Techet Péter
Techet Péter

Az új bécsi kormányzás szigorúbb bevándorláspolitikát, a merkeli pozíciók gyengülését, belföldön viszont az osztrák jóléti állam leépítését fogja jelenteni – a jogállami normák tiszteletben tartásával.

„Az Osztrák–Magyar Monarchia megint itt van.“ Ezt nem álmodozó, legitimista öregurak mondták, hanem hétfő reggel a német szociáldemokraták (SPD) frakcióvezető-helyettese, Achim Post. Nem a Habsburgok visszatérésére utalt – hanem Sebastian Kurz bécsi kormányára, amely szerinte Ausztriát és Magyarországot ismét egy blokká tette. „Kurz kancellárral, Strachéval és a gyújtogató Orbánnal keringőlépésekben tart Bécs a jobbszél felé. Viszlát, te boldog Ausztria” – tette hozzá Post. Igaza van-e azonban a német szociáldemokratának, amikor Orbánnal mossa teljességgel össze a most felállt új bécsi kabinetet?

Tény, hogy Bécsben megbukott Orbán eddigi egyik legélesebb kritikusa, Christian Kern szocdem kancellár. A politikus, aki az EU-pénzcsapok lecsavarásával is megfenyegette magyar kollégáját, az elkövetkező öt évet a bécsi ellenzék vezéreként töltheti el. Helyét a kancellári poszton az a harmincegy éves Sebastian Kurz vette át, aki a menekültpolitikában és az európai „szuperállam” tekintetében ugyanazt gondolja, mint Orbán Viktor. Ráadásul koalíciót azon Szabadságpárttal (FPÖ) kötött, amelynek elnöke, a fogtechnikus végzettségű Heinz-Christian Strache ezután alkancellárként kilincselhet Orbánnál, a nagy példaképénél. Az FPÖ-n belül ugyan van egy erős Orbán-ellenes, jobbikos szárny is (főleg az Unser Mitteleuropa FPÖ-s híroldal szerzői, akiknek Orbánról szóló cikkei a magyar balliberális ellenzék kritikáit idézik), de a fővonal egyértelműen Orbánt követi. Ha rajtuk múlna, vélhetően belpolitikailag is átvennék az illiberális állam számos elemét.

Kurz a választások napján
©

És itt jutunk a lényegi különbséghez. Kurz és Orbán szövetsége az Európai Unión belüli vitákra szól, ott valóban sokszor gondolnak és akarnak ugyanazt. A bajor keresztényszociálisok (CSU) már hétfő kora reggel sajtóközleményben tapsikoltak annak, hogy Herr Orbán mellé most München Herr Kurzot is megnyerte szövetségesnek. Amikor azonban szövetségről van szó, nem az illiberális államot értik Münchenben és Bécsben. Se az új bajor miniszterelnök, Markus Söder (aki januártól veszi át a posztot végleg Horst Seehofertől), se az új osztrák kancellár, Sebastian Kurz nem akar illiberális államot. Kurz eleve koalícióban kormányoz, és még így sincs meg a kétharmados többsége. Az osztrák liberális NEOS pedig jelezte, hogy a jóléti állam lebontásához ugyan partnerek, de a jogállaméhoz nem.

Természetesen a bécsi baloldali és liberális értelmiséget sokként érte, hogy Kurz az FPÖ-re bízta valamennyi fegyveres erő, azaz a rendőrség, a hadsereg és a titkosszolgálat irányítását. A belügyi tárcát ugyanis az FPÖ egyszemélyes értelmisége, főstratégája és habonyárpádja, Herbert Kickl, a védelmi tárcát pedig az FPÖ neonáci múlttal rendelkező stájer pártelnöke, Mario Kunasek tölti be. Alexander Van der Bellen zöldpárti államfőnek, aki enerváltan alig követte a koalíciós tárgyalásokat, tavalyi támogatói felróják, miért nem akadályozta meg ezen két politikus miniszterségét. Az FPÖ a belügyi és a védelmi tárca mellett amúgy a szociális ügyeket, az infrastruktúrát, ill. az összevont turizmust és sportügyet kapta. Utóbbit alkancellárként Heinz-Christian Strache pártelnök tölti be, akire láthatóan még párttársai se mertek komolyabb szakterületet bízni.

