Orbán, Hszi, Erdogan és a többiek, diktátorok a 21. században - 1. rész: De mi is pontosan a diktatúra?
9 perc
2023.09.16. 17:00
Hogyan tartja hatalmon a diktátorok legújabb generációját az információ manipulálása, valamint a demokrácia színlelése? Hitler, Sztálin és Mao az erőszakot, a félelmet, és az ideológiát hívták segítségül egyeduralmuk fenntartásához. Manapság azonban a tekintélyelvűség fogalmát médiatudatos „erős emberek” alakítják, akik a szavak és az érdekeiket szolgáló hírmagyarázatok mesterei. Az olyan politikusok, mint Jair Bolsonaro, Recep Tayyip Erdogan és Orbán Viktor az információ torzításával és a demokratikus formák kijátszásával gyakorolják hatalmukat az állampolgáraik felett. Szergej Gurijev és Daniel Treisman könyve a tekintélyelvűség új formáját írja le, miközben bemutatja a spindiktátorok felemelkedését és hatékony módszereit. A kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
A kifejezés a Római Köztársaságban – ahonnan ered – még azt jelentette, hogy egy vezető ideiglenesen korlátlan hatalmat kap valamilyen vészhelyzet kezelésére. Manapság ezzel a szóval utalunk bármilyen nem demokratikus kormányzásra. A diktatúra mára rokon értelmű kifejezése lett az autoritarianizmusnak és az autoriter rendszereknek – mi is ehhez a meghatározáshoz tartottuk magunkat a könyvben. A demokrácia megnevezés pedig olyan rendszerre utal, amelynek politikai vezetői szabad és tiszta választásokon nyerik el a tisztségüket, ezeken pedig minden – vagy legalábbis majdnem minden – felnőtt polgárnak joga van behúznia az ikszet. A liberális demokráciák a szabad választásokat jogállamisággal, az alkotmányos védelem alá eső polgári szabadságjogokkal, valamint a fékek és ellensúlyok intézményrendszerével ötvözik.
A 20. századot megelőzően egyetlen ország sem működött teljesen demokratikusan. A nők többségétől még ott is megtagadták a szavazati jogot, ahol szabad és tisztességes választások zajlottak. 1900-ban mindössze öt országban volt általános férfiválasztójog – és az Amerikai Egyesült Államok nem tartozott ezek közé, ott ugyanis a feketéket a Jim Crow-törvényekkel megfosztották számos joguktól. Néhány korlátozott választójoggal bíró köztársaságon túl – mint amilyen az Amerikai Egyesült Államok volt – a politikai rendszerek többsége három kategória valamelyikébe tartozott. Vagy monarchia volt, ahol egy király vagy királynő uralkodott, és néha korlátozta őt valamelyest az alkotmány és a részben képviseleti alapon működő parlament; vagy oligarchia, ahol a gazdagok egyes csoportjai kormányoztak; vagy gyarmati rendszer, ahol valamilyen külföldi hatalom kezében volt az irányítás.
A helyzet megváltozott a 20. században – amikor is a demokrácia három nagy hullámban terjedt. Ezek közül az első 1920 körül járt a csúcsánál, amikor új országok szakadtak le az I. világháborúban romba döntött európai birodalmakból, és amikor a nyugati kormányok liberalizálták a választójogi rendszerüket. A másodikra az 1940-es évek vége és az 1960-as évek eleje között került sor, amikor a II. világháború győztesei rákényszerítették a demokráciát a vesztesekre, az egykori ázsiai és afrikai gyarmatokon pedig választásokat tartottak. A harmadik hullám – valóságos cunami – a portugál „szegfűs forradalommal” kezdődött 1974-ben, a kommunizmus 1990 körüli összeomlásával felgyorsult, a 2000-es évek közepén pedig elért a tetőpontjára. 2015-re a Föld összes országának több mint felében – ez a bolygó teljes népességének 53 százalékát lefedte – választásos demokrácia volt, és nagyjából négyből egyben liberális demokrácia.