Gazdálkodj okosan: az óceánból úgy is lehet üzlet, ha közben megvédjük

A környezetvédők évtizedeken át kampányoltak és küzdöttek azért, hogy megmentsék az óceánokat a túlhalászás, a klímaváltozás és a környezetszennyezés veszélyeitől. De mi volna, ha megfordítanánk a dolgot? Ha a kérdés nem az volna, hogyan őrizhetnénk meg óceánjaink vad jellegét, hanem az, hogyan fejleszthetnénk az óceánokat, hogy megvédjük azokat és a bolygót?

Napjainkban tudósok, óceángazdálkodók és környezetvédők egyre növekvő hálózata tűzte zászlajára ennek a problémának a megoldását. A nagyhal-állomány csaknem 90%-át veszélyezteti a túlzott halászat, és 3,5 milliárd ember számára a tenger a fő élelemforrás, ezért az óceángazdálkodás szószólói amellett érvelnek, hogy az akvakultúra maradjon.

A kiterjedt nagyüzemi halgazdaságok helyett azonban kis léptékű gazdaságokat képzelnek el, ahol kiegészítő fajokat nevelnek élelmezési és üzemanyag-előállítási céllal, illetve hogy kitakarítsák a környezetet és visszafordítsák az éghajlatváltozást. A fenntarthatóság alapelvét figyelembe véve újratervezik kapcsolatunkat az óceánokkal, hogy megoldást keressenek az egymással szoros összefüggésben álló klíma-, energia- és élelmezési válságokra.

Az óceángazdálkodás nem modern kori találmány, többezer éves. Az ókori egyiptomiak, a rómaiak, aztékok és kínaiak is tenyésztettek halakat, kagylókat, rákokat és vízi növényeket. Skóciában az atlanti lazacot az 1600-as évek kezdete óta tenyésztik; az amerikai telepesek számára alapélelmiszer volt a hínár.

Az egykori fenntartható halászati gyakorlatot később nagy léptékű iparosított gazdálkodássá alakították át, hasonlóan a mezőgazdaság iparosodásához. A szárazföldi nagyüzemi állattenyésztő gazdaságokhoz hasonlóan a hagyományos akvakultúrás haltermelés jól ismert a helyi vizeket szennyező, antibiotikumokkal és gombaölőkkel kezelt gyenge minőségű, ízetlen halairól.