Alexander Van der Bellen és Sebastian Kurz a beiktatási ceremónián
©

Hivatalosan az FPÖ jelöli a külügyminisztert is. Karin Kneissl külpolitikai újságíró, a tárca új birtokosa azonban ugyanannyira áll közel a néppártiakhoz, mint a szabadságpártiakhoz. Egyfajta osztrák Nógrádi Györgyként Kneissl félinformációkból leszűrt, gyors és egyszerű magyarázatokat kínáló könyvekkel és újságcikkekkel van jelen az osztrák közéletben. Saját bevallása szerint hét nyelven, köztük arabul, héberül és magyarul is tud. A fő témája a Közel-Kelet, ahol éveket élt és tanított is. Miközben Orbán Viktort egy 2013-as könyvében még a közel-keleti rendszerekkel állította párhuzamba, a menekültválságban már az orbáni álláspontot képviselte. Cikkei és könyvei azonban hemzsegnek a tárgyi tévedésektől vagy a sajátos világmagyarázatoktól. Kérdéses, mennyire találja meg például a hangot Berlinnel, amelynek Törökországgal kötött megállapodását még 2016-ban „badarságnak“ nevezte. Kurz mindazonáltal Kneissl alól kiszervezte az EU-ügyeket, azok mostantól közvetlenül a bécsi Kancellária alá tartoznak.

A bécsi kormánytól belföldön nem várható orbáni erőszakosság, illiberális állam. Kifele vannak csak közös érdekeik Budapesttel, de Kurz se kötné országát például ahhoz a visegrádi együttműködéshez, amiből Pozsony is kifele táncolna. Osztrák–Magyar Monarchia tehát nem lesz. (Most attól tekintsünk el, hogy a bevezetőben idézett német szocdem politikus párhuzama azért is hibás, mert az egykori Habsburg-monarchiát az a fajta nacionalizmus verte szét, amely Bécsben, Prágában vagy Budapesten is megerősödött.)

Az új bécsi kormány főirányvonala a magyarokat legfeljebb csak akkor érinti, ha odakint dolgoznak. Kurz ugyanis a jóléti állam leépítését célozza meg. Az osztrák modell, amely a skandináv államok mellett mára gyakorlatilag az utolsó sikeres, szocdem megalapozású jóléti állam (nem véletlenül élnek az osztrákok sokkal jobban, mint a más utat bejáró németek), a Néppárt és a Szabadságpárt kormányának célkeresztjébe került. Növekedni fog a nyugdíjkorhatár, 1200 euróban állapítják meg a minimálnyugdíjat, bevezetik a tandíjat, csökken a munkanélküli segély összege és időtartama, lehetővé teszik az akár tizenkét órás napi munkaidőt, csökkentik a munkavédelmi szabályokat. Az irány egyértelmű: 2020-ig óriási, főleg a felső középosztálynak kedvező adócsökkentés jön. A kevesebb állami bevételt értelemszerűen a szociális kiadások lefaragásával és az Ausztriában jelentős állami vagyon privatizálásával lehet kiegyensúlyozni.

A bécsi ÖVP–FPÖ-kormány azonban elkötelezte magát amellett is, hogy 2030-ig Ausztria teljes energiaellátását megújuló forrásból fogják biztosítani. Miközben Ausztriában alkotmány tiltja az atomerőműveket, és tizenkét év alatt kiszállna minden foszilis energiahordozóból – a szomszédjában több országban is működnek atomerőművek. Kurz e téren már egyáltalán nem számít Orbán szövetségeseként, a paksi beruházást, amelyben német érdekek is szerepet játszanak, legélesebben a jövőben is minden bizonnyal a bécsi Kancellária fogja bírálni.

Az új bécsi politika tehát szigorúbb bevándorláspolitikát, a merkeli poziciók gyengülését, belföldön pedig az osztrák jóléti állam leépítését fogja jelenteni. Ha e téren túlzásba megy Kurz, akkor azonban nagyon hamar fordulhatnak vele szembe azon érdekcsoportok, amelyek még mindig a status quót, és nem nagy reformokat akarnak. Utoljára Ausztriában 2000 és 2006 között volt hatalmon tisztán jobboldali kormány. Indokolatlan privatizációk és óriási korrupció jellemezték Wolfgang Schüssel kancellári idejét – amely elég indok volt hatévnyi kísérlet után számos osztrák számára, hogy mégiscsak visszatérjenek ahhoz a modellhez, amely nyugati szomszédunkat Európa egyik leggazdagabb nemzetévé tette: a szocdem irányítású nagykoalícióhoz.