Aszódi Attila: „Nem aggódom sem Paks I., sem Paks II. áramának eladhatósága miatt”

Áramhiányt és drágulást jósolt 2014-es kinevezésekor a paksi atomerőmű bővítésének akkori kormánybiztosa, későbbi államtitkára. Így nem csoda: a mostani árakban igazolva látja állítását a beruházás megtérüléséről. Aszódi Attila professzor, aki az idén lett a Budapesti Műegyetem Természettudományi Karának dékánja, 2018 végén a Pegasus kémszoftver célpontjává vált.






Hann Endre: Mindig ügyeltem a Medián függetlenségére, ezért is botrányos az ElkXrtuk

"Ha egy közvélemény-kutatót elkönyvelnek az egyik oldalra, akkor a másik oldalról kevésbé állnak szóba vele, és egy idő után nem lesznek pontosak a mérései", mondja a Medián igazgatója, akinek figurája feltűnik a Kálomista-féle propagandafilmben, az ElkXrtukban. Felidézi, hogy a '90-es években szinte minden pártnak, a Fidesznek is dolgoztak, mert akkor még nem volt szétszakítva az ország. Állítja, hogy nem a Medián felmérése miatt lépett vissza az előválasztáson Karácsony Gergely. HVG-portré.














Így már világos: mitől lehet okos a világítás?

Egyetlen világítótest példáján nem lehet teljeskörűen bemutatni, merre tart a világítástechnika, még kevésbé azt, hogy milyen előnyeik származhatnak az innovációból a fogyasztóknak. A jövő ugyanis nagyrészt a rendszerekben és azok intelligenciájában keresendő.