Kapronczay Stefánia: Nem lemondani kell a szabadságunkról, hanem tudatosan élni vele

Tüntetésekre járó barátaim között gyakori panasz, hogy mennyire nevetségessé vált a “Nem hagyjuk! Nem hagyjuk!” skandálás, hiszen az elmúlt 12 év csak arról szólt, hogy végül is hagytuk. E panaszban tetten érhető két jelenség, amely a változás útjában áll: nehezen tudjuk elképzelni magát a változást, illetve türelmetlenek vagyunk.

A jó hír az, hogy ezeken mi személy szerint is tudunk alakítani. A most induló, kéthetente jelentkező cikksorozatomban magyar közéleti, nemzetközi és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkájából vett példákon keresztül fogom megmutatni, hogy mire van szükség a változáshoz, és mit tehetünk érte.

A változás nem pártpolitikai, hanem a társadalom alapvető hozzáállásában jelent elmozdulást. Olyan ország felé vezető utat jelent, ahol a polgárok részt vesznek az őket érintő döntések meghozatalában. Az állam nem avatkozik bele a személyes döntéseinkbe, legfeljebb mások jogainak és érdekeinek védelme érdekében. Nem dől el a születés pillanatában az, hogy milyen esélyekkel indulunk az életben, ahol az állam aktívan tesz az esélyegyenlőségért. Meggyőződésem, hogy akkor lesz tartósan olyan országunk, ahol az emberek jogai érvényesülnek és a közhatalmat éppen birtokolók átláthatóan, a polgárok érdekeit szem előtt tartva döntenek, ha a társadalom többsége elhiszi, hogy mindehhez joga van, és hajlandó is érte tenni.

Minden jelentős változáshoz tudatos és kitartó munkára van szükség. Nem csak a NER 12 évére igaz, hogy egy-egy tüntetés, petíció kevés esetben érte el a kimondott célját. Sokáig lehetne sorolni azokat az antidemokratikus, emberi jogokat sértő intézkedéseket, amelyeket végül a tüntetések, tiltakozások ellenére végrehajtottak. Ennek tényét és fontosságát nem vitatva, mégis tévút, ha figyelmünk középpontjába ezeket állítjuk.

A változáshoz a lehetőségekre építő képzelőerő kell.

Ahogyan Boros Tamás és Fillipov Gábor kötete, a Magyarország 2030 kifejti a magyar emberek többségére jellemző, hogy nagyon magas elvárásai vannak az állammal szemben, például hogy biztosítson ingyenes egészségügyi rendszert. Ugyanakkor a többség nem számít ezek megvalósulására. Kevesek bíznak abban, hogy a változás számukra jót hozhat.

Ráadásul ezt a mélyen pesszimista hozzáállást realistaként írjuk le. Ez az attitűd gátja annak, hogy megengedjük magunknak elképzelni akár saját szűkebb, akár szélesebb környezetünkben: miként nézne ki a sokat emlegetett változás. Aki pedig fellépne a változásért, még az elvi egyetértők részéről is kezdetektől fogva kételkedéssel találkozik. Jobb esetben idealistának, rosszabb esetben naivnak nevezik. Pedig változás nem lesz, ha nem is tudjuk leírni, milyen lenne. A környezetünkről szőtt és ismételt történeteknek teremtő ereje van. Nem mindegy, hogy mi a történeteink tanulsága: azt emeljük ki, ami nem volt eredményes, vagy azt, ami erőt és inspirációt ad a folytatásra.

Ennek a cikksorozatnak az a célja, hogy a reménytelenségről szóló történetek helyett a lehetőségek narratíváját építse.

A változáshoz kitartás kell. Szintén gyakran hallom ismerőseimtől, hogy nincs idejük kivárni a változást. Egy új képesség elsajátítása – megtanulni zongorázni vagy pszichológushoz járva megküzdeni a nehézségeinkkel – sem egyenletes fejlődést jelent. Ehhez hasonlóan a tartós társadalmi változásokhoz tudatos és türelmes építkezésre van szükség. A fogyatékos hozzátartozójukat otthon ápolók méltányosabb bérezése érdekében tartottak kislétszámú tüntetést 2018-ban, de már 1990-ben elindult, és sokféle eszközt, taktikát ötvözött az út a részleges sikerig, az új típusú ápolási díj bevezetéséig.

Súlyosan megsértette az állam a halmozottan fogyatékossággal élők és a gondozó családok jogait

„Hiszünk a történetek teremtő erejében és azt üzenjük mindenkinek, hogy képes változtatni" - mondta Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója a szervezet csütörtök esti díjátadóján.

Dél-Amerikai országok sorra szélesítik az abortusz választásának lehetőségét, a hagyományosan szigorú tiltások feloldásához szintén hosszú távú és tudatos cselekvés vezetett el. A látszólag sikertelen megmozdulásoknak, mozgalmaknak is fontos szerepe van a demokratikus tapasztalatok elsajátításában, abban hogy az utánuk következők jobban csinálják. A 2022-es pedagógustiltakozásokat megelőzően is voltak szerveződések és tüntetések is. Ezek tapasztalata mind beépül, s a tanárok mostani küzdelme egymásra épülő egyéni és közös stratégiákkal gördül tovább.

Mindannyiunknak van eszköze a változáshoz. Különböző mértékben tudjuk magunkat függetleníteni a politikától, de mindenki dönthet arról, hogy előre lemond-e a szabadságáról, vagy ellenkezőleg: tudatosan él vele. A pedagógusok a sztrájk és a polgári engedetlenség eszközeinek kreatív felhasználásával, valamint a saját lehetőségeik számbavételével egyénileg találták meg a tiltakozásuk formáját.

Térképen mutatjuk, hol csatlakoztak a polgári engedetlenséghez a pedagógusok

A kormány a sztrájkot jószerivel ellehetetlenítő rendelete ellen tiltakoznak.

A független sajtó elmúlt 12 évének történetéből azt fontos kiemelni, hogy egyre többen értjük meg: a független újságírásért nekünk kell fizetnünk. Csak akkor számíthatunk rá, hogy a sajtó a mindenkori hatalmat tényleges ellenőrizni tudja. Majdnem két évtizede figyelem jogvédőként a polgári aktivizmus alakulását, vagyis azt, hogy sokan megtalálják az egyéni szintjükön a változás eszközét. Mások is építhetnek minderre, ha a közbeszéd részévé válnak az aktív polgárság fokozatos terjedéséről szóló példák.

A cikksorozatban e példákon keresztül fogom megmutatni azt, hogy mit jelenthet tudatosan élni a szabadságunkkal – közérdekű adatot igénylünk, részt veszünk a helyi döntéshozatalban, nem hagyjuk annyiban. Emellett a hazai közéleti események más szempontú elemzésével is találkozhat majd az olvasó, a célom elsősorban a változás lehetőségének felmutatása lesz majd.

Végül olyan külföldi példákat is szeretnénk bemutatni, amelyek inspirációul szolgálhatnak mindazoknak, akik szeretnék elképzelni a változást, és tudatos polgárként tenni érte.

A borítóképen a cikk szerzője, Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatója / Fotó: MTI / Marjai János