Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Semmittevés vagy szabad garázdálkodás – mi történik, ha júniustól 4 hónapig a vesztes polgármester lesz hivatalban?

Öt hónap van hátra a júniusi, az EP-voksolással egyidőben tartott önkormányzati választásokig, amelynek különlegessége, hogy a győzteseknek – polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek – még négy hónapig kell várniuk, mire átvehetik az irányítást. Az „átmenet” hónapjai nem lesznek könnyűek, a kormány béna kacsává teheti a még regnáló, de neki nem tetsző helyhatósági vezetőket.

Semmittevés vagy szabad garázdálkodás – mi történik, ha júniustól 4 hónapig a vesztes polgármester lesz hivatalban?

Európai parlamenti választások

Bár Magyar Péter pártja az európai parlamenti választáson csak a második lett a Fidesz-KDNP mögött, úgy tűnik, mégis ő foglalhatja el Brüsszelt Orbán Viktor helyett. Ha pedig a nagy képet nézzük, az is látszik, hogy elfogytak Orbán Viktor barátai, és Európa több vezetője számára hozott bukást a voksolás.

Kevesebb mint öt hónap van hátra június 9-ig az önkormányzati választásig, amely idén több okból is rendhagyó lesz az eddigiekhez képest. A legfontosabb talán az, hogy most először egyszerre, egy napon rendezik az önkormányzati választásokat az európai parlamenti (EP) voksolással, és ennek hatása sokkal nagyobb egyszerű időbeni egybeesésnél. Az előfordult, hogy ugyanabban az évben volt önkormányzati és országgyűlési választás, de sosem egy napon.

Ám tavaly nyáron a Fidesz ötletére a kormánypárti kétharmad úgy módosította az alaptörvényt, hogy ezentúl mindig egyszerre tartsák az önkormányzati és az EP-voksolást. A hivatalos indok a spórolás volt. Ezzel indokolták 2022-ben azt is, hogy az április 3-i parlamenti választással összevonják a kormány „gyermekvédelmi” népszavazását.

A Fidesz hatalmi érdekeit szolgálja az EP- és az önkormányzati választás összecsúsztatása

Tíz éve már tervbe vette a Fidesz, hogy egyszerre tartja az európai parlamenti és az önkormányzati voksolást, de csak most - amikor az ellenzék pártjai az előbbin önállóan, a másikon közösen akarnak indulni - készül ezt alaptörvénybe vésni. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az ellenzék így is, úgy is nyer.