Tasnádi István rendező: Nem lehet buldózerrel megreformálni az SZFE-t
6 perc
2020.10.05. 17:00
A Rozsdatemető 2.0 változatában megmutatta, hogyan ütnek vissza nemzedéki sérülések, Az ember tragédiáját mai környezetbe helyezte, most pedig Péterfy-Novák Éva megtörtént esetekből írt regényét adaptálta színpadra és rendezte. HVG-interjú Tasnádi István rendezővel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárával.
HVG: Mi fogta meg Péterfy-Novák Éva családon belüli gyerekmolesztálásokat, szexuális abúzusokat megörökítő írói világában?
Tasnádi István: Süvít a szövegeiből a valóság. Elképesztő ereje van annak a típusú dokumentarista jellegű irodalomnak, amivel valós történeteket, titkolt sorsokat kutat fel, mesél el, hogy bátorságot adjon azoknak, akik magukban tartják a traumáikat. Az Apád előtt ne vetkőzz című regényében a családon belüli molesztálás egészen speciális esetét mutatja be. Az áldozat sokáig nincs tisztában azzal, hogy mi történt vele, mert a szeretet nevében szenvedte el. Két idősíkon fut a cselekmény, két rémes történetet tükröztet, az árvaházban gyerekkorában megerőszakolt kisfiúét és a lányunokáét, aki ártatlanul meséli el azokat a hajmeresztő „szertartásokat”, amelyek során a bántalmazott kisfiúból lett nagyapa molesztálta őt gyerekkorában. Egy belső monológban az író betekintést ad az elkövető fejébe, aki magyarázatot, felmentést keres magának. Vajon megértőnek kell-e lennünk, empátiával kell-e viseltetnünk a nagyapával, akit szintén bántalmaztak gyerekkorában?
HVG: Mire helyezi a színpadi változat a hangsúlyt?
T. I.: Az előadás egy vallomás, terápiás ülés, ahol mi vagyunk a terapeuták, nekünk kell magunkban eldönteni, hogy mi lehet a kiút a nő számára, a megbocsátás vagy a leplezetlen szembenézés a történtekkel, a kapcsolat lezárása a már nem élő nagyapjával. Azt szeretnénk megmutatni, hogy a Péterfy Bori által játszott nő milyen utakon próbál kitörni a tagadással, a meneküléssel, és hogy csak az működik, ha elvágja a köteléket, nem tölti fel érzelmekkel, indulatokkal, bűntudattal. És képes kimondani, hogy Tatus egy szörnyeteg volt az én világomban, eljátszotta a bizalmat, a jogot, hogy a nagyapámnak nevezzem. Máskülönben az áldozat egész életében cipeli magával a terhet, nem tud egészséges párkapcsolatot kötni, az életet továbbadni. Reményem szerint vitákat generál majd az előadás azzal, hogy egyetlen megoldást mutat fel a hagyományos erkölccsel és a kurrens pszichológiai nézetekkel szemben:
nem kell foggal-körömmel ragaszkodni a megbocsátáshoz, a negyedik parancsolathoz, hogy tiszteld a szüleidet.
HVG: Színházi felkérései az utóbbi időben népszerű magyar művek folytatásáról szólnak: a Rozsdatemető 2.0-ban ötven év magyar történelmét írta tovább, Az ember tragédiája 2.0 címmel Závada Pállal, Márton Lászlóval, Darvasi Lászlóval közös kortárs drámai költeményt alkottak. Melyik és mitől volt nagyobb feladat?