szerző:
MTI

Rakétacsapások és légitámadások tucatjait hajtották végre a szíriai kormányerők péntek este óta Kelet-Gúta ellen, miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsa a térségre kihirdetendő humanitárius tűzszünetről szóló határozat megszavazását többször is elnapolta.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint az éjjel legalább 140 rakétát lőttek ki a Damaszkusztól keletre fekvő elővárosok lázadók által ellenőrzött kiterjedt térségére.

A szíriai légierő harci gépei ezután, szombat hajnalban több hullámban támadták a térséget - mondta el Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója, aki szerint Harszta városában legkevesebb három civil halálát és tucatnyi ember sebesülését okozták a légicsapások.

A háború eseményeit helyi aktivisták segítségével Nagy-Britanniából figyelő csoport szerint múlt vasárnap óta ezzel 474-re emelkedett a civil halálos áldozatok száma a Kelet-Gúta elleni, az elmúlt hetekben fokozott intenzitással folytatott hadműveletben.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa közben szombatra halasztotta a szavazást egy 30 napra szóló szíriai humanitárius tűzszünetről, amelynek keretében egyebek között evakuálnák a súlyos betegeket és segélyeket juttatnának el az ostromlott térségbe.

Eredetileg pénteken szavaztak volna a BT-tagok, de ezt az újabb és újabb orosz módosító javaslatok miatt többször el kellett halasztani, és a testület tagjai hat órai vita után úgy döntöttek, hogy szombaton, közép-európai idő szerint 18 órakor voksolnak - közölte a kuvaiti ENSZ-nagykövet, a BT soros elnöke.

Oroszország fenntartásai szerint semmilyen garancia nincs arra, hogy a Kelet-Gútát ellenőrző lázadó erők betartanának bármilyen tűzszünetet, és nem folytatják a főváros, Damaszkusz elleni rakétatámadásaikat.

Kelet-Gúta lényegében Szíria utolsó térsége, amelyet még a lázadók - főként a Dzsais al-Iszlám és a Fajlak ar-Rahmán iszlamista szervezetek - ellenőriznek. Részükről már korábban közölték, hogy nem engedik a kelet-gútai lakosok evakuálását, mert ennek az volna a következménye, hogy végül fel kell adniuk a területet, mint már több másikat korábban az országban.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!