp járt Biszku Béla, Kádár egykori belügyminisztere is. A rendszerváltás óta visszavonultságban élő Biszku 2010-ben került nyilvánosság elé, egy leleplező dokumentumfilm által. Felelősségre vonása már ezután felmerült, ám a kommunizmus bűneinek tagadása és a forradalom utáni megtorlás során elkövetett emberiesség elleni bűnök vádjait az igazságszolgáltatás elutasította. 2012 szeptemberében azonban a salgótarjáni és a Nyugati téri sortűz miatt, illetve erőszakoskodó karhatalmisták elleni fel nem lépés miatt ismét eljárás indult ellene.
Hitler után szabadon
2012 márciusában láttak napvilágot azok a titkos akták, amelyek végre minden kétséget kizáróan bizonyítják Dél-Amerika közreműködését a náci bűnösök letelepítésében. Az akták szerint a második világháborút követően 9000 háborús bűnös nyert bebocsátást a latin-amerikai államokba, ezek közül 2000 Brazíliában, 1000 pedig Chilében talált otthonra. A 9000 fő soraiban sok nácikkal kollaboráló kelet-európait is találni. A Daily Mail szerint Juan Perón argentin elnök tízezer üres útlevelet adott el annak a szervezetnek, amely a nácik kimenekítésére jött létre. A kutatók szerint 1945 és 1959 között 20 ezer német érkezett Brazíliába – nagyrészük álnévvel. A fő kapcsolattartó egy német püspök, Alois Hudal volt, a római német közösség egyik gyóntatója.
Dr. Josef Mengele, az emberi brutalitás és a tudomány népirtássá alakításának egyik fő szimbóluma, az orvos-hóhér, az emberkísérleteket folytató tábori orvos például 1979-ig éldegélt Brazília partjain, részben a magyar Strammer házaspár vendégszeretetét élvezve.
Sok egykori náci még szép karriert is befutotta melegebb éghajlaton. A nácik felkutatásán dolgozó Simon Wiesenthal Központ által évtizedekig sikertelenül keresett Walter Rauff SS-ezredes, aki egymaga 100 ezer ember haláláért volt felelős, például a chilei Pinochet-rezsimben töltött be fontos posztot. 1983-as kiadatását maga Pinochet akadályozta meg. 1984-ben halt meg rákban – a temetésén sok náci összegyűlt, hogy tiszteletét rója.
Hans-Ulrich Rudel, a Luftwaffe legsikeresebb zuhanóbombázó-pilótája, bár nem a klasszikus háborús bűnös kategória volt, sorsa jól példázza, hogy a III. Birodalom emblematikus figurái nem feltétlenül végezték bitófán, vagy magányosan bujkálva. Rudelt szívesen fogadta Juan Perón argentin diktátor, – olyannyira, hogy az egykori sztárpilóta jó barátságba került a leendő Evita-karakterrel, Eva Perónnal, sőt az argentin légierő felfejlesztésén is munkálkodott. Rudel már az ötvenes években visszatért Nyugat-Németországba, ahol jobboldali politikus és sikeres üzletember lett. 1982-ben a temetésén többen náci tiszteletadással búcsúztak tőle.
A Simon Wiesenthal Központ egyik legnagyobb kudarcának azt tekinti, hogy sosem sikerült becsukatniuk Dr. Heinrich Gross pszichiátert, a náci eutanáziaprogram vezetőjét. A fogyatékosok, gyermekek tömeges legyilkolását vezénylő orvos remekül értett hozzá, hogy non compos mentis-nek nyilváníttassa magát, amely állapotnak pedig minden személyes beszámoló ellentmondott. 2002-ig őrizgette a megölt gyerekek preparált agyát, állítólag kísérletek céljából. Végül az 1975-ben neki ítélt tudományos érdemkereszttől megfosztottan, de szabadon halt meg 2005-ben.
Szabadok földje, mészárosok otthona
Az USA hadtörténeti és emberjogi kritikusai természetesen a Japánra dobott atombombákban látják az ország legkomolyabb emberiség ellen elkövetett bűncselekményét, azonban ennél jóval konkrétabb bűnök is száradnak amerikai katonák lelkén.
Joseph S. Salemi, a New York-i Egyetem munkatársa, saját szemtanú édesapja beszámolói alapján kutatva jelentetett meg először anyagot a canicatti mészárlásról. 1943-ban Olaszországban amerikai katonák fegyvertelen civileket lőttek agyon egy kisebb zavargásban. Az akciót vezető McCaffrey ezredest soha nem vették elő. Hasonló incidens történt a bisacri vérengzéskor – még egy folt a „felszabadító amerikai hadsereg” renoméján. Az amerikai katonák olaszországi portyázását a művészetek is megörökítették: Alberto Moravia Egy asszony meg a lánya c. sikerkönyve, illetve az abból készült Vittorio De Sica-film, melyért Sofia Loren 1960-ban Oscar-díjat nyert.
A vietnami háború idején az amerikaiak igyekeztek minden brutalitást a Vietkong csapatokra kenni, ám mégis itt történt az egyik leghírhedtebb amerikai háborús bűncselekmény, az 1968. március 16-án történt My Lai mészárlás, ahol egy falunyi asszonyt, időst és gyereket öltek meg a begőzölt katonák.
