A szénalapú energiától nehéz megszabadulni pusztán klímacélok kitűzésével
Nehéz lenne forróbb témát említeni a hazai energetikában, mint a stabil gázellátás jövőjét. Rendszeresen felmerül, hogy Oroszország leállítaná szállításait Ukrajnán keresztül, ami idehaza gázhiánnyal fenyeget, mert a magyar igények nehezen elégíthetők ki az ukrán vezeték nélkül.
Ma még szinte futurisztikus látomásnak tűnik, hogy az európai dekarbonizációs forgatókönyvek megvalósulása esetén két-három évtizeden belül a gázellátás mai problémái legfeljebb néhány gazdaságtörténészt foglalkoztatnak majd, és lekerülnek a napi politika fő témái közül.
A Nemzetközi Energiaügynökség 2018-as jelentése szerint az európai gázkereslet 2040-ig várhatóan évi 0,7 százalékkal csökken, és a 2017-es 482 milliárd köbméterről 408 milliárd köbméterre mérséklődik.
Ez az előrejelzés is a gáz „aranykorának” végét jelzi, de még nagyobb a fosszilis energiahordozók arányának várható csökkenése, ha komolyan vesszük az Európai Bizottság 2050-es európai karbonsemlegességi célkitűzését. Ezt a kezdeményezést a tagállamok döntő többsége támogatja, bár néhány kelet-közép-európai tagállam, köztük Magyarország és Lengyelország egyelőre nem szavazta meg, arra hivatkozva, hogy az átállás költségeit indokolatlanul magasnak tartja, és ehhez az EU kompenzációját várja.