Már a TikTok is harci terep a NER ifjú ideológusai számára
A kommunikációs ipar és a közösségi média frissebb vívmányait is beveti a rendszer, melynek továbbra is célja a fiatalítás.
A kommunikációs ipar és a közösségi média frissebb vívmányait is beveti a rendszer, melynek továbbra is célja a fiatalítás.
Pozsgai Rebeka
Egy napig húzta az Index új főszerkesztő-helyettese, meghalt a Rogán-Gaál Cecília esküvője után megsérült teniszező, koronavírusos egy Forma-1-es pilóta. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A német EU-ügyi miniszter és a luxemburgi külügyminiszter is nyilatkozott a nyugati sajtónak a múlt heti EU-csúcson kialkudott pénzügyi és jogállami feltételekről. Egészen máshogy látják a helyzetet, mint ahogy azt Orbán Viktor előadta.
hvg360
Az „új jobboldalnak” egyetlen célja van, hogy igazolja Orbán Viktor politikáját, amely távol áll a hagyományos konzervatív értékektől. Ezért történhet meg az, hogy a „ballib” értelmiség mellett egy ideje a konzervatívokat is igyekszik levadászni.
Ha igaz, hogy az Index-sztoriban Dull és Bodolai is áldozat, akkor vajon ki az elkövető? – teszi fel a kérdést ez utóbbi szereplőnek, az Index.hu Zrt. Dull Szabolcsot kirúgó elnökének M. Kiss Csaba. A válasz – noha logikus elemekből épül fel – több ponton is elképesztő. Felbukkan benne a NER is, igaz nem pont úgy, ahogy elsőre várnánk.
hvg360
Az utóbbi húsz évben nem került olyan kevés diák a felsőoktatásba az úgynevezett általános eljárásban, mint idén, s ez különösen a vidéki egyetemeknek okozhat majd gondot. A tanárképzés katasztrófa képét vetíti előre.
HVG
Az Antenna Hungária leányvállalata és a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Állami Tőkealap is tulajdonos lett egy startupban, amely az autós balesetek megelőzésén dolgozik.
HVG
A fesztiválszervező azt nyilatkozta a hvg360-nak: a jövő héten kezdődhetnek az egyeztetések a zeneipart segítő támogatások rendszeréről.
hvg360
Aprólékosan felépített kampánnyal próbálja áthangolni az utóbbi öt évtizedben megszokott amerikai–kínai viszonyt Washington, amely kész nagyhatalmi riválisként tekinteni Pekingre. Donald Trump megbukhat, de Joe Biden és a demokraták csak a hangsúlyokon változtathatnak.
Nagy Gábor
Egy brit kutatócsoport kifejezetten a koronavírus-járvány idején elterjedt home office hosszú távú hatásait vizsgálta.
HVG
Az egyház nem csak a támogatásokat bezsebelő, NER-közeli szereplőkkel egyenlő, hanem azokkal is, akik küzdenek a hitükért, akiknek fontos a másik ember, akik reményt ébresztenek a másikban. Kereszténynek lenni ma Magyarországon. Vélemény.
Lukácsi Katalin
A vasúti fuvarozással is foglalkozó Horváth László milliárdosnak most a leendő záhonyi logisztikai központot kell sínre tennie.
HVG
Megszületett a döntés: a kormány augusztus 15-e után sem engedélyez 500 fősnél nagyobb rendezvényeket. Így nem kerül sor az augusztusra második felére átütemezett fesztiválokra és több nagyobb koncertre sem. A most meghozott döntés ilyenformán még nehezebb helyzetbe sodorhatja az eddig is több sebből vérző hazai zenei- és rendezvényipart.
Németh Róbert
Nem verte nagy dobra, de visszakozott a kormány az iráni egyetemisták ügyében, akik a koronavírus-járvány első regisztrált fertőzöttjei voltak Magyarországon. Megszűnt az ellenük indult büntetőeljárás, de tartózkodási engedély is kell ahhoz, hogy Magyarországon tanuljanak tovább.
Pálmai Erika
A Central Médiacsoport tulajdonosa, Varga Zoltán helyzete kényes. Sajtóvállalkozásai bevételének csak kis része jön az államtól, de sok más érdekeltsége is van, és már saját bőrén is megtapasztalta, mire képes az Orbán-kormány, ha kiszemel magának valamit.
HVG
Gréczy Zsolt pert nyert a Pesti Srácok ellen, Vlagyimir Putyinban egyre kevesebben bíznak. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Nem meglepő, hogy a közelmúltban tartott brüsszeli csúcstalálkozón a történelmi jelentőségű gazdasági megállapodások álltak az előtérben, ugyanakkor azon sincs mit csodálkozni, hogy ezúttal is a jogállam húzta a rövidebbet. Így látja a helyzetet Slawomir Sierakowski, a varsói Haladó Tanulmányok Intézetének igazgatója, a Német Külkapcsolati Tanács vezető munkatársa.
hvg360
A tervezettnél tíz, esetleg húsz évvel tovább működne a paksi atomerőmű a formálódó tervek szerint. Lehetőleg környezetvédelmi hatásvizsgálati eljárás nélkül.
Szabó Gábor
Bár a hivatalos verzió szerint Vlagyimir Putyin 1985–1990-es drezdai KGB-kiküldetése nem volt túl mozgalmas, egyre több jel utal arra, hogy a kémközpontnak számító Berlintől távol lévő városban a leendő orosz államfő kétes alakokkal, többek között Nyugat-ellenes terroristákkal tartott kapcsolatot.
Állami pénzen őrzött oligarchák, a kormányfőt lejárató fotók, rajtaütés az államfő hivatalán, két hete tartó, szűnni nem akaró tüntetések.