Balázs Zoltán: Oroszország mindent elvesztett, átadta magát a végső gyűlöletnek

Éppen egy évvel ezelőtt, 2022. január 31-én volt lehetőségem ezen a helyen eltöprengenem az akkor még csak küszöbön álló orosz invázión. Még hetek voltak addig a bizonyos februári hajnalig, és komoly szaktekintélyek nyilatkoztak oda, hogy a háború elkerülhető; de nekem nem voltak kétségeim afelől, hogy kataklizma következik. S „a vész kitört.”

A vész Vörösmarty hangszerelésében valami mással össze sem hasonlítható összeizzása a gonosz gondolatoknak, indulatoknak, érdekeknek és lázálmoknak. Észbontó – mégis ragyogóan logikus. Mert a legtöbb háború alapjában véve észszerű: megannyi gazdasági és hatalompolitikai számítás, lélektani és történelmi motívum szálazható szét benne, nagyon precízen, s ennyiben – paradox módon – a háború jóval könnyebben magyarázható, mint a béke. De éppen a háború hiperracionalizmusa az, ami – ismét paradox módon – túlmegy a magyarázhatóságon, és megmarad gonosz csodának.

Balázs Zoltán: Ami Oroszországnak fáj, azt nem lehet meggyógyítani

A fenyegetés nem ajánlat. Győzelmet lehet vele aratni, de sikeressé válni nem. Oroszország győzelmekben gazdag, hódolat és taps köszönti. Ám nem tisztelik, ami megalázó érzés. Vélemény.

Ezt a csodát most Oroszország teremtette. Önmagából és önmagáért. A csoda pedig visszahull rá, és megsemmisíti.

Egy évvel ezelőtt a sok-sok motívum közül, amelyeket utólag mindig oly tisztán lehet látni, számomra az a pszichózis volt különösen szembeötlő, amelyet az oroszok – és nemcsak az elit – a sikeres Nyugattal szemben éreztek. Csak a sikerből fakad elismerés, adott Oroszország tudat alatt igazat Thomas Hobbesnak, már itt elfogadva egy gyökerében nyugati és politikai, csakhogy a Nyugat egész morális és teológiai hagyománya által tagadott állítást.