Bár az USA igyekezett eltitkolni az ügyet, 1971-ben végül hadbírósági tárgyaláson William Calley hadnagyot életfogytiglanra ítélték, hiába mondta, hogy ő Ernest Medina századostól kapta a parancsot. Végül Nixon elnök közbelépett és amnesztiát gyakorolt – így Calley-nek csak pár évet kellett házi őrizetben töltenie. Medina mindent tagadott. Pár hónappal később azonban beismerte, hogy nemcsak hazudott, de meg is hamisította a civil halálos áldozatok számára vonatkozó adatokat. A mészárlásban részt vevő katonákat, akik addigra már nem tartoztak a hadsereg kötelékébe, nem lehetett vád alá helyezni.
Japán gyilkosok
A huszadik század egyik legbrutálisabb tömeggyilkossága kétségtelenül a nankingi mészárlás volt. 1937-1938 telén a Japán Császári Hadsereg bevonult a kínai városba és három hónapos, sosem látott őrjöngésbe kezdett. 200 ezer ember vesztette életét – a legóvatosabb becslések szerint is 20 ezer nőt, kislányt, öregasszonyt erőszakoltak meg. Kínzások, kivégzések, csonkolások, gyújtogatások. Csoportos nemi erőszak a család szeme láttára, majd a családtagok ugyanerre kényszerítése. Élve eltemetés. Egyszóval az elképzelhetetlen rémálom.
Mivel azonban az akció mögött Aszaka japán herceg állt, az igazi elkövető sosem lakolt meg: Aszaka ugyanis az arisztokraták diplomáciai védelmét élvezte. Ráadásul Aszaka azzal védekezett, hogy a vérengzésre adott parancsát Cso Iszamu altábornagy adta ki az ő nevében. Cso 1945-ben egy teljesen más okból kifolyólag harakirit követett el.
Macui Ivane, a Japán Császári Hadsereg tábornoka írásban bevallotta, hogy tudott a nankingi eseményekről és a katonák viselkedéséről, és nagyon sajnálta, ami történt, hiszen ez foltot ejtett a hadsereg hírnevén. Macuit végül 1948-ban háborús bűnök vádjával kötél általi halálra ítélték.
Gázától Ruandáig
A kommunizmus különféle megvalósulási kísérletei közel százmillió ember életébe kerültek. A különféle kommunista rezsimek közül is az egyik legbrutálisabb a Vörös Khmerek kambodzsai rémuralma volt. A Pol Pot nevével fémjelzett, 1975-től 79-ig tartó diktatúra során a Vörös Khmerek szélsőséges maoista nézeteik alapján szisztematikusan lerombolták az országot, a lakosságot munkatáborokba deportálták és kiirtottak legalább egymillió embert.
A khmer diktatúra összeomlása után azonban Pol Pot és elvtársai az ország nyugati részének dzsungeleibe menekültek, ahol még évekig gerillaháborút folytattak Kambodzsa vezetése ellen. Az új kambodzsai vezetés az ENSZ-szel közösen 1997-ben kezdett egy törvényszék felállításába, mely a még élő, háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt Vörös Khmer vezetők számonkérését célozta. A bíróság végül 2006-ban állt fel, Pol Potot azonban már nem tudták elítélni. A diktátort az új rezsim már bukása után két évvel népirtásért halálra ítélte, de a dzsungelben bujkálva halt meg 1998-ban. A sors csekély igazságtétele, hogy a Vörös Khmerek közt kitört frakcióharcok következtében saját elvtársai fogságában érte a halál.
A spanyol polgárháború alatt és azt követően közel 200 ezer emberélet tapadt Franco tábornok és csapatai kezéhez, ebből 150 ezer kivégzés volt. Spanyolországban 2008-ban Baltazar Garzon bíró indított nyomozást a polgárháború idején a francoisták által elkövetett, 200 ezer ember életébe kerülő kivégzések és megtorlások ügyében, ám még élő elkövetőket nem reméltek találni.
Ruandában az 1994-ben egy millió ember életét követelő népirtást felgöngyölítendő már 1995-ben különleges bíróság alakult, ám egyeseknek így is sikerült megúszniuk. Ezek alatt a tárgyalások alatt vált precedens-alapúvá a tömeges háborús nemi erőszak, mint az emberiség elleni bűncselekmények egyik kategóriája. Felmentést nyert többek között Ignace Bagilishema, André Ntagerura politikus, valamint Emmanuel Bagambiki – és nemrégiben Jerome Bicamumpaka és Casimir Bizimungu.
Az 1971-es bangladesi függetlenségi háború idején 9 hónap alatt 3 millió ember vesztette életét és több mint 200 ezer bengáli nő esett erőszak áldozatául. 2006-ban ugyan próbálkoztak jogi procedúrával, ám egy-két politikailag jól célzott vádemelést leszámítva áttörő eredmény nem született.
A 2008-2009 telén vívott gázai háború miatt mind a palesztinokat, mind az Izraeli Hadsereget háborús bűnökkel gyanúsította meg egy a dél-afrikai Richard Gladstone által vezetett különleges ENSZ-bizottság. Az eset nagy felhördülést váltott ki, és közelebbi vizsgálódás után Gladstone is elismerte, hogy az izraeliek nagy valószínűséggel nem szándékosan támadtak civilekre. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa meg ezzel nem értett egyet, és Izraelt újraépítési munkákra szólította fel. Ennek ellenére 2012 szeptemberéig az elpusztított gázai lakóépületek 75%-át nem állították helyre.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
