A BKV továbbra is öt évig hajtja be a pótdíjakat

1 perc

2007.12.15. 13:16

A BKV nem változtat eddigi gyakorlatán és továbbra is öt évre visszamenően hajtja be a pótdíjakat - áll a közlekedési cég közleményében.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) még szerdán javasolta azt, hogy a pótdíjkövetelések egy év alatt évüljenek el.

A BKV szerint az egyéves behajthatósági időtartam nagymértékben károsítaná a cég fizető utasait. Mivel a pótdíjak sokszor nem hajthatók be egy év alatt, a bliccelők a fizető utasok kárára, sokkal kisebb arányban fizetnék be tartozásaikat. A közlekedési társaság utalt arra, hogy a polgári törvénykönyv szerint a követelések öt év alatt évülnek el.

Az OFE korábban megkérdőjelezhetőnek nevezte a BKV bírságbeszedési gyakorlatát is, hogy a bliccelésen kapott gyereknek  kirótt fizetési felszólítást a társaság nem a szülőnek vagy a gondviselőnek küldi meg, hanem a kiskorú nevére és címére. 

A BKV mostani közleményében ezt a gyakorlatot azzal indokolta, hogy a diákigazolvány nem tartalmazza a szülők, gondviselők nevét és elérhetőségét, ezért továbbra is csak a rajtakapott diáknak tudják kipostázni a pótdíjazásról szóló iratokat.