Túry Gergely

Másfél évvel a választás előtt viszont már kell valaki. Nem volna feltétlen szükséges egy karakteres műsorvezető, de Magyarország félelnöki rendszer, ezt szoktuk meg. Orbán kihívója nem lehet egy bizottság.

Bajnai már távozásakor alkalmas jelölt volt; annyira, hogy a szocialisták fürtökben csüngtek róla, konkrétan zaklatták, hogy maradásra bírják. Van jogosítványa a Miniszterelnöki Hivatalhoz, vezette egy évig: a kormányzóképességét nem kell bizonygatnia. A többi jelöltről ez nem mondható el.

Egy éves hivataláról nyilván megfakultak már az emlékek. Nem baj, előkerülnek majd a kampányban, lesz alkalom értékelni vagy átértékelni őket. Rosszabbul mindenesetre nem éltünk, elkezdődött az elszámoltatás (amely akkor volt utoljára eredményes), és fájdalmas kiadáscsökkentések árán megoldotta Magyarország finanszírozhatóságát - nem rossz eredmény ez egy évre. Eközben igyekezett elkerülni, hogy az állampolgárok magánügyeibe feleslegesen beleugasson.

Egészen vállalható eredmény ahhoz képest, ami most van: a fentiek tagadása, aztán kapkodás a brutálisabb, ám rosszabb hatásfokú eszközök után. Görcsös pofázás arról, hogy a megszorítások ideje lejárt, kipaterolás-visszakuncsorgás-hiszti, egyenletesen gyorsuló hazugságspirál, mohó zsákmányszerzés, és cinikus, alaptalan nacionalista hübrisz.

Bajnai megszorító intézkedéseit mellesleg azóta sem vonta vissza a Fidesz. Nincs szégyenkeznivalója Orbán Viktor előtt. Nem ő lesz az, aki megint nem vállalja a vitát, mert éppen fáj a háta.

Nincs szégyellnivalója az MSZP-nek sem, kérem tisztelettel. Nehéz azt a pártot szeretni, viszont erre nem is tart igényt. Bődületes ostobaságok szivárognak belőle, ronda, rigolyás és lusta. Megvannak a megrögzött reflexei, korlátai, valamint saját, sokszínű tolvajbandája. Mégis ők álltak Bajnai mögött, mégpedig a ciklus utolsó évében. Igaz, ehhez fenyegetni és fegyelmezni kellett őket, de arra lesz mód ezután is. Ők álltak - eleinte - Gyurcsány reformkísérlete mögött is egyébként, amelyet merő idegrohamból megakadályozott a lakosság. Azért tette, mert elhitte Orbánnak, hogy ezekre semmi szükség, vannak unortodox módszerek helyettük, miszerint turulmadárnak képzeljük magunkat, és fénnyel táplálkozunk. Na ezért tartunk itt. Rossz döntés volt, pupákok.

Igen, ez a mérleg eddig: ennél a komcsik bizony jobbak voltak. Többet számoltak talán előre, jobban mérték fel az ország kitettségét, van legalább valamilyen adminisztrációs tapasztalatuk és kultúrájuk. Vagy egyszerűen csak több a visszacsatolás és a vita a pártban, és több szem többet lát. Orbán alatt Magyarország búvárnaszáddá lett, senki sem érti, merre tartunk és miért, csak a kapitány állítja, hogy látja a célt. De közben elég gyanúsan viselkedik.

Divided we fall

Szóval van eddig egy alkalmas jelöltünk és egy közepes méretű párt, amit nem lehet kihagyni a műveletből. Ez a kristályosodási pont. A többiek vagy csatlakoznak, vagy mehetnek a balettbe ugrálni, azzal a tudattal, hogy balettből is csak kormánypárti van már, és ha sokat ugrálnak most, akkor ez így is marad.

Nem, az LMP nem lesz önálló pólus. Értem, hogy nekik általában a matekkal bajuk van, de a választási matematika pont arra való, hogy az ennyire alkalmatlanokat a legelején elbuktassa. Megérdemel egy elnéző mosolyt, ahogy aggódnak az identitásukért, de hát legyünk őszinték: miféle arc az? Ilyen zavaros-romantikus identitást a seggemből előhúzok bármikor, egyáltalán nem kár érte. A hazáért nyugodtan fel lehet áldozni. De akár egy katicabogár életéért is.

Az összefogáson belül persze lehet taktikázni. A kisebb pártok és mozgalmak dolga az, hogy megpróbáljanak egy koalíción belül rétegérdekeket képviselni, és egy-egy területen megmutassák, mit tudnak. Erre azonban eleve csak akkor van esélyük, ha megtörténik a liberális fordulat; antiliberális rezsimben ugyanis a kisebbségi vélemények eleve és teljes mértékben le vannak szarva.

Orbánnak mennie kell: ez az elsődleges érdeke kisegyházaknak és ateistáknak, melegeknek, élettársaknak, szingliknek, cigányoknak, hippiknek és emósoknak, az alternatív kultúrák fogyasztóinak és művelőinek, tanároknak és orvosoknak, betegeknek és megnyomorítottaknak, a nőknek, a klientúrán kívül működő vállalkozóknak, a külföldiek előtt szégyenkező világpolgároknak, a Magyarországot reménytelennek ítélő kivándorlóknak, az idetévedt, ijedten menekülő tőkének, a kommunistának, de még a fasisztának is, a biciklistának és az autósnak, parasztnak, napszámosnak, proletárnak és értelmiséginek. Mindenkinek, aki más, mint az a mutáns kereszténykonzervatív szovjetember, akit csak laborban láttak, és ott is csak másodpercekig maradt életben. Ha nem lenne világos: a fentiek mind magyarok. Csak nem férnek már el a hazájukban a pocakos tábornoktól. A pocakos tábornoknak ugyanis mindezekről véleménye van, és nem tartja meg magának.

Most egyetlen kisebbség akarata érvényesül, és ez a szekta nem fogad el más álláspontokat, azoknak nem hagy levegőt és teret, igazságát abszolútnak tételezi és maradéktalanul érvényesíteni próbálja. Az antiliberális, monolitikus kultúra felszámolása az első dolga mindenkinek. Utána jöhetnek a hobbik és az álmok. Ha nem is fér el egymás mellett mind, nem lesz bűn küzdeni értük. Sőt egészen természetes lesz, mint minden szabad országban. Kompromisszumok, egyeztetések és visszavonulások kultúrája lesz. Ehhez viszont a zsigeri elutasítást meg kell haladni, mert az Orbán világába vezet.