szerző:
hvg.hu

Uljanovszk megye kormányzója aláírta a Lenin-rend újraalapításáról szóló rendeletet, így a bolsevik forradalom vezérének kis szobrát ismét megkaphatják a kimagasló eredményt elért művészek.

Szergej Morozov Lenin születésnapjára, április 22-ére időzítette a rendelet életbeléptetését. „Meg akarunk tartani minden jót, ami a történelmünk során velünk történt. Ezért jelentem ma be a Lenin-díj újjáélesztését, s a kormányzói Vlagyimir Lenin-díj megalapítását” – mondta a kormányzó.

Lenin a mai Uljanovszkban, akkori nevén Szimbirszkben született, s a díjat először 2020-ban, Lenin születésének 150. évfordulóján adják majd át az arra érdemeseknek. Míg a Szovjetunióban minden évben több Lenin-díjat osztottak ki, a mostani díjat csak ötévenként ítélik oda a kitüntetettnek. A díj mellé egymillió rubel (4,5 millió forint) is jár majd.

Morozov egyébként nem tagja a kommunista pártnak, sőt vitában is áll a Lenin eszméit a mai napig hirdető párt helyi szervezetével.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!