szerző:
MTI

Schulz az SPD kongresszusán beszélt, ahol majd azt is eldöntik, kezdjenek-e tárgyalásokat Angela Merkel pártjával arról, hogy mégis folytatják a nagykoalíciós kormányzást.

A Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) nem kell feltétlenül kormányoznia, de legyen meg a lehetőség erre, hogy az ország végül kijusson a politikai zsákutcából – jelentette ki Martin Schulz, a párt elnöke az SPD csütörtökön elkezdődött háromnapos kongresszusán, amelyen eldöntik, hogy kezdjenek-e megbeszéléseket a CDU/CSU-val a megrekedt kormányalakítás előmozdításának lehetőségéről.

Az elnökség indítványa szerint el kell kezdeni tárgyalni, de ennek nem kell a CDU/CSU és az SPD közötti koalíciós megállapodással végződnie. Schulz azt mondta: mindenféle kormányzati felállás lehetőségét meg kell hagyni. "A lényeg, hogy mit tudunk hozzáadni a leendő kormányzáshoz, annak a majdani tartalma a fontos, nem a formája. Az országnak erősebbé és jobbá kell válnia" – tette hozzá.

Schulz bocsánatot kért pártja rossz választási szerepléséért, kijelentve, hogy azért nem Angela Merkel német kancellár vagy a média vagy a neoliberalizmus a felelős, hanem maga az SPD.

Arról is beszélt, hogy szerinte még szorosabbá kell tenni az európai uniós országok integrációját, "2025-re meg kell teremteni az európai egyesült államokat", azoknak az országoknak pedig, amelyek ezt nem akarják, ki kell lépniük. A pártelnök – mint mondta – szeretné, ha az EU kötne egy új alkotmányos szerződést a föderális Európáról. Ez a föderális Európa közösen alakítaná ki a politikáját például az olyan területeken, mint a bel- és külföldi biztonság, az adózás, a monetáris politika, a menedéknyújtás és a nemzetközi fejlesztés. "Európa a mi életbiztosításunk" – mondta. 

"Ezt az alkotmányos szerződést azután minden tagországnak be kell nyújtani, és amelyik nem ért vele egyet, az automatikusan elhagyná az uniót" – szögezte le Schulz. A pártelnök megjegyezte, hogy Lengyelország szisztematikusan aláássa az európai értékeket, és az EU nem tud semmit tenni ez ellen, de Magyarország is egyre jobban eltávolodik az uniótól, részben azáltal, hogy nagy üzleteket köt Kínával.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!