Radar360: Trumpot kiröhögték, az orosz állam gyilkosságot rendelhetett
Durva verekedést rögzített egy térfigyelő kamera, halálra ítéltek egy jegesmedvét, magyar mikrobiológus-művészek nyertek díjat. A hvg360 esti hírösszefoglalója.
Durva verekedést rögzített egy térfigyelő kamera, halálra ítéltek egy jegesmedvét, magyar mikrobiológus-művészek nyertek díjat. A hvg360 esti hírösszefoglalója.
Kormányközeli figurák újabb hulláma jelent meg az éveken át halottnak tűnő Est Mediánál. A NER azért kattant rá az IT-cégre, mert jövőre több százmilliárd forint értékű informatikai pályázatot írnak majd ki, amit vélhetően ezen a részvénytársaságon keresztül is szeretnének besöpörni.
Meglepetések is érhetik, mert nem sokan lehetnek, akik borítóképünkről megmondják, ki festette. Szerzője mellett sok más világsztár kiállítását tartják egyszerre a következő hetekben a francia fővárosban.
A több demokráciát követelő ellenzék átütő sikerét hozta az önkormányzati választás Hongkongban, ahol ennek ellenére a helyzet kezelésében még bizonytalan Pekingnél vannak az aduk.
Garai Péter Tibor már a trieszti kikötőprojekt előkészítésében is részt vett.
Miután Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, kivezeti országát a 2015-ös párizsi klímaegyezményből, a világ szeme a további jelentős szennyezőkre, Kínára és az EU-ra szegeződött. Az unió 2030-ig növeli a megújulók részesedését az energiamixből, ám azt a döntést, hogy 2050-re elérje a karbonsemlegességet, Magyarország, Lengyelország és Csehország megvétózta.
Botrány lett egy magyar olimpikon bejegyzéséből Kínában, lassan kiderül, mi lesz a katázókkal, hivatala előtt parkoló polgármester kapott cédulát. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
A gondolat, hogy minden robotizálható és mindenki lecserélhető, elég ijesztő ahhoz, hogy ne csak újságírók és politikusok foglalkozzanak vele, hanem közgazdászok is. Akkor pedig máris izgalmasabb a felvetés, ha megpróbálják számszerűsíteni: tényleg félni kell a robotoktól?
Újratanuljuk a hólapátolást, elhunyt a világhírű macska. Ez a hvg360 esti hírösszefoglalója.
Szeretünk sémákban gondolkodni, pedig minden megcsalási történet egyedi, ráadásul az emberi szív legeldugottabb mélyére világít be. A sokféle árulásban azonban van néhány közös vonás, amely többet taníthat nekünk a párkapcsolatokról, mint először gondolnánk.
A 30 évvel ezelőtti bársonyos forradalmat ünnepelve újra felerősödtek a kormányellenes jelszavak Prágában és Pozsonyban. A kommunista múltú cseh miniszterelnök ellen már százezrek tüntettek és Szlovákiában is egyre többen elégedetlenek azzal, hogy a kormánypártok maffiaállammá változtatták az országot.
Ausztria évtizedek óta attól tartott, hogy a Braunauban lévő sárga házat ahol 1889-ban Adolf Hitler született, náci emlékhellyé változtatják. Most megszerezte az állam, de a lebontás helyett inkább egyenruhások népesítik majd be az épületet.
Bagota Béla Valan – Az angyalok földje című filmjének utolsó pillanata is tartogat fordulatokat.
Közmunkásokat vetnek be a hó ellen, ufóképeket árvereznek, tanár lophatott Ferihegyen. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Hetvenéves történelme során talán még sohasem feszítette annyi belső ellentét a NATO-t, mint most. Emmanuel Macron francia elnök egyenesen agyhalottnak minősítette a szervezetet. Közben az is egyértelmű, hogy Európa katonailag még képtelen lenne megvédeni magát.
Annyira megfontolja minden szavát a főpolgármester, hogy a végére már nehéz megérteni, mit is akar mondani. Ezt állítja pellengérre a Duma Aktuál, Kovács András Péter és Ceglédi Zoltán tolmácsolásában.
Karácsony Gergely szerint lesz következménye az FKF-nél a hóhelyzet kezelésének, havazás és a klímaváltozás kapcsolatáról posztolt a volt kulturális államtitkár, Hosszú Katinka párjával utazik a vb-re. Ez a hvg360 esti hírösszefoglalója.
Tudományos kutatások irodalmi áthallással.
Rövidfilmjeivel hiába nyert már egy sor díjat, a Filmalaptól nem kapott egy fillért sem első nagyjátékfilmjére az Erdélyben született költő és rendező, Szőcs Petra. A velencei Biennale College támogatásával elkészült Déva című dokumentumfikciójával az árvaság és a magárahagyatottság élményét akarta bemutatni.