szerző:

A Soros-alapítvány gondozásában megjelent több mint 50 könyvet égettek el a hatóságok, illetve több mint 500 ilyen kötetet távolítottak el főiskolai könyvtárakból az Oroszországhoz tartozó Komi Köztársaságban, mivel azok szerintük olyan nézeteket tartalmaznak, amelyek idegenek az orosz világnézettől - közölte csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.

Az elégetett könyvek többsége tankönyv volt, és mind a Soros-alapítvány támogatásával jelentek meg. A Komi Köztársaság oktatási és ifjúságpolitikai minisztériuma megerősítette, hogy az alapítvány könyveit eltávolították és megsemmisítették a köztársaság több pontján is - olvasható a Kommerszant című orosz lapban.

A tárca vezetője az egyik helyi hírportálon közzétett levelében arról írt, hogy a könyveket elnöki utasításra semmisítették meg.

A vorkutai Bányászati és Gazdasági Főiskola könyvtárosa szerint az alapítvány 53 könyvét égették el az intézmény hátsó udvarában. A kötetek a könyvtár idejétmúlt anyagai közé tartoztak - közölte Jelena Vaszilijeva, a főiskola könyvtárosa a 7x7 Journal című orosz portálon.

Az orosz főállamügyészség november végén nem kívánatossá nyilvánította Soros György magyar származású amerikai milliárdos két alapítványát, a Nyílt Társadalom Alapítványt és a Nyílt Társadalom Intézetének (OSI) Támogatási Alapítványát.

A főállamügyészség képviseletében Marina Gridnyeva médiabeszámolók szerint közölte, azt állapították meg, hogy a két nem-kormányzati szervezet (NGO) veszélyezteti Oroszország alkotmányos rendjét és az állam biztonságát. Moszkvai politikusok rendszeresen oroszellenes retorikával, az ország érdekekbe való beavatkozással vádolják Soros Györgyöt.